KTE: kecskeméti nagyvállalat áll a klub mögé; színes csapatbemutató

Vágólapra másolva!
2012.07.20. 11:04
A Kecskemét labdarúgócsapata holnap színes programmal vezeti fel a jövő héten kezdődő NB I-es szezont. A tervezett műsorban a hivatalos csapatbemutató mellett egy edzőmérkőzés is szerepel.

„A csapat erősítése mellett a klub háttérének megszilárdításáért is keményen dolgozott nyáron a vezetőség. Szombaton az új játékosok mellett a klub névszponzora is bemutatkozik. Az új mezt a névszponzorunk adja át az együttesnek, de a kilétét csak szombaton fedjük fel. Annyit elárulhatunk, hogy olyan kecskeméti nagyvállalatról van szó, amely már évek óta tevékenykedik a városban és már eddig is jelentősen hozzájárult a város sport- és kulturális támogatásához" – olvasható a KTE labdarúgócsapatának hivatalos honlapján, a kecskemetite.hu-n.

Az A-lelátó előtti partisátorban a rendezvény ideje alatt megvásárolhatóak a KTE ajándéktárgyai és az őszi szezonra szóló bérletek, valamint közös fotózásra is lesz lehetőség a játékosokkal. Ezen kívül a szurkolók tombolát kapnak, amelyet 20.45 órakor sorsolnak ki. A díjak között őszi idényre szóló bérlet, vásárlási utalványok és fitneszbelépők is lesznek.

A KECSKEMÉTI CSAPATBEMUTATÓ PROGRAMJA
17.00: A szurkolók vendégül látása: az egyes pálya mellett, a salakon óriásbográcsban fő a tarhonyás hús, ingyen sör is várja a drukkereket.
19.00: KTE–FK Banat edzőmérkőzés
19.45–20.00: a KTE-KLC gyermeklabdarúgói a pályán
20.45: Tombolasorsolás (a pálya mellett a salakon)
Az U12-től a nagyobbak felé haladva bemutatják a csapatokat.
21.20: Köszönti a szurkolókat, támogatókat Rózsa Pál, a klub többségi tulajdonosa
21.25: Bemutatkozik az NB I-es csapat új, névadó szponzora.
21.45: Ünnepélyes mezátadás – a névszponzor átadja az új mezt a csapatkapitánynak
21.50: Közös fotók, autogramosztás

 

Legfrissebb hírek

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:43

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

NB II: játékost cserélt a Szeged és a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 16:06

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Megszerezte első pontjait a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:45
Ezek is érdekelhetik