Újpest: Szlezákot nem menesztették, továbbra is a klub alkalmazottja

Vágólapra másolva!
2012.06.13. 11:49
Két napja Véber György, a korábbi újpesti ikon a Digi Sport Reggeli start című műsorában azt mondta, hogy az újpesti vezetők kirúgták a klub utánpótlásában dolgozó Szlezák Zoltánt. A klub, illetve az érintett edző az ujpestfc.hu-n cáfolta a hírt.

„Azzal szeretném kezdeni, hogy nem rúgtak ki Újpestről, hiszen 2012. június 15-ig élő szerződésem van – mondta Szlezák Zoltán. – Ebből kifolyólag a múlt hét pénteken volt egy megbeszélésem a klub tulajdonosával, Roderick Duchatelet úrral, aki elmondta, hogy nem a második csapat edzőjeként számítana rám, de szeretné, ha a klubnál maradnék.”

Ezt az Újpest FC elnöke, Roderick Duchatelet is megerősítette.

„Szlezák Zoltán munkájára, tapasztalatára továbbra is szüksége van az Újpestnek – fogalmazott a klubvezető. – Összetettebb feladatot szeretnénk rá bízni, ami összefogja az U19-es, az NB II-es és az első csapatot, szakmai és játékosmegfigyelőként dolgozna a klubnál, erre a feladatkörre kértem fel őt. Feladata többek között az, hogy biztosítsa az átjárást a tehetségek számára az utánpótlás és az NB I, NB II, U19 csapat között. Véleményem szerint ez jelenti a klub jövőjét, és ebben jelentős szerepet szánunk Szlezinek. Emellett megkapja az egyik utánpótláscsapatot, így edzőként is tovább dolgozhat, és át tudja adni azokat a tapasztalatokat, amelyeket eddigi pályafutása során megszerzett.”

„Az igazat megvallva, rágódtam ezen két-három napig – vette át a szót Szlezák Zoltán –, mert úgy éreztem, hogy az edzői munka lenne számomra a megfelelőbb, hiszen két évig dolgoztam ebben a pozícióban, és talán edzőként még többet tudnék segíteni az Újpestnek. Hétfőn egyeztettem a vezetőkkel a részletekről, és abban maradtunk, hogy megragadom ezt a lehetőséget, elfogadom az ajánlatot.”

„Számomra az is nagyon fontos, hogy kollégáimat mint embereket ismerem, ami a közös munka során nem elhanyagolható – folytatta Szlezák Zoltán. – Megpróbálok hozzájuk csatlakozni, segíteni munkájukat. Az elmúlt két év arra is jó volt, hogy megtanultam, miként kell együtt dolgozni a fiatalokkal, hiszen akik kikerülnek az ifiből, még nem kész játékosok. Szembesültem a helyzettel, de tőlem mindig megkapták a segítséget, hiszen rengeteget kell dolgozniuk, ha igazán sikeresek akarnak lenni itt, Újpesten. Az öltözőben elmondtam, hogy nem mindenkiből lesz NB I-es játékos, de nagyon értékes lehet egy másik csapatban, hiszen ott is jól kell teljesíteni. Ám Újpesten kell egy kis plusz – ezt sajnos nem mindenki vette komolyan. Mert manapság nem elég, ha valaki az utánpótlásban tehetséges. Feljönnek a játékosok fiatalos lendülettel, és akkor szembesülnek azzal, hogy itt, Újpesten a felnőttmezőny már más. Próbáltam rávezetni őket, és ha egy kicsit is figyeltek erre, akkor ezeket a tapasztalatokat jól tudják majd hasznosítani a pályafutásuk során.”

Szlezák Zoltán elmondta, hogy a „kirúgásáról” megjelenő hírek után sokan keresték őt, és hozzátette, hogy ő sohasem nyilatkozta, hogy „kirúgták volna Újpestről”.

„Öregfiúk-csapattársaimmal beszélgettünk az öltözőben, és akkor még úgy nézett ki, hogy nem én leszek az Újpest FC B edzője – sajnos ez jött ki belőle. Nincs szó kirúgásról, mert mielőtt lejárt volna a szerződésem, ezt az ajánlatot és lehetőséget kaptam. Azóta beszéltem az újságíróval, hogy nem nyilatkoztam ilyet. Csak arról van szó, hogy nem én leszek az NB II-es együttes edzője, de lesz állásom Újpesten. Nekem nagyon fontos az Újpest. Itt futballoztam tizenöt évig, rengeteget kaptam a klubtól, a szurkolóktól, próbáltam én is úgy dolgozni, hogy a klub is és én is jól járjunk. A teljesítményemmel próbáltam meghálálni mindazt, amit az Újpesttől kaptam. Ha a tulajdonos úgy ítéli meg, hogy ebben a szerepkörben tudok a legjobban segíteni az Újpestnek, ha lát bennem fantáziát és bízik a tapasztalatomban, akkor ezt fogom csinálni – az első perctől kezdve, amíg ez a dolgom. Fontos, hogy együtt harcoljunk a klub sikereiért, azért, hogy az Újpest minél eredményesebb és sikeresebb legyen. A részleteket még pontosítani kell, de megpróbálok jól teljesíteni, és bízom benne, hogy ez az évad jóval sikeresebb lesz, mint az előző. Amíg a tudásom megengedi, addig szívből fogom csinálni ezt is” – fogalmazott a klubot korábban játékosként is évekig szolgáló Szlezák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik