Újpest: az új kongói igazolás szerint az önbizalom meglesz

Vágólapra másolva!
2012.06.29. 17:53
Címkék
Az Újpest egyik nyári szerzeménye, a kongói Bavon Tshibuabua a klub hivatalos honlapjának elmondta: pozitív benyomások érték első napjai alatt, és minden energiájával azon lesz, hogy bebizonyítsa, az NB I-es labdarúgócsapatnak érdemes volt őt szerződtetni.

„Még csak néhány napja vagyok itt, de kijelenthetem, hogy jó körülmények között és nagyon profi szakmai stábbal kezdtük meg a munkát" – idézi az ujpestfc.hu a húszesztendős játékost, aki örül, hogy Jos Daerden személyében olyan edzőjük van a lila-fehéreknek, akivel már dolgozott együtt Belgiumban is.

„Egy játékos számára nagyon fontos, hogy legyen önbizalma. Ő olyan típusú edző, aki képes ezt nekünk megadni. Én most megkaptam tőle és a klubtól a lehetőséget, ezután rajtam a sor, hogy bizonyítsam, érdemes volt szerződtetni."

Az egyszeres kongói válogatott támadó a saját játékstílusáról elmondta:

„Az a termetemből is kiderül, hogy a statikus centerjáték nem az én világom. Szeretek visszalépni a labdákért, vagy éppen sok keresztmozgással üres területekre mozogni, hogy minél könnyebben megtaláljanak labdákkal a csapattársak."

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.07.01. 10:25

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20

Sportrádió: „Masszív védekezéssel és megfelelő hozzáállással legyőzhető a Fradi”

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 09:21

Kovács Zoltán visszatért Újpestre, újra szerepet vállal a liláknál

Labdarúgó NB I
2024.05.09. 18:10

NB I: bennmaradást érne a lilák második kisvárdai győzelme

Labdarúgó NB I
2024.04.13. 07:53
Ezek is érdekelhetik