Pintér Attila: Van egy stílusom. Mourinhónak és Fergusonnak is van

– Három mobil és a lakáskulcs alkotja a hátsó alakzatot?!
– Legalább tudjuk, ki a védelem kulcsfigurája... – jelent meg az első mosoly Pintér Attila arcán. – Figyeljenek csak, ha ez kilép, akkor az beljebb húzódik, amaz pedig...

– Ha nem haragszik, a taktikai értekezletet halasszuk későbbre. Inkább azt árulja el, mit szól a Győr meneteléséhez.
– Örülök neki, hiszen ebben a mi munkánk is benne van. Számomra nem meglepetés, hogy hétből hét meccset megnyert. Ismerem jól a csapatot, azok kapnak lehetőséget, akik nálunk is játszottak. Amikor eljöttünk, mást sem hallottam, hogy na, majd most magyaros lesz az ETO. Ehhez képest mit látok? Azt, hogy ugyanazokkal a futballistákkal ugyanazt a rendszert játsszák, mint a mi időnkben. Vagyis ezek a labdarúgók jó választásnak bizonyultak! Holott sokan bántották, és első osztályú futballra alkalmatlannak nevezték őket. Akik ezt hangoztatták, most a vállukat veregetik...

– Jártunk olyan Győr-mérkőzésen, ahol nyomdafestéket nem tűrő módon szidták önt is.
– Ez annak ellenére nem érdekelt, hogy mindvégig nyílt lapokkal játszottam. Mindjárt az elején leszögeztem, három esztendő alatt juthatunk el odáig, hogy az ETO idehaza, sőt a nemzetközi porondon is meghatározó klub legyen. Hozzátettem azt is, adódhatnak olyan körülmények, amelyek lassítják az építkezést, a második év elején gondot is okozott hat meghatározó játékos hosszan tartó sérülése, Tarmo Kink és Józsi György távozása. Az első esztendőben úgy zártunk bronzérmesként, hogy tizenhét náció képviseltette magát az öltözőben. Belőlük kellett csapatot gyúrnunk, és hogy sikerült, jelzi, már akkor is a klubjukért és egymásért futballoztak. Utólag elárulhatom, a Sopronban és a Ferencvárosban is bevált módszerhez folyamodtam, amikor bevezettem, hogy a szerdai edzést követően kötelező együtt maradnia a társaságnak. Eleinte a játékosok próbálkoztak azzal, hogy ide kell menniük meg oda, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy hétről hétre nő az ott ragadók létszáma, mígnem a végén úgy kellett mindenkit hazazavarnom, mondván, nem árt, ha a másnapi tréning előtt pihennek kicsit...

– A végén még kiderül, hogy nem is korbácsos edző.
– Hogy mi nem vagyok?

– Korbácsos edző.
– Látják, ez a baj. Úgy vagyok elkönyvelve a köztudatban, mint akitől félni kell. Elismerem, van egy stílusom. José Mourinhónak, Louis van Gaalnak vagy Alex Fergusonnak is van. Akinek nincs stílusa és kisugárzása, eredménye se lesz, csupán egy szürke ember marad. Félre ne értsenek, eszemben sincs nevezett urakhoz hasonlítani magam, de ha ők korbácsos edzők, egye fene, rám is mondhatják azt...

– Nem gondolt még arra, hogy saját boldogulása érdekében meg kellene változnia?
– Nincs miért megváltoznom! Ha megváltoznék, már nem Pintér Attila lennék. Megkérdezhetnek bárkit azok közül, akivel együtt dolgoztam, soha senkit nem bántottam meg. A rendet, a fegyelmet és a munkát mindenkitől megköveteltem, de a masszőrért, a szertárosért, a pályamunkásért és a takarítónőért ugyanúgy kiálltam, mint a játékosért vagy a pályaedzőért, hiszen mindannyian a csapat sikeréért dolgoztak. Édesanyám és édesapám arra tanított, hogy mindig az igazat mondjam, a mai napig ehhez tartom magam. Még akkor is, ha Magyarországon ezt nem mindenki díjazza... De emelt fővel járhatok, és továbbra is szentül hiszek abban, hogy az őszinteség visz előre.

– Bántja, hogy Prukner László távozását követően fel sem vetődött a neve a Ferencvárosnál?

A KÉRDÉSRE ADOTT VÁLASZ ÉS AZ INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!