Újpest: Mitrovics elmondta, miért hagyta futni Fitost Szolnokon

Vágólapra másolva!
2011.04.18. 18:55
Címkék
Nikola Mitrovics, az Újpest légiósa sajnálja, hogy hibája miatt csapata vereséget eredményező gólt kapott a Szolnok elleni pénteki NB I-es labdarúgó-mérkőzésen. A játékos a lila-fehérek honlapjának beszélt az esetről.

„A szolnoki gólnál hibáztam, amit nagyon sajnálok – elevenítette fel a Fitos László gólja előtti pillanatokat Mitrovics a lila-fehérek honlapjának. – Az indításnál futottam vissza a szolnoki játékossal, majd amikor felnéztem, úgy láttam, hogy Balajcza kimozdul a labdára, így én megálltam. Szabolcs benn maradt a kapuban, én pedig már nem tehettem akkor semmit, hiszen megálltam, a szolnoki játékos pedig nem hibázta el a ziccert.”

Mitrovics elmondta azt is, hogy szerinte alacsony színvonalú mérkőzést játszott a két csapat, és döntőnek bizonyult, hogy a Szolnoknak valamennyivel több helyzete volt. A középpályás a Zalaegerszeg elleni pénteki hazai bajnokiról a következőket mondta:

„Ha győzünk, némileg nyugodtabban várhatjuk a folytatást, és egy kicsit fellélegezhetünk, ha viszont kikapunk, nagy bajban lehetünk. Csak a győzelem reményében léphetünk pályára péntek este, a döntetlennel nem lennénk sokkal jobb helyzetben. Nem számít semmi más, csak a három pont.”

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.07.01. 10:25

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20

Sportrádió: „Masszív védekezéssel és megfelelő hozzáállással legyőzhető a Fradi”

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 09:21

Kovács Zoltán visszatért Újpestre, újra szerepet vállal a liláknál

Labdarúgó NB I
2024.05.09. 18:10

NB I: bennmaradást érne a lilák második kisvárdai győzelme

Labdarúgó NB I
2024.04.13. 07:53
Ezek is érdekelhetik