A Ferencváros legyőzte az Újpestet a futsal derbin

2010.11.29. 21:44
null
Az Újpest–Fradi meccsek kiemelt kockázatú eseménynek számítanak – futsalban is (Fotó: Németh Ferenc)
A férfi futsal NB I 9. fordulójában az FTC-6x6 Taxi 5–2-re győzött az Újpest ellen. A bajnoki címvédő Rába ETO a Vasast verte meg könnyedén.

A két ősi rivális, az Újpest és a Ferencváros számtalan emlékezetes csatát vívott már egymással a nagypályán, és hétfő este a futsalbajnokságban is összecsaptak egymással – első alkalommal.

Ezer néző követte figyelemmel a Pestszentimrén rendezett találkozót, amelyen a vendég FTC-6x6 Taxi a hatodik percben egy öngóllal szerezte meg a vezetést. Az Újpest még az első félidőben válaszolni tudott: Zoufal Nándor elsőre a kapusba lőtt, másodszorra azonban már nem hibázott.

A szünetet követően igencsak felpörögtek az események: a 24. és a 26. perc között három gólt is feljegyezhettünk. Előbb Zoufal szerezte meg második gólját, 2–1-es vezetéshez juttatva ezzel az Újpestet. A Fradi hamar válaszolt, Fekete Róbert egy labdaszerzést követően egyenlített, sőt egy perccel később már a zöld-fehéreknél volt az előny: Csopaki István a kapufa segítségével juttatta a hálóba a labdát.

Az Újpest igyekezett szépíteni, de a hajrában Fekete éles szögből a hosszú felső sarokba bombázott, majd ugyanabban a percben Kun Gábor alakította ki az 5–2-es végeredményt: a Ferencváros győzelmével ért tehát véget az első futsal derbi.

A címvédő Rába ETO hazai pályán könnyed, 6–1-es győzelmet aratott a Vasas ellen, a Colorspectrum Aramis pedig gólgazdag találkozón, 8–6-ra verte meg az Ózdot.

 

 FÉRFI FUTSAL NB I
9. FORDULÓ
Ózd Városi SE–Colorspectrum Aramis 6–8
G: Odrobéna 9., 29., Monyók 16., Szögedi 24., Lázár 35., Oltyán 40., ill. Dávid 4., Kiss T. 8., 38., Sivák 25., 27., 36., Nagy G. 27., Frank T. 28.
Rába ETO–Vasas Fortuna Futsal 6–1
G: Neris 3., Madarász 7., Lódi 15., 27., Moreno 38., Harnisch 39., ill. Füzy 32.
Újpest FC–FTC-6x6 Taxi 2–5
G: Zoufal 14., 24., ill. Jávor – öngól 6., Fekete 24., 38., Csopaki 25., Kun 39.

B.Volán Szabadidőközpont–GYFBSK-Medical Investment 5–4

G: Vígh 7., 13., 18., 30., Balogh 21., ill. Fekete V. 22., Frank P. 26., Domokos 32., Weisz 35.

Rubeola FC Csömör–  Üllő FC Cső-Montage 2–6

G: Bánfalvi – öngól, 23., Kassai Kézi 37., ill. Simon Á. 6., Póta 23., 23., 36., Mezőfalvi 26., Simon Zs. 27.

AZ ÁLLÁS 
  1. Rába ETO 9
9
77–24 27
  2. MVFC Berettyóújfalu 9 8 1 62–18 24
  3. Üllő FC Cső-Montage 9
5
3 1 44–29 18
  4. Colorspectrum Aramis 9
5
1
3
57–33 16
  5. FTC-6x6 Taxi 9
5
1 3 41–38 16
  6. Újpest FC 9
4 2
3 30–31 14
  7. Vasas Fortuna Futsal 9
3 2 4
36–34 11
  8. B. Volán Szabadidőközpont 9
3 1
5 33–72 10
  9. Ózd Városi SE 9
3

6
42–65 9
10. GYFBSK-Medical Investment 9
1 1 7
30–49 4
11. Rubeola FC Csömör 9
1 1 7
28–54 4
12. Huszárok Futsal 9 2 7 23–56 2
Legfrissebb hírek

A magyar női futsalválogatott ismét kikapott az olaszoktól

Magyar válogatott
4 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 23:26

Pál Patrik: Nagyot lépett előre a magyar futsal

Magyar válogatott
2026.03.20. 12:06

Kilencgólos vereséget szenvedett az olaszoktól a női futsalválogatott

Minden más foci
2026.03.19. 22:13

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 22:24

Másodszor is ötgólos sikert aratott az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 23:23
Ezek is érdekelhetik