Kabát Péter: Szentes Lázár magánszáma is kellett a győzelemhez

Vágólapra másolva!
2009.04.20. 08:45
Drámai mérkőzésen győzött 3–2-re az Újpest Kaposváron, a lila-fehérek kétgólos hátrányból fordították meg a találkozót. A pályán reklamáló, Kassai Viktor bíró kezét magától ellökő Szentes Lázárt a 34. percben a játékvezető felküldte a lelátóra. Az Újpest szakvezetője a lefújást követően elárulta, azért balhézott, hogy felrázza csapatát. A szombaton két gólpasszt adó Kabát Péter bevallotta: a meccs hevében meglepődött edzője viselkedésén, de utólag visszagondolva úgy véli, a tréner sokat segített ezzel együttesén.
Szentes Lázár a csapata érdekében balhézott
Fotó: Meggyesi Bálint
Szentes Lázár a csapata érdekében balhézott
Szentes Lázár a csapata érdekében balhézott
Fotó: Meggyesi Bálint
Szentes Lázár a csapata érdekében balhézott

– Ennyit ért Szentes Lázár magánszáma?
– Rengeteget – vágta rá gondolkodás nélkül vasárnap délután Kabát Péter.

– Csak azt ne mondja, hogy az edző műbalhéja valóban pluszerőt adott önöknek…
– Pedig adott, higgye el. Nyilvánvalóan abban a pillanatban fel sem vetődött bennem, hogy Szentes Lázár miattunk viselkedik úgy a kispadnál, de miután a lefújást követően bejött az öltözőbe, és elmondta nekünk, összeállt a kép.

– Na jó, ön tudja… Meglepődött Szentes Lázár viselkedésén?
– Nagyon. Nem láttam még ilyennek. A túloldalon éppen szögletrúgáshoz készülődtem, így távol voltam a kispadtól, és azt hittem, hogy edzőnk idegességében viselkedik így. Gondoltam, felment benne a pumpa. Csak annyit láttam, hogy Kassai Viktor megindul a játékoskijáró felé, Szentes Lázár pedig közben bement elé a pályára.

– A játékvezető készült önökből: többször is lefújta a szabálytalanságokat a szögleteiknél.
– Szerintem kizárható, hogy annyi szabálytalanság lett volna, ahányat Kassai Viktor lefújt. Nem szeretnék a játékvezetéssel foglalkozni, a mérkőzés után pláne nincs értelme, de azért furcsálltam, hogy szinte minden szögletünket követően az ellenfél jött szabadrúgással. Nem láttam még a mérkőzés felvételét, ám ahogy hallottam, az első gólunk például teljesen szabályos volt.

– Amikor az első félidő végén, kétgólos hazai vezetésnél Zsolnai Róbert egyedül vezette a kapujukra a labdát, elfogadta volna az egy pontot?
– Nem tudom. Nulla háromról valóban nagyon nehéz lett volna felállni, de abban biztos lehet mindenki, hogy akkor sem adtuk volna fel. Akkor is összeszorítottuk volna a fogunkat, és megpróbáltuk volna a lehetetlent. Nagyon jókor rúgtuk az elsőt: ha kétgólos hátránnyal megyünk szünetre, sokkal nehezebb lett volna megfordítani az eredményt. Nem tudom, hogy a Kaposvár a második félidőben miért játszott jóval gyengébben; talán elfáradt, esetleg megijedt a nagy lehetőségtől, mindenesetre néhány labdarúgója olyan idegesnek tűnt, mintha legalábbis mi vezetnénk két góllal. Amikor Rajczi Péter kiegyenlített, már tudtam, hogy nyerünk.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik