Női kosár NB I: pazar formában a DVTK, a Győr elleni rangadót is megnyerte

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.22. 16:00
null
Újabb fontos győzelmet aratott a DVTK (Fotó: Koncz Márton)
A DVTK 94–87-re legyőzte az UNI Győrt a női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapjának rangadóján, míg a Szekszárd a negyedikben fordította maga javára a mérkőzést a Csata otthonában, este pedig a PEAC győzött 30 ponttal a Szigetszentmiklós vendégeként.


Az első negyedben 30 pont fölé jutottak a diósgyőriek, de így is csak ötpontos előnyt dolgoztak ki, amit a szünetre megtartottak. A harmadik játékrészt behúzta a Győr, de a negyedik negyedben – ahogy mostanában mindig – ellenállhatatlan volt a DVTK, s 94–87-re behúzta a rangadót.

A fővárosban a Ludovika remekül kezdett a Szekszárdot fogadva, s már az első negyedben kétszer annyi pontot szerzett, mint ellenfele, s a 12 pontnyi előnyt a nagyszünetre is megtartotta. A vendégek aztán a második félidőben kapcsoltak rá, s végül az utolsó negyedben fordítottak, s végül öt ponttal, 75–70-re megnyerték a meccset – nagyrészt a 29 pontig jutó Ruthy Hebard játékának köszönhetően.

A játéknap zárásaként a PEAC a harmadik negyedben hagyta állva az addig jól tapadó Szigetszentmiklóst, s végül magabiztos 30 pontos sikert aratott, hat meccs hosszúságúra nyújtva ezzel veretlen bajnoki szériáját.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I
DVTK-HUN-THERM–SERCO UNI GYŐR 94–87 (31–26, 18–18, 20–22, 25–19)
Miskolc, 1100
néző. V: Tóth C., Nagy V., Györfy R.
DVTK: Aho N. 7, Aho T. 3/3, GUIRANTES 23/12, Garbin 10/6, C. GREEN 16. Csere: KÁNYÁSI 14/3, Grigalauskyte, Bacsó 5/3, BERNÁTH 8/3, Kiss A. 8, Oláh F. Edző: Völgyi Péter
GYŐR: ELLENBERG 30/21, Dombai 10/3, Dubei 10/6, OROSZOVÁ 12/3, MOMPREMIER 12. Csere: Bach 1, Ruff-Nagy D. 6, Weninger, Török Á., P. Williams 6. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–4. 6. p.: 19–12. 8. p.: 19–23. 14. p.: 36–28. 15. p.: 39–28. 27. p.: 59–59. 34. p.: 78-74. 36. p.: 84–78. 39. p.: 90–82.
Kipontozódott:
Dubei (39.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Támadásban nagyon eredményesek voltunk, igaz, a védekezésünk hagyott némi kívánnivalót maga után. Többen extrát produkáltak a meccsen mind a két fél részéről, s noha a fáradtság jelei látszódtak a lányokon, csapatként remekül funkcionáltunk. A Győr kiváló csapat, ezért sikerünk különösen értékes. Ezután is kemény sorozat vár ránk, egymás után következnek a hazai és nemzetközi mérkőzéseink.
Cziczás László: – A Diósgyőr nagyon jól játszott, remekül felkészült a találkozóra. Hősiesen küzdöttünk, ezért együttesemet meg kell dicsérnem, azt azonban megjegyezném, hogy sok pontot kaptunk. A sportágnak igazán jó reklámja volt ez a találkozó, amelyen többen is remek produkcióval rukkoltak elő.

LUDOVIKA CSATA–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 70–75 (22–10, 18–18, 14–19, 16–28)
Ludovika Aréna, 400 néző. V: Mészáros B., Lengyel, Rózsavölgyi.
CSATA: HORVÁTH BERNADETT 14/3, Gábor 1, Czank 12/6, Fuehring 14/9, Barnai 7. Csere: SZABÓ F. 16/12, Kastl, JÁHNI 6, Boros B. Edző: Tursics Krisztián
SZEKSZÁRD: Studer Á. 7, Holcz 1, Mányoky, GOREE 15, HEBARD 29. Csere: MIKLÓS 10/6, WALLACE 9/3, Bálint, Krnjics 4. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–8. 7. p.: 11–8. 9. p.: 19–10. 13. p.: 23–16. 16. p.: 31–21. 19. p.: 40–26. 23. p.: 44–34. 28. p.: 51–41. 33. p.: 60–56. 37. p.: 65–70. 39. p.: 70–72. Kipontozódott: Holcz (18. p.)
MESTERMÉRLEG
Tursics Krisztián: – Három dolog volt, amit elemeztünk az előző meccshez képest. A lepattanózás, az eladott labdák száma és a váltásokat védekezésben. Ebből kettőt sikerült imegvalósítanunk, az eladott labdáink számát viszont nem tudtuk csökkenteni. Huszonkét eladott labdánk volt, többségük a második félidőben, amikor már fáradtunk, könnyű labdákat engedtünk az ellenfélnek.
Djokics Zseljko: – Jól kezdtük a meccset, de nem játszottunk jól. A Csata nagy energiákat mozgósított, taktikusan, jól játszott, meg is mutatkozott a tizenkét pontos előnyében. Az első félidőben nem használtuk ki magas embereink fizikális fölényét, de szünet után más felfogásban jöttünk ki, centereink domináltak a festéken belül, külső embereink pedig jól védekeztek. Végre sikerült csapatként játszani, mutatja ezt a huszonegy gólpasszunk is. Megmutattuk a szekszárdi karaktert. Nehéz győzelem volt, hiszen tudtuk, hogy a Csata jól dobja a triplákat, ahogy most is.

BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS–NKA UNIVERSITAS PEAC 57–87 (11–13, 17–20, 10–32, 19–22)
Szigetszentmiklós, 250
néző. V: Jakab, Sörlei, Németh P.
SZIGETSZENTMIKLÓS: PEREZ 11/6, Takács D., KATONA SZ. 12/3, Aldazabal 10/6, DEGBEON 4. Csere: Széphalmi-Kovács V., Vári 10/3, Szabó D. 5/3, Gróf J., Duka 5/3, Zsámár P., Andi. Edző: Gedei Tibor
PEAC: RÁTKAI 10/6, Wentzel 3, CALHOUN 16/9, Burdick 8, Kiss V. 13/3. Csere: Katanics 6, SIMON ZS. 7/3, Sanchez 6, Laczkó 4, SZŰCS R. 7/3, OLAWUYI 7, Kaszás-Pap. Edző: Jovan Gorec
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–3. 8. p.: 11–7. 13. p.: 11–19. 17. p.: 20–29. 22. p.: 30–43. 28. p.: 38–60. 33. p.: 46–71. 37. p.: 53–79
MESTERMÉRLEG
Gedei Tibor: – A szokásosnál is szűkebb rotációval kellett a mérkőzésen, főleg magas poszton dolgoznunk. Nem is nagyon tudtuk fizikailag felvenni a versenyt. Nagyjából az első félidő végén már látszott, végesek az energiáink. Nagyon sokat kellett játszanunk olyan szerkezetben, amelyben nem szoktunk.
Jovan Gorec: – Az első félidőben lassan játszottunk, sok büntetőt kihagytunk. Jól játszott a BKG és nagyon jó munkát végzett az edzőjük. Az viszont látszott, hogy a sokkal bővebb rotáció minket segített, miközben a hazaiak egyik légiósa nem lépett pályára, ami nagy nehézséget okozott nekik. Jó, hogy teljes csapattal tudtunk felállni, mert így sok taktikai elemet gyakorolhattunk, ami az elkövetkezendő időben hasznos lehet.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Sopron Basket 17 16 1 1377–895 33 0.971
2. SERCO UNI Győr 16 14 2 1393–1097 30 0.938
3. DVTK-Hun-Therm 16 14 2 1225–974 30 0.938
4. NKA Universitas PEAC-Pécs 17 14 3 1314–1141 31 0.912
5. Atomerőmű KSC Szekszárd 18 13 5 1454–1166 31 0.861
6. E.ON ELTE BEAC Újbuda 17 7 10 1214–1354 24 0.706
7. Ludovika Csata 17 7 10 1206–1192 24 0.706
8. Vasas Akadémia 16 5 11 1027–1148 21 0.656
9. TFSE-MTK 17 5 12 1140–1240 22 0.647
10. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 16 4 12 1006–1255 20 0.625
11. VBW CEKK Cegléd 17 2 15 1148–1405 19 0.559
12. PINKK Pécsi 424 18 18 998–1635 18 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik