Női kosár NB I: „Mi sem felejtettünk el kosárlabdázni”

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2021.03.31. 13:07
null
Dubei Debóra (labdával) és a Győr örül annak, hogy noha nézők nélkül, de pályaelőnyből kezdi a Szekszárd elleni párharcot (Fotó: Dömötör Csaba)
DeWanna Bonner érkezése motivációt jelent a győrieknek, hogy jól játsszanak és odafigyeljenek a védekezésre a Szekszárd elleni párharcban.

 

Két kiváló csapat mérkőzik meg a női élvonal legkiélezettebbnek ígérkező elődöntőjében: az Uni Győr Mély-Út pályaelőnnyel várja az Atomerőmű KSC Szekszárd elleni párharcot. Az egyik oldalon a korábbi korszakos klasszisjátékos, Iványi Dalma dirigál, a másikon a szerb-magyar Djokics Zseljko, aki már 16 éve dolgozik hazánkban, s bár vezetőedzőként még nem nyert bajnoki címet, Magyar Kupát már két ízben is. A parketten is jobbnál jobb kosárlabdázók néznek majd szembe egymással, élükön a vendégek amerikai sztárjával, DeWanna Bonnerrel.

„Tényleg világklasszis, ha ő játszik, sokkal erősebb a Szekszárd, nem véletlenül jutott be az Európa-kupa final fourjába – mutatott rá Dubei Debóra, a TFSE-MTK-t 2–0-val búcsúztató győriek válogatott bedobója. – Így a mi dolgunk is nehezebb lesz, de csak egy labdával játszunk, mi sem felejtettünk el kosárlabdázni, kíváncsian várom, hogyan illeszkedett be az ellenfélnél Bonner, s milyen erőt képvisel. Megmaradtunk ugyanolyan csapatnak, amilyen eddig voltunk, az új szekszárdi játékos érkezése motivációt jelent, hogy jól játsszunk, és jobban odafigyeljünk a védekezésre. Az idényben rendre sok pontot kapunk, a Szekszárd gyors kosárlabdát játszik, ami még nagyobb koncentrációra késztet minket, ráadásul támadásban is eredményesnek kell lennünk.”

Dubei és társai nem felejtik a KSC elleni két bajnoki győzelmüket, ugyanakkor a legutóbbi, az Európa-kupában, hazai környezetben elszenvedett vereséget sem. Most is számolnak azzal, hogy meglepetést szerezhetnek ugyanis az évad előtt a Szekszárd tűnt a legesélyesebbnek arra, hogy a Sopron ellenfele lehessen a fináléban, vagyis a Győr már így is felülírta a papírformát. Kérdés, mennyire sikerült beépíteni Bonnert. Dubei szerint feszültségforrást is jelenthet, ha egyes játékosoknak kevesebb labda jut miatta... A 24 éves kosarast arról is kérdeztük, számít-e a jelenlegi helyzetben, hogy náluk van a pályaelőny.

„Én örülök, hogy Győrben kezdünk – szögezte le Dubei. – Fontos lenne, hogy jól kezdjünk, és akkor bármi megtörténhet. Megszoktuk, hogy nincsenek nézők, ez a Szekszárdnak sokkal nagyobb hátrány, hiszen ott olyan hangulatot teremtenének a szurkolók, amit bármelyik csapat ellen az előnyére fordíthat.”

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
17.00:
Uni Győr Mély-Út–Atomerőmű KSC Szekszárd
18.00:
Sopron Basket–Aluinvent DVTK
A 9–12. HELYÉRT
18.00:
VBW CEKK Cegléd–ZTE Női Kosárlabda Klub

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
10 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
18 órája

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
Tegnap, 7:35

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29