Női kosár NB I: az idényben először kapott ki a Sopron

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.11.12. 18:57
null
Victoria Vivians (fehérben) 15 pontot szerzett (Fotó: Mártonfai Dénes)
A címvédő Sopron első vereségét szenvedte el a női kosárlabda NB I-ben: szombaton két ponttal kapott ki Szekszárdon a legutóbbi döntős ellenfele, az Atomerőmű vendégeként.

 

Bármilyen hihetetlen is, az előző húsz Szekszárd–Sopron összecsapásból mindössze egyet tudott megnyerni az ezúttal házigazdaszerepben lévő kék-fehér együttes, azaz a statisztika sem a tolnaiak mellett szólt a két együttes szombati rangadója előtt. Elég, ha arra gondolunk, hogy 2021 április 28-án győzte le (72-69) legutóbb az Atomerőmű a címvédőt, ám azt a döntőt is a Sopron nyerte (3–1), s a legutóbbi húsz egymás elleni mérkőzéséből 19-et, ám ahogyan Djokics Zseljko, a KSC edzője a két euroligás csapat randevúját megelőzően fogalmazott, ez a párosítás mindig több mint egy sima bajnoki, s mindig különleges. Ebben az évadban egyedül bő három hete az Európa-kupa győztese, a francia Bourges győzte csak le (65–44) az Euroliga címvédőjét a Szuperkupa fináléjában, amely azóta magára talált és a bajnokságban veretlenként érkezett a Keselyűsi útra szombaton. Ahol a hazai csapat zónavédekezéssel próbálta meglepni a vendégeket, ami sikerült is, hiszen 12–7-re, majd 14–10-re vezettek a tolnaiak, így Gáspár Dávidnak időt kellett kérnie. Ruthie Hebard és Brittney Sykes szórta a pontokat, utóbbit a nyaknál fogva rántotta le Goree Cyesha egy sportszerűtlen hibáért cserébe a 8. percben. Szerencsére nem a védekezés dominált, az ihletett kosarazó Fegyverneky Zsófia második triplájával 21–20-ra már a Sopron vezetett. Ötvenegy pontot hozott az első negyed, ami után a 14. percben hattal meglépett a címvédő (27–33), de három perc alatt 10–0-s etappal fordított a KSC, ám a nagyszünetre így is triplányi előnnyel a vendégek mehettek a lüktető, színvonalas összecsapáson.

Tömegesen eladott labdák és rossz átadások csúfítottak az összképen fordulást követően, de ebből is a bajnok jött ki jobban és ismét megugrott hét ponttal a 27. percben. Sajnos a játék minősége sokat romlott az első félidőbeli kiemelkedően jóhoz képest, a nagy akarás és igyekezet elemi hibákban öntött formát időnként. A 37. percben 67–59-es vendégelőnynél úgy tűnt, ezt is behúzza a bajnok, ám a Szekszárd és a hajrában elképesztő kosarakat szerző Studer Ágnes máshogy gondolta és egy 11–1-es végjátékkal megfordította és megnyerte a rangadót. Ezzel már csak a vasárnap a PEAC-ot fogadó Győr a veretlen a női bajnokságban.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
9. FORDULÓ, szombati mérkőzések
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–
SOPRON BASKET 70–68 (2427,1717,913,2011)
Szekszárd,
1100 néző.V:Cziffra, Tőzsér, Mészáros B.
SZEKSZÁRD:
STUDER 13/3,Miklós M.4,VIVIANS 15/3,GOREE 16/3,HEBARD 12. Csere: Mányoky 2, Wallace 8/6,Boros J. Edző:Djokics Zseljko
SOPRON
:SYKES 21/6,FEGYVERNEKY 20/12,Sitku2,Brooks7/3,MAGBEGOR 9. Csere: Sztankovics 2, Varga A., Kunek7/3,Czukor. Edző:Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása:
4. perc:12–10.6. p:18–15.9. p.:23–24.12. p.:27–31.15. p.:33–33.18. p.: 39–37. 22. p.:44–47.28. p.:48–55.32. p.:54–61.36. p.:59–67
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– A győzelem mellett arra vagyok a legbüszkébb, hogy az első tíz percben kapotthuszonhétpont utánhatvannyolcontartottuk a Sopront, s megnyertük ellene a lepattanócsatát is.Alig kéthét leforgása alatt megvertük az előző Euroliga-idény döntőseit,errebüszkék lehetünk.
Gáspár Dávid:
– Döntéshozatalban és helyzetfelismerésben még forrnia kell a csapatnak. A véghajrában sok elhamarkodott döntést hoztunk, az üres helyzeteknél nem voltunk még vagy már ritmusban. A Szekszárd ezekből építkezett, büntetőket dobott be, ami döntő volt.

TFSE-MTK–BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS 69–77 (18–17, 14–23, 17–15, 20–22)
TFSE: Dúl T. 3/3, Dúl P. 14/12, PUSZTAI P. 19, MARSHALL 15, Hegedűs J. 10/3. Csere: THEODOREÁN 8, Burján L., Király A., Turi. Edző: Magyar Bianka
SZIGETSZENTMIKLÓS: Perez 12/3, Takács D., Katona Sz. 6, K. JONES 28/3, DEGBEON 22. Csere: Vári 4, Széphalmi-Kovács V., Szabó D. 3/3, Zsámár P. 2. Edző: Gedei Tibor
Városmajor, 200 néző. V: Frányó, Kovács N., Major. Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–6. 8. p.: 15–10. 13. p.: 20–25. 17. p.: 26–34. 23. p.: 32–44. 28. p.: 43–54. 32. p.: 57–60. 37. p.: 61–67. 39. p.: 69–71. Kipontozódott: Hegedűs J. (33. p.), Marshall (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Magyar Bianka: – Nem tettem még ilyet és nem is korrekt, mert nincsenek itt és nem tudják magukat megvédeni, de azt gondolom, hogy történt a meccs vége előtt egy olyan fújás 69-71-nél ami sorsdöntő volt. Sportszerűtlen hiba helyett védőfaultot ítéltek a játékvezetők. Ez egy mérkőzést befolyásoló ítélet volt. Az első félidőben nagyon sokat hibáztunk, nagyon sok üres dobásunk kimaradt. Tízzel több lepattanót szedett a BKG, tudtuk azt, hogy magasabbak lesznek nálunk és sajnos ezt nem tudtuk kontrollálni. Támadó lepattanóból legalább 15 pontot szereztek. Ettől függetlenül természetesen jár nekik a gratuláció, hiszen ők is nagyot küzdöttek. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből is. Szépen lassan egyenesbe jövünk. Azt láttam, hogy a második félidőben megint statikus a támadójátékunk, nem járattuk kellőképpen a labdát, túlságosan görcsösek voltunk. Lényegében a lepattanócsata és a kimaradt ziccerek okozták ma a vesztünket.
Gedei Tibor: – Gratulálok a TF-nek is, hiszen megfogyatkozva, sok hiányzójuk ellenére, amit mi átérzünk, hogy milyen nagyon jól küzdöttek, megnehezítették a dolgunkat. Az volt a terv, hogy a palánk alatt próbáljuk őket megverni, támadó lepattanózni akartunk, ami össze is jött. A kinti dobásokkal hadilábon álltunk, 20% alatt tripláztunk. A másik az volt, hogy a tranzíciós és a gyors játékát a TF-nek megtudjuk állítani. Ennek ellenére nagyon sok leindítás kosarat kaptunk. Örülök a győzelemnek, jön most egy hosszabb szünet a lányok is kapnak pár napot. Utána pedig küzdünk tovább és készülünk a következő mérkőzésre.

AZ ÁLLÁS
1. SERCO UNI Győr 8 8 740–525 16 1.000
2. Sopron Basket 10 9 1 807–570 19 0.950
3. NKA Universitas PEAC-Pécs 8 7 1 625–533 15 0.938
4. Atomerőmű KSC Szekszárd 10 8 2 823–641 18 0.900
5. DVTK-Hun-Therm 8 6 2 559–488 14 0.875
6. E.ON ELTE BEAC Újbuda 8 4 4 587–640 12 0.750
7. Vasas Akadémia 9 4 5 617–646 13 0.722
8. Ludovika Csata 8 2 6 566–586 10 0.625
9. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 9 2 7 575–693 11 0.611
10. TFSE-MTK 10 2 8 682–804 12 0.600
11. VBW CEKK Cegléd 8 1 7 546–627 9 0.563
12. PINKK Pécsi 424 10 10 549–923 10 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik