CZIPÓ ÁDÁM
2023.03.06 10:21 Frissítve: 2023.03.06 11:59

Férfi kosár NB I: „A Paks elleni meccs lesz a legfontosabb” – a Zalakerámia edzője

Parádés formát mutat a Zalakerámia az utóbbi hónapokban, de a neheze még csak most jön, ráadásul a Magyar Kupában is talpon van a csapat.

 

Sebastjan Krasovec nagy jelentőséget tulajdonít a szurkolók támogatásának (Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap)

Továbbra sem túlzás azt állítani, hogy szárnyal a Zalaegerszeg a férfiélvonalban, sőt, a szombati, Szolnok elleni győzelme után a csapat nemcsak tartja dobogós helyezését, hanem egy lépéssel közelebb is került az Olajhoz.

„Nem mondok újat azzal, hogy kemény meccsre számítottunk, a Szolnok hagyományosan a liga egyik legjobb, legkeményebb csapata, de azzal is tisztában voltunk, hogy a hazai pálya mellettünk szól. A közönségünknek elévülhetetlen érdemei vannak az egypontos sikerben. A hazai környezetnek ráadásul hatványozott hatása volt, hiszen a Szolnokot nagyon erős fizikai játék jellemzi, szeretik ilyen formában kezükbe venni az irányítást, ez ellen pedig lelkesedéssel lehet felvenni a kesztyűt”  – mondta a Nemzeti Sportnak Sebastjan Krasovec, a zalaiak szlovén vezetőedzője.

A csata olyan szempontból is figyelemre méltó, hogy revansot tudtak venni a novemberi meccsen elszenvedett négypontos vereségért, másrészt nem egész egy hónap múlva ismét találkozik a két csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

„Jól ismeri egymást a két csapat, sok újdonságot nem tudunk mutatni egymásnak, ezúttal viszont a hazai szurkolók őket próbálják majd sikerbe hajszolni. Ennek ellenére nem feltett kézzel indulunk csatába, tudjuk, hogy képesek vagyunk győzni, még akkor is, ha ők a párharc favoritjai” – latolgatta az esélyeket Krasovec.

A zalaiak formája egyébként imponáló, hiszen a legutóbbi 11 meccsükből kilencet megnyertek, sőt, február közepén a DEAC is csak hosszabbításban tudta felülmúlni őket. Vízválasztónak is nevezhetjük a következő két meccset abból a szempontból, hogy ott tudnak-e maradni az első háromban, hiszen március 11-én a listavezető Falcót fogadják, míg egy héttel később az ötödik helyezett Paksot.

„Nem könnyű a sorsolásunk a bajnokságban, a Falco kiemelkedik a mezőnyből, így ahhoz, hogy otthon tudjuk tartani a pontokat, valami különlegesnek kellene történnie. A kieséses szakaszt tekintve a Paks elleni meccs lesz a legfontosabb, a célunk pedig nem is lehet más, mint legrosszabb esetben a negyedik helyen végezni, hogy hazai pályán kezdhessük a rájátszást, ehhez pedig meg kell verni a Paksot, nincs mese” – fogalmazott a vezetőedző, hozzátéve, a Szombathely elleni rangadót különösen várja a parázs hangulat miatt.

A FÉRFI KOSÁRLABDA NB I ÁLLÁSA 
  1. Szombathely 22 19   3 1938–1634 0.932  41
  2. Szolnok 22 17   5 1841–1613 0.886  39
  3. Zalaegerszeg 22 15   7 1902–1778 0.841  37
  4. Fehérvár 22 14   8 2005–1767 0.818  36
  5. Kecskemét 22 12 10 1681–1737 0.773  34
  6. Debrecen 22 12 10 1744–1733 0.773  34
  7. Paks 22 12 10 1759–1757 0.773  34
  8. Körmend 22 12 10 1810–1869 0.773  34
  9. Sopron 22 11 11 1754–1705 0.750  33
10. Kaposvár 22   9 13 1820–1903 0.705  31
11. Oroszlány 22   8 14 1678–1848 0.682  30
12. Szeged 21   5 16 1649–1736 0.619  26
13. Honvéd 22   5 17 1569–1762 0.614  27
14. Nyíregyháza 21   2 19 1543–1851 0.548  23

 

2023.09.23 10:36:29

Kosárlabda nemzetisport.hu

A testvérpár mind a négy válogatott kosarasa klubot váltott nyáron, s van vb-győztes „ügyfelük” is.

2023.09.14 21:44:27

Kosárlabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A DBB évek óta tudatosan igénybe veszi az új eljárások és a technológia segítségét. Egy-egy szövetségi edző nagyjából ötven korosztályos játékos fejlődését követi nyomon. Egy központi szerverre megkapja a kiválasztottakról készült összes felvételt, amire rendszeresen videóüzenetekkel reagál.

2023.09.05 23:25:32

Kosárlabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Ludovika Csata NB I A- és a Csata DSE NB I B-csoportos visszalépése nyomán beindult a szétmaszatolás; sokan az angyalföldi utánpótlás szakmai műhely összeomlását huhogták. Holott az 1995-ben életre hívott Csata DSE köszöni szépen, él és virul.

2023.08.12 22:36:10

Kosárlabda nemzetisport.hu

A női kosárlabda NB I 2023–2024-es idényének programja, eredményei.