Férfi kosár: Matthias Zollner magyar bajnoki címre tör

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.01.02. 10:16
null
Sokat változtatott az Alba Fehérvár játékán Matthias Zollner (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Az Alba német edzője szerint motiváltan és nagy energiával játszva nyertek Szombathelyen, ám a folytatásban sem hibázhatnak, ha a legjobb öt közé akarnak kerülni.

 

– Örül, hogy másfél év után visszatért Magyarországra?
– Teljes mértékben! Korábban szép időszakot töltöttem Körmenden – felelte a Nemzeti Sportnak 2022 első napján Matthias Zollner, az Alba Fehérvár negyvenéves német edzője.

– Min változtatott, miután megérkezett Székesfehérvárra?
– Egyrészt kicseréltem két légióst, másrészt eleve más rendszerben kezdtünk el játszani, mert nem egyezik a kosárlabdáról alkotott elképzelésem Dejan Mihevcével. Hogy az enyém jobb lesz-e vagy sem, még nem lehet tudni, de nyilván szeretném megvalósítani a saját játékrendszeremet.

– A Falco a Bajnokok Ligájában is veretlen volt otthon ebben az idényben. Hogyan sikerült legyőzniük csütörtökön?
– A Falco legnagyobb erőssége, hogy elsősorban fizikailag áll magasabb szinten a többi csapathoz képest, idomult az európai kosárlabdához. Az évad során először szembesült azzal Magyarországon, hogy agresszív védekezést, folyamatos egész pályás letámadást kap, valami hasonlót, amit korábban a körmendi csapatom is képviselt. Mivel néhány nappal korábban a Paks ellen nagyon rosszul játszottunk, nyomás nélkül érkeztünk Szombathelyre, nagy energiával és motiváltan kosárlabdáztunk, ezért nyertünk.

– Az idény előtt úgy tartották a szakértők, hogy az Alba kerete a négy legjobb között van. Egyetért?
– Nehéz meghatározni egy keret erősségét, mert bár sok tehetséges játékosunk van, többen is kicserélődtek a kezdés óta. Egységes csapatot kell formálnunk a rendelkezésre álló anyagból, mert ezen a téren eddig nem volt ideális a helyzet. Ha minden rendben lesz, a top négy reális cél.

– Öt játékosa is harminc év feletti. Ez befolyásolja az építkezést?
– Egy kosárlabdázó legjobb időszaka 26 és 33-34 éves kora közé esik. Nem hinném, hogy nagy különbség lenne egy 29 és egy 31 éves játékos között, mindenesetre az fontos, hogy van egy sor tapasztalt emberünk, ahogyan vannak nagyon fiatal kosarasaink is, mint Lukács Norbert, Balsay Ádám, Godwin Omenaka és a Takács testvérek. Ami jelentős kihívás, hogy a 24–26 éves korosztály gyakorlatilag kiesik, de rutinból és tehetségből nincs hiány a keretünkben.

– Szerdán újabb fontos mérkőzés vár önökre a DEAC ellen. Mit vár a találkozótól?
– Ugyanazt kell majd mutatnunk, mint a Falco ellen. Fizikailag keményen, magas szintű koncentrációval kell játszanunk a szokott hibáink elkövetése nélkül. Semmit sem értünk el a Falco legyőzésével, 8–7-es mérleggel állunk, hoznunk kell a meccseket, hogy a középszakasz előtt a legjobb ötben legyünk. Gyakorlatilag egyetlen vereség sem fér bele, fontos, hogy minden mérkőzésen kifogástalan mentalitással lépjünk pályára.

– Shaheed Davis játszhat már a következő összecsapáson? Miért éppen őt igazolta át?
– Egyelőre nem tudom, megnézzük, hogyan dolgozik az edzéseken, készen áll-e a bevetésre. Azért választottam őt, mert kedvelem a mozgékony, atletikus centereket, amilyenből eddig nem volt a keretünkben. Nem könnyű ebben az időszakban ilyet találni a piacon, de amikor a 2018–2019-es évadban Olaszországban játszott Davis, jó csapatban hozott nagyszerű statisztikai mutatókat.

– Bejutottak a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe. Lát esélyt a trófea elhódítására, ezzel együtt arra, hogy önbizalommal telve kezdjék a rájátszást?
– Egyfelől vicces, hogy decemberben bekerülsz a Magyar Kupába, aztán jó negyedéven át nem történik semmi. Másfelől a nyolcas döntő lebonyolítása is speciális, legutóbb, amikor részese voltam, három egymást követő napon rendezték a mérkőzéseket. A Falco és a Szolnok az esélyes, de ha szerencsénk lesz a sorsolásnál, és sikerül bejutnunk az elődöntőbe, kupagyőztesek is lehetünk.

– Törölt évad után hagyta el a Körmendet 2020-ban, ráadásul nagyon jó helyen állt az együttessel. Érzi emiatt, hogy befejezetlen ügye van Magyarországon?
– Természetesen igen. Amikor közbeszólt a koronavírus, a második helyen álltunk a Körmenddel a tabellán, alig lemaradva a Falcótól, és nemcsak jó képességű csapatunk volt, olyan kosárlabdázók alkották, akik szerettek együtt játszani. Győztes mentalitású edző vagyok, nagyon szeretném egyszer megnyerni a magyar bajnokságot is. Most itt a lehetőség, és talán a következő idényben is, de sokat nem gondolok erre, inkább a közeljövő feladatain jár az eszem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik