Férfi kosár: Hanga Ádám minden egyes madridi napját élvezi

Vágólapra másolva!
2021.09.13. 17:20
null
Hanga trófeával kezdett a Real Madridban (Fotó:<a href="https://www.facebook.com/realmadridbaloncesto" target="_blank"> Real Madrid Basket</a>)
Mint ismert, Hanga Ádám vasárnap megnyerte a spanyol kosárlabda Szuperkupát a Real Madriddal. A magyar légiós gyorsan beilleszkedett új csapatánál – mondta el a Nemzeti Sportnak.

 

– Milyen várakozásokkal utaztak Tenerifére, fogalmaztak meg bármiféle célt?
– Természetesen, egyértelműen azt, hogy nyerjük meg a tornát – jelentette ki Hanga Ádám, a Real Madrid 32 éves hátvédje, aki vasárnap elhódította új csapatával a Spanyol Szuperkupát, a döntőben 88–83-ra győzték le a Barcát. – A csapatváltásomnál abban nem volt változás, hogy a Barcelonánál és a Realnál is mindig az a cél, hogy nyerjünk meg mindent, amit lehet, de minimum jussunk be a döntőbe. Nem nyaralni mentünk Tenerifére, ám lépésről lépésre haladtunk. Az első meccs nagyon kemény volt a házigazda ellen, ha megnézzük a két mérkőzést, a nyolcvan perc alatt nem sokat vezettünk – mindig akkor, amikor kellett!

Pablo Laso, a Real Madrid vezetőedzője
„A csapat megmutatta a karakterét, mínusz tizenkilenc pontnál sem vesztette el a hitét senki. Mindig olyan kosárlabdázókat keresek, akik a közös sikerért dolgoznak. Sergio Llull lett az MVP, aki szombaton keveset játszott, de a döntőben nem találhattunk hozzá foghatót. Abalde a múlt hét elején esett ki, nem számíthattam Randolphra és Thompkinsra, ráadásul az elődöntőben megsérült Rudy Fernández is. Ennek ellenére mindenki pozitív tudott maradni, emiatt nagyon boldog vagyok és büszke a fiúkra. Ha ilyen játékosaim vannak, értelmet nyer a munkám.”

– Hétfőn repültek vissza Madridba, vasárnap este tudtak még néhányat koccintani a sikerre?
– Fáradtak voltunk, szombaton ottani idő szerint kilenckor kezdtünk, hajnali kettő-három körül feküdtünk le, aztán vasárnap 17.30-kor újra pályára léptünk. A vacsora után a szállodában beszélgettünk, iszogattunk, megünnepeltük a sikeres idénykezdetet. Óriási pozitívum, hogy kupagyőzelemmel startoltunk, ez plusz önbizalmat ad nekünk. A torna előtt csak három csapatedzésünk volt, a válogatott játékosok későn érkeztek, egyikük Afrika-kupát játszott az előző héten, és tele vagyunk sérültekkel. Mindezek ellenére a végletekig harcoltunk.

– Mennyire volt furcsa a barátai, korábbi barcelonai csapattársai ellen játszani rögtön a második realos tétmérkőzésén?
– Furcsa volt, mert ez volt az első alkalom, de ahogy következik az évad során a többi, enyhülni fog az érzés. Négy évet töltöttem a Barcánál, nyilván különös volt ellene pályára lépni, de ahogyan feldobták a labdát és elindult a játék, csak arra koncentráltam, hogy nyerjük meg a kupát. Talán nem kell magyaráznom, mennyire örültem a győzelemnek azok után, hogy nem tartottak rám igényt a katalánok.

– Mi volt a kulcs, miként sikerült 19 pontos hátrányból fordítani a döntőben?

– Az, hogy sohasem adtuk fel. A mai kosárlabdában 15–20 pont hátrány pár perc alatt leolvasztható jó védekezéssel és néhány hárompontossal, csak annyit kért az edzőnk, hogy küzdjünk érte. Sikerült felállnunk, és utólag persze igaz, hogy ez a legszebb forgatókönyv, de belül nem gondoltunk erre, izgultunk, s bizony senki sem akar ekkora hátrányba kerülni. A fordítás a tartásunkat mutatja, és azt, mekkora energia van bennünk.

– Lehet a Szuperkupa-győzelemnek olyan üzenete is, hogy az előző idény úgy ért véget, ahogy, de ez már egy teljesen más Real Madrid?

– Egyértelműen, nagyon erős a csapatunk, ez hatványozottan igaz lesz, ha visszatérnek a hiányzóink. Rengeteg munka, edzés vár még ránk, össze kell szoknunk, hogy egy pillantásból megértsük egymást. Nagyon jó, hogy van egy mag, amely évek óta együtt játszik és győztesekből áll. Mi, akik újoncként érkeztünk, igyekszünk felvenni a ritmust és a mentalitást, amit ezek a játékosok képviselnek.

– Hogy megy a beilleszkedés a királyi gárdába, milyen a közös munka Pablo Lasóval?
– Nagyon-nagyon jó! Ha most egy elveszített döntő után beszélgetnénk, akkor is azt mondanám, az elmúlt egy hónapban elképesztően jól éreztem magam, élvezem a munkát, a kosárlabdát és a mindennapokat az edzővel és a társakkal. Gyorsan beilleszkedtem, remekül sikerült a klubváltás, boldog vagyok! Minden egyes madridi napomat élvezem, próbálom újból és újból megélni a pillanatot.

– Teljesen berendezkedtek már a családdal Madridban?
– Hála istennek, minden rendben van. Korábban kijöttünk ide és találtunk házat, jól érzik magukat a gyerekek is, igaz, a kisebbik lány sípcsonttörése némi ijedtséggel járt, ő van most a középpontban, néhány hétig fekvőgipszben lesz. A nagyobbik nemrég elkezdte az iskolát, haza se akar jönni onnan, annyira jóban van az új osztálytársaival.

– Sikerült feltöltődnie a mozgalmas nyár során?
– Nagyon aktív volt, fizikailag talán nem pihentem annyit, mint szoktam, de feltöltődtem, mert rengeteg időt töltöttem a családommal és a barátaimmal. A kosárlabda kisebb szerepet kapott, ami nem is baj, a hosszú idény után kellett némi leállás. Teljesen kerek volt ez a nyár, persze kicsi izgalommal is telt az átigazolás miatt. Nem mentünk nyaralni külföldre, csak Magyarországon tartózkodtunk, a Balaton és Budapest volt a két legfőbb állomás.

– Hétvégén már kezdődik a spanyol bajnokság, a Burgost fogadják, jó erőfelmérő lesz az a találkozó?
– A Spanyol Szuperkupa megnyerése erőt kell adjon nekünk a nagy menetelés előtt, nyolcvan-kilencven meccs vár ránk az évad során. Szokták mondani, a bajnokságot az olyan mérkőzésekkel lehet megnyerni, mint a Burgos elleni. Ebben a hónapban sok hazai fellépésünk lesz, nekem az első madridi találkozóm következik, nagyon várom! A Burgos jelentős változásokon ment keresztül, sok új játékos és új edző került a klubhoz. Majdnem egy hetünk van összerakni magunkat, regenerálódni és végre rendesen együtt edzeni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik