Női kosár: izgalommal, de nem idegesen várja első Euroliga-meccsét a DVTK

FAZEKAS ZOLTÁN (Schio)FAZEKAS ZOLTÁN (Schio)
Vágólapra másolva!
2022.10.27. 14:50
null
Izgalommal, de nem idegesen várja első Euroliga-meccsét a DVTK (Fotó: Fazekas Zoltán)
Jó hangulatú délelőtti taktikai- és dobóedzéssel hangolt az esti debütálásra a DVTK-HUN-Therm csapata Olaszország idei bajnoka, kupa- és Szuperkupa-győztese, a Beretta Famila Schio ellen a női  elitsorozatban.

Szerencsére tényleg csak az egészséges drukkot véltük felfedezni a DVTK-HUN-Therm csapatán, amely történelmi jelentőségű meccset játszik ma este 19.30 órakor Schióban, ugyanis ez lesz a klub első fellépése a női Euroliga csoportkörében.

A borsodi csapat, amely harmadik nekifutásra ugrotta meg a lécet, október közepén saját csarnokában harcolta ki, hogy története során először tagja lehessen az európai elitsorozatnak, miután megszorítani sem tudták a DVTK Arénában megrendezett minitornán: az izraeli Elicur Ramlát (80–54), majd a török Botast (75–54) is simán verték meg Völgyi Péter vezetőedző tanítványai. Aho Nina, a csapat egyik közösségi vezére és társai láthatóan és bevallásuk szerint is izgatottan, de nem görcsösen várják a debütálást, s remélhetőleg majd az olasz sztárcsapat elleni meccsen sem idegeskednek.

A szerda esti hosszabb, pörgősebb tréning után csütörtök délelőtt is mozogtak egyet a játékosok, akik elsősorban taktikai jellegű feladatokat gyakoroltak, s emellett „barátkoztak” a kicsi sportcsarnokban található kosárpálya palánkjával, gyűrűjével. Völgyi többször is motivációs beszéddel próbálta felkészíteni és ösztönözni tanítványait, akik közül a Győrrel korábban a sorozatban szereplő szakemberen kívül egyedül a montenegrói Milica Jovanovicsnak van euroligás tapasztalata, vagyis a keret többi tagja először találkozik majd azzal a keménységgel, harcossággal és agresszivitással, amely ezt a sorozatot jellemzi. Az ellenfél, az olasz sztárcsapat idén a bajnoki cím mellett megnyerte az Olasz Kupát és az olasz Szuperkupát is, a bajnokságban öt fordulót követően még veretlen, azaz várhatóan saját közönsége előtt önbizalommal telve lép majd parkettre.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT
19.30:
Schio (olasz)–DVTK-HUN-Therm
20.30: Mechelen (belga)–Sopron Basket
KORÁBBAN
Basket Landes (francia)–Spar Girona (spanyol) 53–58
Perfumerías Avenida (spanyol)–CBK Mersin (török) 83–66

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Kiss Virág ősztől újra légiósnak áll

Kosárlabda
2025.07.08. 08:00

Női kosárlabda Euroliga: a Sopron főtáblás, a DVTK selejtez

Kosárlabda
2025.07.07. 15:37

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16
Ezek is érdekelhetik