Férfi kosárlabda: a Kecskemét feljutott az élvonalba

P. I.P. I.
Vágólapra másolva!
2013.05.21. 07:52
A kecskeméti férfi kosárlabdacsapat az előző idényt a másodosztályban töltötte, a szakosztály ugyanis levált az anyaegyesületről, és saját lábára állva, saját jogon kívánta megszerezni az NB I-es indulási jogot. Sikerült, ugyanis Sztojan Ivkovicsék mind a huszonnyolc mérkőzésüket megnyerték (a Magyar Kupában a negyeddöntőig jutottak), a feljutásért vívott párharcban a Salgótarjánt 2–0-val intézték el.

„Hétszáz körül volt a hazai nézőszámunk, de a kupában a Jászberény vagy a Pécs ellen kétezren buzdították csapatunkat – mondta Sztojan Ivkovics, a Kecskemét vezetőedzője. – Külön köszönet jár nekik és a városnak, mert kitartottak mellettünk, támogattak bennünket. Másodosztályú szereplésünk elérte a célját, mert játékosaink sokat javultak, miként utánpótláskorú kosarasaink is fejlődtek.”Sztojan Ivkovics, a Kecskemét vezetőedzője. – Külön köszönet jár nekik és a városnak, mert kitartottak mellettünk, támogattak bennünket. Másodosztályú szereplésünk elérte a célját, mert játékosaink sokat javultak, miként utánpótláskorú kosarasaink is fejlődtek.”

Az edző a legnagyobb élménynek nem a feljutást, hanem azt tartja, hogy megtapasztalhatta, a kis városokban is rengetegen szeretik a kosárlabdát.

Sztojan Ivkovics a kecskeméti csapat mellett a magyar férfiválogatott szakmai munkájáért is felel, és elmondása szerint a két feladat együtt zökkenőmentesen végezhető (korábban a montenegrói válogatott másodedzője volt a kecskeméti munka mellett), mert a versenynaptár nem üti egymást.

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:51

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.12. 13:32
Ezek is érdekelhetik