Klub-vb: a Botafogo után az FC Porto is edzőt váltott

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.02. 10:59
Rövid ideig tartott Martín Anselmi portói kalandja (Fotó: Getty Images)
A klubvilágbajnokságon szereplő újabb labdarúgócsapat váltott edzőt, az FC Porto ugyanis bejelentette, hogy felbontotta Martín Anselmi szerződését.

A Botafogo a Palmeiras elleni nyolcaddöntős kiesés után menesztette Renato Paivát, majd egy újabb klub-vb-szereplő csapatnál történt edzőváltás, az FC Porto ugyanis megköszönte Martín Anselmi munkáját.

Az argentin szakember csak januárban érkezett a mexikói Cruz Azultól, de csak 21 mérkőzés jutott neki Portugáliában: ebből tízet megnyert, hatszor döntetlent játszott, ötször kikapott.

Bár Anselmi szerződése 2027-ig volt érvényes, André Villas-Boas elnök már kedden bejelentette, hogy kezdeményezik a megállapodás felbontását, és szerdán be is jelentették, hogy a felek útjai elválnak.

Az FC Porto a bajnokságban a harmadik helyen zárt, így az Európa-ligában indulhat. A klub-vb csalódást hozott a csapatnak, hiszen az Al-Ahlival és a Palmeirasszal döntetlent játszott, míg az Inter Miamitól kikapott, így nem jutott tovább a csoportjából.

Anselmi helyét várhatóan Francesco Farioli, a legutóbb az Ajaxot irányító olasz edző veszi át.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2 órája

Könnyű ágon a Chelsea, így az Optánál a klub-vb favoritjává lépett elő

Klub-vb
13 órája

Klub-vb: tíz Juventus-játékos kérte, hogy cseréljék le

Klub-vb
18 órája

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
21 órája

Egy helyzetét kihasználta a Real Madrid, és kiejtette a Juventust a klub-vb nyolcaddöntőjében

Klub-vb
2025.07.01. 23:02

Capellót meglepte, hogy a Juventus nem ismerte fel a Huijsenben rejlő tehetséget

Klub-vb
2025.07.01. 17:56

„Kemény szavak” – Calhanoglu közleményben reagált Lautaro Martínez verbális támadására

Olasz labdarúgás
2025.07.01. 14:39

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27
Ezek is érdekelhetik