Vége Tomori idényének; Steinbach érkezik a Fradiba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.21. 11:20
null
(Fotó: Fuszek Gábor)
Immár hivatalos, hogy véget ért a szezon a Ferencváros kézilabdázója, Tomori Zsuzsanna számára. A játékos a magyar bajnokság döntőjének első mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést: az átlövőnek a könyöke tört el. A Nemzeti Sport információi szerint a Bayer Leverkusen 27 éves átlövője, Laura Steinbach a következő szezonban a zöld-fehéreket erősíti majd.

 

Tomori Zsuzsanna könyöke eltört – erről Elek Gábor, a zöld-fehérek vezetőedzője tájékoztatta a Nemzeti Sportot.

TERVEL HÁROM NYELVEN KÉRT BOCSÁNATOT
Raphaëlle Tervel a Twitteren kért elnézést Tomoritól, a francia védekező specialista három nyelven, közte magyarul fejezte ki sajnálatát, hozzátéve, hogy nem volt szó szándékosságról.
Zácsik Szandra és Nerea Pena súlyos sérülése és műtétje után tehát újabb kulcsember dőlt ki a Fradiból, amelynek így végképp nem sok esélye maradt a Győr elleni fináléban.

A ferencvárosi szakember hozzátette: az átlövő ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára. Ezek után nem meglepő, hogy Tomori a jövő héten kénytelen kihagyni a bajnoki döntő második és esetleges harmadik meccsét is. De az is biztossá vált, hogy a válogatott átlövő a május végi Magyar Kupa négyes döntőjében sem segítheti csapatát.

Elek a Nemzeti Sportnak elmondta, Tomori felépülése a legrosszabb esetben három hónapot vehet igénybe, így a következő szezonra már biztosan visszatérhet.

A Ferencvároshoz kapcsolódó hír, hogy információink szerint Laura Steinbach nem véletlenül tekintette meg tegnap a bajnoki döntő első felvonását. Úgy tudjuk, a Bayer Leverkusen 27 éves átlövője, akinek volt egy szabad hétvégéje, miután csapata a német bajnokság elődöntőjébe jutott, leendő klubját, a Ferencvárost jött megnézni. Azaz a következő idénytől a fővárosi zöld-fehéreket erősíti.

Mint korábban beszámoltunk róla, Szikora Melinda és Mészáros Rea érkezése már biztos a Fradinál, míg Pastrovics Melinda Siófokon folytatja pályafutását. Ugyancsak a Balaton-partján játszik a következő szezonban kölcsönben Dajka Bettina és Deáki Dóra.

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Kézi: a junior leányválogatott Eb, az ifjúsági dupla megméretés előtt

Utánpótlássport
2025.06.29. 09:05
Ezek is érdekelhetik