Női kézilabda: Vácról érkezik az új edző Debrecenbe

2020.11.24. 17:57
null
Szilágyi Zoltán a nyártól Debrecenben folytatja (Fotó: Tumbász Hédi)
Az idény végén Vácról távozó Szilágyi Zoltán veszi árt nyáron a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapatának irányítását.

 

A Debrecen NB I-es női csapatánál Köstner Vilmos már korábban bejelentette, hogy utolsó idényét tölti vezetőedzőként, így gondoskodni kellett a legendás mesteredző pótlásáról, a DVSC vezérkara pedig a 2016 óta Vácon dolgozó Szilágyi Zoltán mellett tette a garast.

 „Megtisztelő, hogy ilyen jelentős hagyományokkal büszkélkedő csapat keresett meg – mondta Szilágyi. – Ábrók Zsolt ügyvezető vázolta, milyen célokért akar küzdeni a klub, jelesül, hogy a DVSC legyen a harmadik legerősebb magyar klub, én pedig örömmel lennék részese e folyamatnak és minél több érmet szeretnék nyerni a csapattal! Amikor édesapám a Dózsában kézilabdázott, gyerekként három évet éltem a városban, az akkor Komáromi Ákos keze alatt formálódó Lokit is sokszor láttam játszani.” 

Szilágyival kapcsolatban az Európa-liga-csoportkörös váciak múlt csütörtökön jelentették be, hogy nem hosszabbít szerződést a klubbal. A 48 éves edző szerint a Vác és a DVSC filozófiája hasonló, mindkét egyesületnél magyar fiatalokra építik a keretet: „Vácon nagyon sokat fejlődtek a fiatalok az elmúlt években, az Eb-re készülő válogatottban is több játékosunk van, olyanok, akik néhány évvel ezelőtt még utánpótláskorú kézilabdázóként kezdték el nálunk a munkát. Szép feladat ez, és ezt szeretném Debrecenben is folytatni. De ez a jövő, hiszen a nyárig azért dolgozom, hogy a Vác minél sikeresebb legyen!”

Legfrissebb hírek

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55

Női kézilabda NB I: simán nyert az FTC a NEKA vendégeként

Kézilabda
2026.09.09. 18:35