Női kézi: Vámos Míra a DVSC-ben is együtt játszhat nővérével

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 19:02
null
Vámos Míra a nyártól a DVSC-ben folytatja (Fotó: dvsckezilabda.hu)
Vámos Míra a nyáron a DVSC női kézilabdacsapatához igazol, így együtt játszhat testvérével, Vámos Petrával – számolt be róla a klub honlapja.

A 2003-as születésű balszélső pályafutása nagyon hasonlít nővére, Vámos Petra karrierjéhez. Mindketten Ózdon ismerkedtek meg a kézilabdával. Míra már 13 évesen bemutatkozott a Lóci DSE felnőttcsapatában. Majd nővérét követve Balatonboglárra költözött, és a 2020–2021-es idényben a felnőtt első osztályban is bemutatkozott a Boglári Akadémia-SZISE együttesében. Innen igazol a DVSC-hez.

„Fiatal csapat a DVSC, sok lányt ismerek, és Debrecenben sem tévedek el, hiszen mióta Petra a Lokiban játszik, sokszor voltam nála” – mondta Vámos Míra a DVSC hivatalos honlapjának.

A fiatal játékos nővérével való kapcsolatáról a következőképpen nyilatkozott:

„Szeretem, ha közel vagyunk egymáshoz, mind a kézilabdában, mind a civil életben – mondta Míra. – Nagyon sokat játszottunk együtt, kicsit nehéz volt nekem, amikor Petra elkerült Boglárra. Aztán követtem őt, nyártól pedig újra egy csapatban szerepelhetünk. Szeretem kikérni a nővérem véleményét, ha van egy rosszabb meccsem, akkor nagyon sokat segít a tanácsaival.”

Vámos Petra második idényét tölti a DVSC-nél, Vámos Míra és Szabó Nina nyári érkezésével háromra nő majd a NEKA-tanítványok száma a klubnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik