Női kézi NB I: nagyot fordított a Siófok, biztosan nyert a DVSC

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.05.12. 19:34
null
A Siófok nagyot fordított (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap, archív)
Hiába volt a Siófok az első félidőben hétgólos hátrányban is, a meccs utolsó negyedében a maga javára fordította az MTK elleni mérkőzést a női kézilabda NB I-ben. A DVSC magabiztosan nyert Fehérváron, míg a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok közül fordulatos találkozót húzott be a Boglári Akadémia-SZISE az Érddel szemben, míg a Szombathely döntetlenre végzett a Kisvárda otthonában.

Az elmúlt hétvégén az Európa-ligában döntőt játszó Siófok az egyik közvetlen riválisának számító MTK-t fogadta. A fővárosiak 18–11-re is vezettek az első félidőben, innen kellett megkezdenie a felzárkózást a Balaton-parti együttesnek. A szünetre fel is jöttek háromra, de végül csak az 52. percben tudták megfordítani az állást. Utána viszont már nem engedték ki a kezükből a meccset, és végül néggyel nyertek. A nemzetközi kupaindulásért harcoló Siófokot visszavetheti, ha jogerőssé válik a kétpontos levonás Nerea Pena ügyében.

A Siófokot megelőző DVSC magabiztosan nyert Fehérváron, Kovács Anna nyolc góllal járult hozzá a sikerhez. A Boglári Akadémia-SZISE fordulatos meccset húzott be az Érd ellen, többször változott az előnyben levő csapat kiléte, de egy-két találatnál jobban egyik fél sem tudott meglépni, végül kettővel a hazaiak bizonyultak jobbnak. A szintén a kiesés ellen harcoló Szombathely Kisvárdán ért el döntetlent úgy, hogy az utolsó két gól a hazaiaké volt, de a legvégén még támadhatott a győzelemért a Boglár.

NŐI KÉZILABDA NB I
SIÓFOK KC–MTK BUDAPEST 34–30 (17–20)
Siófok, Kiss Szilárd sportcsarnok,
400 néző. V: Horváth P., Marton B.
SIÓFOK:
Csapó Kincső – Such 2, Kiss N. 3, TOMORI 4, JEZIC 5, Lapos, Hársfalvi 4. Csere: SZIKORA (kapus), Tóth G. 2, BÖHME 4, NIOMBLA 6 (1), Horacek 1, Mazák-Németh 3, Aoustin. Edző: Zdravko Zovko
MTK: Győri B. – Juhász Eszter 2, Szekerczés 1, MARINCSÁK 8, DAKOS 3, Szöllősi-Zácsik 6, Pelczéder 1. Csere: Suba (kapus), Szabados G., PÁL T. 6 (3), Bujdosó-Gerháth 3, Sallai, Sári. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–5. 11. p.: 6–10. 20. p.: 10–16. 33. p.: 19–20. 37. p.: 20–23. 42. p.: 23–24. 48. p.: 25–27. 53. p.: 31–29
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Zdravko Zovko
: – Magas tempó és ritmus uralta a mérkőzést. Az első félidőben mintha még Romániában, az Európa-liga négyes döntőjében jártunk volta mentálisan. Szünet után, amikor jöttek a védések a kapuból sok könnyű gólt szereztünk. A jó védelem volt a kulcs a fordításban. A második félidőben győztes és pozitív karaktert mutatunk.
Golovin Vlagyimir: – Tisztában voltunk azzal, hogy a Siófok fáradt lesz, hiszen jó tempójú meccseket vívott az Európa-liga négyes döntője után. Az első félidő nem is játszották a saját tempójukat a hazaiak, nekünk jobban sikerült az a játékrész, a védekezésünk és a védések után indultunk, könnyű gólokat szereztünk. Szünet után felgyorsult az ellenfél, a védelemben és a kapuban is jobb teljesítményt nyújtott a Siófok. A végjáték káoszos volt, a siófokiak könyörtelenül kihasználták a sok eladott labdánkat.

ALBA FEHÉRVÁR KC–DVSC SCHAEFFLER 20–33 (11–18)
Székesfehérvár, 400 néző. V:
Bóna, Földesi
FEHÉRVÁR: Dányi – Töpfner, Boldizsár 1, TRISCSUK 7 (3), BARDI 5, Gerháth K. 3, Szarka A. Csere: Tóth Nikolett (kapus), Rózsás 1, Utasi 3, Szabó–Májer, Háfra L., Sulyok, Tolnai. Edző: Józsa Krisztián
DVSC: Csapó Kyra – ARANY R. 4, KOVÁCS ANNA 8 (4), Vámos P. 3, TÓVIZI 4, Hornyák D., Vantara–Kelemen 1. Csere: GIEGERICH (kapus), Deszpotovics 3, PETRUS 3, Bordás 2, Karsten 3 (2), Bánfai K. 1, Csernyánszki, Vámosi P. 1, Poczetnyik. Edző: Kudor Kitti
Az eredmény alakulása. 6. p.: 1–5. 12. p.: 4–9. 18. p.: 6–11. 24. p.: 8–14. 34. p.: 12–18. 40. p.: 17–22. 46. p.: 18–25
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián:
– A Debrecen a játék minden elemében felülmúlt minket, teljesen megérdemelten győzött. Rengeteg problémával küzdünk, sok a sérültünk, de ezt a mérkőzést így is nehéz értékelni. Sem a védekezésünk, sem a támadójátékunk nem volt megfelelő, sokkal nagyobb önbizalomra lenne szükségünk, és annak, aki egészséges, tűzbe kell mennie a hátralevő meccseken.
Kudor Kitti: – A védekezésünket kiemelném, már a mérkőzés elejétől kezdve agresszívan, keményen játszottunk, látható volt, hogy két pontért jöttünk. Az összes játékosom betartotta azt, amit megbeszéltünk. Mindkét kapus jó teljesítményt nyújtott, indításaikból gyors gólokat tudtunk szerezni. A második félidő elején az öltözőben maradtunk, de utána ezt is rendeztük, elégedett vagyok.

KISVÁRDA MASTER GOOD SE–HUNGAST SZOMBATHELYI KKA 24–24 (13–15)
Kisvárda, 300 néző. V:
Bíró Á., Kiss O.
KISVÁRDA: Pásztor B. – UDVARDI 6 (1), HABÁNKOVÁ 5, Szabó Nina 3 (2), DOMBI L. 3, Siska 3, T. Milosevics. Csere: MÁTÉFI D. (kapus), Termány, Mészáros-Mihálffy 2, Bouti 1, Dombi K. 1. Edző: Bakó Botond
SZOMBATHELY: K. Tomasevics – ORBÁN ADRIENN 7, M. AGBABA 4, GORILSZKA 5 (1), Bandelier 2, Mayer Sz., Wald 2. Csere: Pődör R. 1, Virág N., HORVÁTH P. 3. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 10. perc: 5–3. 16. p.: 8–8. 25. p.: 10–14. 29. p.: 13–14. 36. p.: 13–20. 41. p.: 16–20. 42. p.: 16–22. 46. p.: 18–22. 53. p.: 20–23. 57. p.: 22–23. 59. p.: 24–24
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– A játék képe alapján a Szombathely megérdemelten szerzett egy pontot. Olyan mennyiségű technikai hibát követtünk el, amivel nem lehet meccset nyerni. Természetesen a győzelem volt a célunk, így nem lehetünk elégedettek.
Marosán György: – Nagyon harcias, a nézők számára élvezhető volt a mérkőzés, nekünk már kevésbé attól kezdve, hogy a Kisvárda felzárkózott. Amiért jöttünk, elértük, nekünk az egy pont is sokat érhet a bentmaradás szempontjából.

BOGLÁRI AKADÉMIA-SZISE–ÉRD 28–26 (13–13)
Balatonboglár, 150 néző. V:
Medve, Südi
BALATONBOGLÁR:
Magera – Kukucska 3, WOTH 3, FARAGÓ L. 3, FARKAS J. 6, Koronczai 4 (3), Takó 1. Csere: Gercsó N., Szabó Luca (kapusok), MLINKÓ 3, Vámos M. 3, Juhász Gréta 1, Mérai 1, Bánhidi. Edző: ifj. Kiss Szilárd
ÉRD: GYÖRKÖS – Király R. 3, Mód 2, Paróczy 1, Szabó Kitti 2 (1), Kiss-Walfisch 11 (6), Fekete B. 4. Csere: Győrffy (kapus), Sztankovics 2, Abilda 1, Horváth D., Kiss D. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 10. p.: 7–5. 16. p.: 7–8. 20. p.: 10–8. 26. p.: 11–12. 32. p.: 14–14. 39. p.: 17–14. 42. p.: 19–16. 44. p.: 19–19. 53. p.: 23–24. 56. p.: 26–24
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 9/7
MESTERMÉRLEG
ifj. Kiss Szilárd:
– Megérdemeltük a győzelmet, mert amikor a legjobban kellett koncentrálni, akkor mi voltunk élesebbek. Nagyon sok ziccert kihagytunk, ugyanakkor pozitívum, hogy a múltbeli történésekhez képest a lányok összeszedték magukat és képesek voltak a győzelemre. Nekünk már kevés pontszerzéssel kecsegtető mérkőzésünk maradt, így az életünkért küzdöttünk. Nem szeretnék a lányokra terhet tenni, dolgozunk tovább, hiszek a csapatban és abban a munkában, amit elvégzünk.
Horváth Roland: – Ezt a meccset mi rontottuk el. Sokszor mondtam a lányoknak, hogy így nem lehet elkezdeni egy mérkőzést. Ellenfelünk jobban értékesítette a helyzeteket, annak ellenére, hogy Györkös Rebeka fontos szituációkban nagy védéseket mutatott be. Elsősorban mentálisan fáradt a csapat, amit nehéz kiküszöbölni, de megpróbáljuk rendbe tenni a dolgainkat.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 22 21 1 805–460 +345 42
2. FTC 22 21 1 755–503 +252 42
3. Mosonmagyaróvár 21 15 6 604–563 +41 30
4. Vác 22 15 7 661–628 +33 30
5. MTK 22 14 2 6 687–674 +13 30
6. Debrecen 22 14 1 7 664–594 +70 29
7. Siófok 22 14 8 682–611 +71 28
8. Kisvárda 23 7 2 14 573–632 –59 16
9. Dunaújváros 22 7 15 578–658 –80 14
10. Érd 21 6 2 13 570–659 –89 14
11. Fehérvár 22 6 1 15 575–692 –117 13
12. Boglári Akadémia-SZISE 22 4 1 17 570–689 –119 9
13. Szombathely 23 3 1 19 569–740 –171 7
14. Békéscsaba 22 1 2 19 518–708 –190 4
Azonos pontszám esetén idény közben az összesített gólkülönbség rangsorol, az idény végén viszont az egymás elleni eredmények. A Győr–FTC viszonylatban ez a fővárosiaknak kedvez.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik