Női kézi NB I: győri nevelésű irányítót igazolt az Érd

D. S. B.D. S. B.
2023.04.28. 14:33
null
Nyártól Érden folytatja a pályafutását Kellermann Dóra (Fotó: Gazdag Mihály/Kelet-Magyarország)
A női kézilabda NB I-ben a kiesés ellen küzdő Érd a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy nyártól a csapatnál folytatja a győri nevelésű irányító, Kellermann Dóra.

 

 

A pályafutását Győrben kezdő 23 éves irányító a 2018–2019-es idényben mutatkozott be az NB I-ben a Rába-partiak színeiben, de a következő évadot már Mosonmagyaróváron kezdte, melynek két évig volt a játékosa, mielőtt az akkor NB I/B-s Nemzeti Kézilabda Akadémiához igazolt, mellyel a másodosztályt megnyerve jutott az élvonalba.

„Pár hónapja keresett meg először Simics Judit, aki felvázolta a terveit és elmondta, hogy fiatal csapatban gondolkodik. Így a közeg hasonló lesz számomra, mint a NEKA-nál, ami nagyon motiváló. Akármelyik osztályban is folytatjuk, egyértelmű a célunk, hogy bennmaradjunk az NB I-ben, vagy feljussunk az NB I/B-ből. Remélem, fontos szerepem lesz a góllövésben, de a védekezésben is. Irányítóként a játék szervezésében is szeretnék fejlődni” – mondta Kellermann Dóra.

Kellermann Dóra a mostani idényben 21 bajnokin 36 gólt szerzett.

Az Érd nemrég vezetőedzője, Simics Judit mellett Dávid-Azari Fruzsinával és Sztankovics Rékával is szerződést hosszabbított, valamint az elmúlt időszakban Fehérvárról Gerháth Kincsőt, a megszűnt Pénzügyőrtől pedig Háfra Lucát is megszerezte.

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:32

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
2026.04.28. 19:39

Videó: Szucsánszki Zita könnyek között köszönt el a szurkolóktól

Kézilabda
2026.04.28. 18:53

Női kézi NB I: a Debrecen 12 góllal győzött Kisvárdán

Kézilabda
2026.04.25. 21:08

Faragó Luca a Mol Esztergomnál folytatja a pályafutását

Kézilabda
2026.04.25. 19:51

„Az első gondolatom az volt, hogy itt a vége” – Szöllősi-Zácsik Szandra már úton a visszatérés felé

Kézilabda
2026.04.24. 15:44

Szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.04.23. 20:11

Az idény végén több játékos is távozik Esztergomból – hivatalos

Kézilabda
2026.04.20. 20:18
Ezek is érdekelhetik