Női kézi NB I: az FTC vetett véget a Dunaújváros hazai veretlenségének

Vágólapra másolva!
2023.01.18. 18:48
null
Véget ért a nagyot küzdő Dunaújváros hazai veretlensége (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő)
Ferencvárosi győzelemmel indult a női kézilabda NB I 11. fordulójának szerdai játéknapja: a zöld-fehérek a hazai pályán eddig veretlen Dunaújvárost múlták felül. Ikszelt egymással a Budaörs és a Siófok, kikapott Mosonmagyaróváron a Vác.

Az első öt percben fej fej mellett haladtak a csapatok a Dunaújváros és a Ferencváros mérkőzésén, majd 3–3-as állás után a zöld-fehérek elléptek. A vendégek négygólos előnyben is voltak, a dunaújvárosiak mégis gyorsan visszajöttek a meccsbe – két és fél perccel a szünet előtt még 16–16 volt az eredmény, ám a lefújásig már csak az FTC játékosai találtak be, kétszer is.

A fordulást követően már jobban kijött a két csapat közti különbség, a Ferencváros folyamatosan tartotta a három-négy gólos különbséget – Bíró Blanka a pályán töltött rövid ideje alatt 50 százalékos védési hatékonysággal rukkolt ki (3/6). A végeredmény 27–33 lett, amihez Klujber Katrin ezúttal is nagyban hozzájárult: a 23 éves, dunaújvárosi születésű jobbátlövő hatszor is betalált korábbi csapatának. A győzelemből többek között Dragana Cvijics és Hársfalvi Júlia is kivette a részét – előbbi 5/5, utóbbi 4/4-es lövési mérleggel zárt a meccsen. Az összecsapás talán legjobbja mégis a dunaújvárosi Poczetnyik Luca lett, aki csapata 27 góljából 7-et vállalt magára.

A fradi.hu beszámolója szerint hosszú távú hiányzókon (Béatrice Edwige, Kármán Luca, Kovács Anett) kívül ezúttal Márton Grétára, Kisfaludy Anettre és Szucsánszki Zitára sem számíthatott Elek Gábor vezetőedző a Fradinál, így viszont lehetőség nyílt Cirjenics-Kovacsics Anikó visszatérésére, aki most még a kispadról nézte végig a találkozót.

Nem okozott gondot a Mosonmagyaróvárnak a Vác, a két Európa-liga-induló csapat között 10 gólos különbség alakult ki a végére. A váciak leginkább az első félidő végén gyengélkedtek, amikor a hazaiak hatgólos előnyt alakítottak ki, noha nem sokkal előtte még az ellenfél vezetett. A fordulást követően a vendégek ugyan faragtak a hátrányukból, a hajrához közeledve ismét csak nőtt a hátrányuk.

Kiélezett mérkőzést vívott Budaörsön két Európa-liga-mérkőzése között a Siófok. A Balaton-partiak nem kezdtek rosszul és bő negyedóra után 9–5-ös vendégvezetésnél úgy tűnt, érvényesítik a papírformát, de a hazaiak egy pillanatig sem adták fel, s a hét a hat elleni játékkal nemcsak zárkóztak, hanem a szünetben vezettek is (13–12). A második játékrészben egyik csapat sem tudott egy gólnál nagyobb különbséggel vezetni, a kiélezett végjátékban pedig nem bírtak egymással a felek: a Budaörs értékes egy pontot szerzett, míg a Siófok fontos ponttól esett el.

KÉZILABDA, NŐI NB I
11. FORDULÓ

Dunaújvárosi Kohász KA–FTC-Rail Cargo Hungaria 27–33 (16–18)
Dunaújváros, 700 néző. Vezette: Rontó, Szanyi
DUNAÚJVÁROS: Bartulovic – Arany 2, Borgyos 1, NICK 3, Horváth Petra 3, Matucza, SZALAI B. 4 (1). Csere: Oguntoye (kapus), KAZAI 3, Krupják-Molnár 1 (1), Farkas J. 1 (1), POCZETNYIK 7, Fodor N. 1, Gajdos 1. Edző: Rapatyi Tamás
FTC: Janurik – Malestein 2, KLUJBER 6 (1), Lekics 3, CVIJICS 5, BÖLK 4, HÁRSFALVI 4. Csere: Bíró B. (kapus), Tomori, Stolle 1, KUKELY A. 3, Szöllősi-Zácsik 3, Papp D. 2. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–2. 8. p.: 3–6. 12. p.: 5–9. 15. p.: 7–10. 23. p.: 12–12. 39. p.: 18–22. 45. p.: 20–25
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Rapatyi Tamás: – Örülök, hogy nem történt sérülés, mindkét csapatnak így is voltak, vannak hiányzói, nekünk szűkebb is a keretünk. Védekezésben és támadásban is végre tudtuk hajtani az elképzeléseinket. A második félidő közepétől mentálisan fáradni kezdtünk, a fegyelmezettségünk megmaradt, de már több hiba csúszott a játékunkba. Látszik a folyamatos fejlődés a csapaton, erősödik a hitünk. Járjuk a saját utunkat, remélem, hogy ezt a ránk váró nagyon fontos mérkőzéseken is meg tudjuk mutatni.
Elek Gábor: – Nagy menetelésben vagyunk, sok a sérültünk, betegünk, ezért számítottam arra, hogy nem lesz könnyű a találkozó, de megdolgoztunk a győzelemért. Háromnaponta mérkőzést játszunk, nem egyszerű fenntartani a koncentrációt. A védekezésünkön, ziccerkihasználásunkon ez látszott is. Hozzá kell tennem, hogy tudatosan, ötletesen, felszabadultan kézilabdázó Dunaújváros volt az ellenfelünk, amely igencsak megnehezítette a dolgunkat.

Moyra-Budaörs–Siófok KC 19–19 (13–12)
Budaörs, 760 néző. Vezette: Sándor Gy., Szabó B.
BUDAÖRS:
VARJAS-SIPEKI – SZABÓ-MÁJER 4, Schneider 1, Pálos-Bognár 4 (2), Szabadfi 2, Hudák, Tóth M. 2. Csere: Vártok R. (kapus), Smid, GERGELY-ZSIGMOND 2, SZEKERCZÉS 4 (1), Mlinkó, Vártok T., Braun. Edző: Buday Dániel
SIÓFOK: RAJCSICS – Kojics 2, Papp N. 2, Debreczeni-Klivinyi 3, N'Diaye 1, MILOSAVLJEVIC 5, MAVSAR 6 (2). Csere: Kajdon, Wald, Such N., Sirián, Abdourahim. Edző: Uros Bregar
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–2. 9. p.: 4–5. 18. p.: 5–9. 22. p.: 9–9. 27. p.: 11–12. 34. p.: 14–14. 43. p.: 15–16. 48. p.: 18–17. 54. p.: 19–18
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Alaposan felkészültünk az erős Siófok ellen, amelynél már minden játékos bevethető, de jól is kézilabdáztunk. Nüanszokon múlt a siker, mert megvoltak a meccslabdáink, de rossz döntéseket hoztunk. Összességében igazságos a pontosztozkodás.
Uros Bregar: – Sok hibát követtünk el. Jól kezdtük a meccset, de miután az ellenfél elkezdett hét a hat ellen játszani, nagyon sokat rontottunk. Később a Budaörs lassította a játékot. A végjátékban a játékvezetőknek sem volt könnyű dolguk. Mindkét csapat megérdemelte az egy pontot.

Motherson Mosonmagyaróvári KC–Praktiker-Vác 30–20 (14–8)
Mosonmagyaróvár, 900 néző. Vezette: Horváth P., Marton B.
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – Mihály, Lancz, TÓTH E. 8 (4), PÁSZTOR 4, Ivancok 1, Stranigg 3. Csere: Mistina (kapus), Kovács P. 2, Sztankovics, ALBEK 4, Faragó 1, TÓTH N. 6, Csire 1. Edző: Gyurka János
VÁC: BUKOVSZKY – Diószegi 2, BALLAI B. 4 (4), Helembai 2, KUCZORA 4, Marincsák 1, Ballai A. 3. Csere: Csizmadia F. (kapus), Kurucz 1, Ferenczy F. 2, Kovalcsik J. 1, Kőszegi. Edző: Herbert Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–1. 7. p.: 3–3. 12. p.: 5–4. 16. p.: 5–6. 20. p.: 8–6. 24. p.: 9–7. 35. p.: 16–11. 41. p.: 20–14. 45. p.: 22–15. 55. p.: 24–17
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Fáradtak vagyunk, felesleges tagadni. Jól látszott ez az első félidőben, amikor a helyzeteinknél rendre rossz döntéseket hoztunk. A csapategységünk azonban rendben volt, a csodálatos közönségünk pedig most is segített. Kellett nekünk a siker, őszintén remélem, kicsit helyreállítja az önbizalmunkat, megerősíti a hitünket.
Herbert Gábor: – Dühös vagyok, mert jó kapusteljesítménnyel huszonöt percig felépítettünk magunkat, de ezt utána leromboltuk. A súlyos vereséget egyértelműen a két félidő hajrájában mutatott gyenge teljesítményünknek köszönhetjük. Ennyi ki nem kényszerített hibával nem lehetünk sikeresek sem a magyar, sem a nemzetközi mezőnyben.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 13 12 1 416–300 +116 24
2. FTC 11 10 1 355–260 +95 21
3. Debrecen 13 8 1 4 387–345 +42 17
4. Mosonmagyaróvár 11 7 4 344–301 +43 14
5. Vác 11 5 2 4 290–294 –4 12
6. Dunaújváros 12 5 2 5 314–359 –45 12
7. Siófok 11 5 1 5 285–290 –5 11
8. Budaörs 11 4 2 5 281–300 –19 10
9. Fehérvár 11 4 2 5 280–307 –27 10
10. MTK 11 3 2 6 302–313 –11 8
11. Kisvárda 11 4 7 250–284 –34 8
12. Békéscsaba 10 2 8 240–292 –52 4
13. NEKA 10 1 1 8 226–270 –44 3
14. Érd 10 1 9 248–303 –55 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik