Női kézi NB I: a Fehérvár nyerni tudott Debrecenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 18:40
null
Triscsuk Krisztina (balra) 9 gólt lőtt a Lokinak (Fotó: Molnár Péter)
Az Alba Fehérvár meglepetésre négy góllal nyert a Debreceni VSC vendégeként a női kézilabda NB I 10. fordulóból elhalasztott mérkőzésén. Az MTK végig vezetve győzte le a Boglári Akadémia-SZISE-t.

Az első félidőben a Fehérvár többször is visszajött háromgólos hátrányból, a szünetben azonban újra 18–15-re vezetett a DVSC. A védekezésével és a kapusteljesítménnyel egyik csapat sem lehetett elégedett, a második játékrészben az Alba jobban élt az adódó helyzeteivel, így 21–20-ra fordított. Ezután a Lokinak kellett futnia az eredmény után, azonban az utolsó kilenc percben képtelen volt betalálni, így négygólos vereséget szenvedett (27–31).

A hazaiaknál Kovács Anna, a vendégeknél Triscsuk Krisztina jutott el kilenc gólig. A DVSC másodszor kapott ki az idényben hazai pályán, a Fehérvár másodszor nyert idegenben.

Az MTK az elejétől fogva kézben tartotta a meccset Balatonbogláron, Pál Tamara nyolc, Szöllősi-Zácsik Szandra hat góllal vette ki a részét a győzelemből.

NŐI KÉZILABDA NB I
A 10. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

DVSC SCHAEFFLER–ALBA FEHÉRVÁR KC 27–31 (18–15)
Debrecen, zárt kapuk mögött. Vezette:
Felhő, Öcsi
DEBRECEN: Csapó Kyra – Bánfai K. 1, KOVÁCS ANNA 9 (6), VÁMOS P. 6, Bordás 1, Deszpotovics 3, Vantara-Kelemen 4. Csere: Giegerich (kapus), Tóvizi 3, Hornyák D., Petrus. Edző: Köstner Vilmos
FEHÉRVÁR: Pijevic – TÖPFNER 4, AFENTALER 5, TRISCSUK 9 (4), Bardi 5, GERHÁTH 4, Szarka A. 1. Csere: DÁNYI (kapus), Boldizsár, Varga E. 1, Besszer, Temes 2. Edző: Józsa Krisztián
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–0. 8. p.: 6–3. 11. p.: 7–6. 12. p.: 9–6 23. p.: 13–13. 33. p.: 20–16. 38. p.: 20–21. 47. p.: 24–27. 52. p.: 27–29
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos:
– Volt egy kimagasló kapusteljesítmény az ellenfélnél, nálunk viszont kritikán aluli. Rosszul működött a védekezésünk, az egész hét felkészülése kidobott idő volt.
Józsa Krisztián: – Jó erőkből álló Debrecenre számítottunk, sokat készültünk a meccsre. Az első félidőben pontatlanok voltunk, de a második játékrészben a nagyszerű kapusteljesítményünk megoldott mindent. Nem várt győzelmet arattunk.

BOGLÁRI AKADÉMIA-SZISE–MTK BUDAPEST 29–34 (13–17)
Balatonboglár, zárt kapuk mögött. Vezette:
Nagy F., Túróczy
BALATONBOGLÁR: Gercsó N. – Kukucska 2, Kajdon 2, Kocsis B. 1, Koronczai 2, FARKAS J. 9 (5), Mérai 1. Csere: MAGERA (kapus), Takó 5, Monori 3, Mlinkó 2, Bánhidi 1, Faragó L. 1, Juhász G., Vajer, Woth. Edző: ifj. Kiss Szilárd
MTK: Győri – Dávid-Azari 4, Szekerczés 3, Dakos 4, PÁL T. 8 (3), Szöllősi-Zácsik 6, PELCZÉDER 3. Csere: Suba (kapus), Sallai 3, Marincsák 2, Bujdosó-Gerháth 1, Juhász Eszter, Sári, Szabados. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–4. 10. p.: 2–6. 14. p.: 6–8. 21. p.: 10–12. 24. p.: 12–14. 32. p.: 15–17. 38. p.: 18–22. 45. p.: 21–26. 51. p.: 23–29. 55. p.: 26–30
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
ifj. Kiss Szilárd:
– Korunkhoz képest nem játszottunk rosszul, viszont ez ebben a mezőnyben kevés. Védekezésben sokkal hamarabb kell felismerni azokat a szándékokat, melyeket most nem tudunk úgy felismerni, ahogy szeretném. Támadójátékban gördülékenyebb dolgaink vannak, most is mutattunk ügyes megoldásokat. A következő négy hónapban a védekezés kerül fókuszba.
Golovin Vlagyimir: – Ahogy Dunaújvárosban, úgy Balatonbogláron is két arcunkat mutattuk, a védekezésünkkel egyáltalán nem vagyok elégedett. A hazaiak kihasználták a hibáinkat, látszik, hogy sokat fejlődtek fél év alatt. Nem játszottunk jól, de nagyon örülök a győzelemnek. Sok mindenben javulnunk kell, lépésről lépésre haladunk.

AZ ÁLLÁS
1. Siófok 15 11 4 482–382 +100 22
2. Győr 10 10 350–199 +151 20
3. FTC 11 10 1 376–244 +132 20
4. Mosonmagyaróvár 11 10 1 326–292 +34 20
5. MTK 11 8 3 352–332 +20 16
6. Vác 13 8 5 374–369 +5 16
7. Debrecen 11 7 4 329–292 +37 14
8. Fehérvár 13 5 8 348–407 –59 10
9. Kisvárda 12 3 9 288–326 –38 6
10. Dunaújváros 11 3 8 284–331 –47 6
11. Érd 11 3 8 275–343 –68 6
12. Boglári Akadémia-SZISE 12 2 10 329–397 –68 4
13. Szombathely 12 2 10 310–403 –93 4
14. Békéscsaba 11 11 238–344 –106 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik