Női kézi Eb: már az első félidőben eldöntötték a franciák a horvátok elleni elődöntőt

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 19:30
null
Nze Minko lőtt gólt berepülve is (Fotó: Kolektiff images)
A címvédő Franciaország kiütötte a már a négy közé kerüléssel is története legjobb eredményét elérő Horvátországot a Dániában zajló női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében. A horvátok ezúttal nem tudták megismételni a torna korábbi szakaszában mutatott teljesítményüket, a franciák már az első félidőben eldöntötték a továbbjutást. 

 

A megelőző két Eb-n egyaránt utolsóként záró horvátok a legutóbbi, németek elleni meccs elején elég idegesen játszottak, ami nem is volt csoda, mert a négy közé jutás volt a tét. Ezúttal az elején többször is megszerezték a vezetést, miközben figyelniük kellett a passzokra, a győri Estelle Nze Minko ugyanis messze kilépett Camila Micijevicre.

A HORVÁT KAPITÁNY REMÉLI, A JÖVŐBEN TOVÁBBI ELŐDÖNTŐK VÁRNAK A CSAPATÁRA
Nenad Sostaric, a horvát válogatott szövetségi kapitánya: „Az első félidőben támadásban vesztettük el a meccset, nem védekezésben. Túl sok tiszta helyzetet rontottunk el, a második félidőben már hoztunk egy jó átlagot. Először játszottunk elődöntőt, miközben a keretben mindössze öt profi játékos van. De igazán remélem, hogy ezek a lányok még sok elődöntőt fognak vívni a jövőben.”

Ennek átjátszása aztán jelentős problémát okozott, ha helyzetbe is kerültek a horvátok, még mindig ott volt Amandine Leynaud a kapuban. A franciák – akik láthatóan alaposan felkészültek az ellenfélből – a szerzett labdákból gyorsan indultak, és hiába kért időt Nenad Sostaric, csapata 11 percig nem talált be, ezalatt a címvédő 9–0-s sorozatot futott, amivel igen hamar eldöntötte a meccset.

Sokszor lövésig sem jutottak el a horvátok, annyira nem találták a francia védekezés ellenszerét. Ráadásul az eladott labdákon túl a védekezésük sem volt olyan hatékony, mint a korábbi meccseken, így pedig egyre nőtt a különbség. A franciáknak is volt egy ötperces gólcsendjük, de a szünetben tíz góllal vezettek (15–5). A meccs legjobbjának megválasztott Kalidiatou Niakaté szinte a dudaszó pillanatában bombázott Tea Pijevic kapujába. A Fehérvár hálóőre sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe, jól mutatja a két csapat közötti különbséget, hogy amíg 20 lövés ment a kapujára, addig Leynaud mindössze 8 próbálkozással találkozott az első játékrészben. A horvátok egy félidő alatt lőtt öt gólja a legalacsonyabb az Eb-elődöntők történetében.

A folytatásban már kiegyenlítettebb volt a játék, a horvátok a második félidő elején vissza is jöttek hétre, de ekkor gyorsan időt kért Olivier Krumbholz. Az egy egy elleni párharcokat továbbra sem tudták megnyerni a horvátok, így pedig nehéz volt felállt fal ellen jó helyzeteket kialakítaniuk. A valamelyest stabilizálódó horvát csapatjáték ahhoz volt elég, hogy tartsák a félidei különbséget, de továbbra is örültek minden sikeres megmozdulásnak.

A címvédő, 2016-ban harmadik franciáknál 11 játékos talált be, és összességében meggyőző teljesítménnyel jutottak be a döntőbe (30–19), ahol Norvégia lesz az ellenfelük. Igazán a horvátok sem szomorkodhatnak, és a vasárnapi bronzmeccsen még harcba szállhatnak egy éremért.

A franciáknál a győri játékosok közül Nze Minko négy góllal, míg Leynaud három védéssel zárt, a túloldalon a siófoki Katarina Jezic három találatig, Pijevic pedig hét hárításig jutott.

Érdekesség: legutóbb a 2012-es Eb-n volt az elődöntőben tíz gólnál nagyobb különbség két csapat között (magyar–norvég 19–30). Előtte 2004-ben (magyar–norvég 29–44) történt hasonló.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
ELŐDÖNTŐ (HERNING)
Franciaország–Horvátország 30–19 (15–5)
Ld:
Nze Minko, Lacrabere, Niakaté, Zaadi 4-4, ill. Blazevic, Jezic, Krsnik 3-3

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
Norvégia–Dánia27–24 (10–13)

AZ 5. HELYÉRT (HERNING)
Oroszország–Hollandia33–27 (18–13)

A VASÁRNAPI PROGRAM
DÖNTŐ
18.00:
Franciaország–Norvégia
BRONZMÉRKŐZÉS
15.30: Horvátország–Dánia

AZ EB VÉGEREDMÉNYE, A MÁR ISMERT HELYEZÉSEK
5. Oroszország
6. Hollandia
7. Németország
8. Montenegró
9. Spanyolország
10. MAGYARORSZÁG
11. Svédország
12. Románia
13. Szerbia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Szlovénia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik