Női kézi BL: Készen állunk arra, hogy szívünket, lelkünket kitegyük a pályára – Győri-Lukács

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.02. 16:15
null
Győri-Lukács Viktória szerint egyik csapatnak sincs oka spórolni az energiával (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, június 3-án és 4-én a budapesti MVM Dome ad otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének. Szombaton előbb megismétlődik a tavalyi finálé a Győri Audi ETO KC és a norvég Vipers Kristiansand között, majd a Final Fourba története során először bejutó FTC-Rail Cargo Hungaria csap össze a dán Esbjerggel. A négyes döntőt megelőző médianapon Győri-Lukács Viktória és a tavalyi MVP, Markéta Jerábková osztotta meg gondolatait lapunkkal.

– Ismét szobatársak lettek egyik legjobb barátnőjével, Schatzl Nadine-nal. Ez hogyan segítheti a felkészülést?
– Stabilitást ad – mondta a Győri Audi ETO KC jobbszélsője, a magyar válogatott Győri-Lukács Viktória. – Több éve vagyunk már szobatársak, megéltünk már közösen világversenyeket, nagyon sok BL-meccset és tényleg nagyon sokat segít a nyugodt felkészülésben. Ugyanaz a napi rutinunk, ami szerintem ilyenkor a legfontosabb, mert ha pihenni szeretnénk, akkor azt meg tudjuk tenni, de ha kávézni szeretnénk, akkor együtt tudunk lemenni és úgy vélem, hogy egész jó páros vagyunk.

– Megismétlődik a tavalyi BL-döntő a mostani elődöntőben, hiszen a Győr a címvédő Vipersszel csap össze.
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen mindenki ezért dolgozott az egész idényben. Nagyon jó csapat ellen fogunk kiállni, de mi is megfelelően felkészültünk és készen állunk arra, hogy szívünket, lelkünket kitegyük a pályára, s bízom benne, hogy győzni fogunk.

– Rohanós vagy inkább kemény védekezésre épülő kézilabdára van kilátás?
– Mindkettő. Ez lesz az idény utolsó két mérkőzése, ezért úgy gondolom, hogy senki nem fog spórolni, ugyanakkor taktikusnak kell lennünk és tudnunk kell, mikor kell lassítani vagy gyorsítani a játékot.

– Bár az FTC a négyes döntő házigazda csapata, azért félig-meddig a Győrt is annak lehet tekinteni. Mennyit segíthetnek a szurkolók?
– Hallottam, hogy nagyon sok magyar jön, aminek nagyon örülök, mert tavaly is hihetetlen érzés volt tizenöt ezer néző előtt pályára lépni és számítok rá, hogy idén is ez lesz.

– Hányszor nézték meg a Vipers meccseit, illetve a tavalyi döntőt?
– Már egy hete adagolva nézzük a játékosokat, a mérkőzéseket, most már volt egy videózásunk, remélem, több nem lesz. A tavalyi döntő csak amolyan szorgalmi feladat volt. Én visszanéztem, amikor jöttünk a szállásra, hogy egy kicsit újra átélhessem azt a közeget, a hangulatot, amiben játszottunk. Nyilvánvalóan nem voltak örömkönnyeim a végén, de sokat tudtunk belőle tanulni.

– Kellett motiválni a csapatot? Ambros Martínnak is ez lesz a búcsúhétvégéje Győrben.
– Ilyenkor egy sportolót nem kell motiválni, most ott vagyunk a csúcsnak a csúcsán, ezért küzdöttünk egész évben, végre itt vagyunk, most már csak izgatottak vagyunk.

BEMUTATTÁK A CSAPATOKAT A FINAL FOUR NYITÓBULIJÁN

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (Budapest, MVM Dome)
ELŐDÖNTŐ (JÚNIUS 3.)
15.15:
Győri Audi ETO–Vipers Kristiansand (norvég) (Tv: Sport 1) – élőben az NSO-n!
18.00:
FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) (Tv: Sport 1) – élőben az NSO-n!
HELYOSZTÓK (JÚNIUS 4.)
15.15:
bronzmérkőzés (Tv: Sport 1) – élőben az NSO-n!
18.00: döntő (Tv: Sport 1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik