Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

K. T.K. T.
2025.05.09. 17:23
null
Siti Beáta (Fotó: Koncz Márton, archív)
A Fradi egyértelműen a szombati, Győr elleni „bajnoki döntőre” tud koncentrálni – véli a magyar válogatottal Európa-bajnoki címig, valamint olimpiai ezüst-, és bronzéremig jutó Siti Beáta. A korábbi klasszis irányító fogadni most sem merne egyik csapat győzelmére sem, igazi nagy csatára számít. A hölgyek mellett az urak is szóba kerültek, a NEKA-nál dogozó szakember szerint a férfiválogatottnál zajló munka remek, Chema Rodríguez vezetésével a csapat nagyon közel van a világelithez.

 

Siti Beáta szerint sokat nyomhat majd a latban az érzelmi állapot is a szombati, Győri Audi ETO  KC–Ferencváros összecsapáson. A találkozó a bajnoki címről dönt(het), mivel azonban a Fradi nem jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, így a fővárosiaknak ez lesz a legfontosabb meccse a szezon hajrájában. A korábbi klasszis irányító azonban nem csak a rangadóról mondta el véleményét, Siti Beáta értékelte a magyar férfiválogatott szerdai Eb-selejtezőjét is az NSO Tv kérésére.

NŐI KÉZILABDA NB I
24. FORDULÓ
Szombat, 17.15: Győri Audi ETO KC–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

    
AZ ÁLLÁS       
1. FTC23221829–565+26445
2. Győr23221877–541+33644
3. Debrecen231724749–618+13136
4. Esztergom23185706–658+4836
5. Vác231211677–687–1024
6. Mosonmagyaróvár2311111648–690–4223
7. Kisvárda239212559–628–6920
8. Szombathely237511637–719–8219
9. Fehérvár238114629–664–3517
10. Dunaújváros237115690–760–7015
11. Budaörs236215610–719–10914
12. Vasas235117623–757–13411
13. Békéscsaba234217629–721–9210
14. MTK23419627–763–1368

 

 

Legfrissebb hírek

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
11 órája

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
19 órája

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
20 órája

Jobban sikerült rajt: a Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2026.08.31. 23:03

Fodor Csenge: Már nagyon vártuk a Fradi elleni meccset

Kézilabda
2026.08.30. 17:59

Stanko eldöntötte, Győrbe került a női kézilabda Szuperkupa

Kézilabda
2026.08.30. 16:39

Négy magyar sztárcsapat egy helyen – jön a kézilabda Szuperkupa!

Kézilabda
2026.08.30. 09:03

Kézilabda NB I: nyilvánosságra hozták az előző idény álomcsapatait

Kézilabda
2026.08.29. 11:58