Női kézi BL: elkerülte egymást a Rosztov-Don és a Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.16. 18:37
null
Utolsóként a Győri ETO került elő a golyók közül (Fotó: Dömötör Csaba)
Rendhagyó helyszínen, a Sport Tv stúdiójában került sor a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének sorsolására. A címvédő Győri Audi ETO KC a Vipers Kristiansanddal mérkőzik meg, amelyet kétszer már legyőzött az idényben, de a másik elődöntő két résztvevője, a Metz és a Rosztov-Don is ismerős lehet egymásnak.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
ELŐDÖNTŐ (május 11.)
15.15: Vipers Kristiansand (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC
18.00:
Metz Handball (francia)–Rosztov-Don (orosz)

HELYOSZTÓK (május 12.)
15.15: bronzmérkőzés
18.00: döntő

A Győr és a Kristiansand hatszor találkozott eddig egymással, s a mérleg alapján igencsak bizakodó lehet Danyi Gábor: öt magyar siker mellett csak egyszer tudtak nyerni a norvégok. A két idei középdöntős találkozón nem igazán kellett megizzadniuk a győrieknek, itthon 33–29-re, idegenben 33–26-ra nyertek Görbicz Anitáék.

A másik párharc hasonló képet mutat, a Rosztov-Don öt vereség mellett csupán egy döntetlent tud felmutatni a Metz ellen, amely az év elején a hazai 29–25 után csúnyán elpáholta orosz ellenfelét idegenben (18–26), s ezek alapján az elődöntőben is az első final fourba jutását ünneplő francia csapat tűnik esélyesebbnek.

Lunde, Houette, Amorim, Pessoa és a BL-trófea (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Lunde, Houette, Amorim, Pessoa és a BL-trófea (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Amorim: Idén a döntőre sem fogunk elfáradni

Sorsoltak a BL-ben, a győri lányoknak csak a döntőben jöhet a találkozó Ambros Martínnal! #eto #gyorieto #gyoriaudietokc #rostovdon #metz #vipers #bajnokokligaja #championsleague #ehf #handball #kezilabda #mik #instahun

Althaus: A győri szurkolóknak köszönhetően már nem hiányzik a pálya

A SORSOLÁS

18.28: A Metz ellenfele lesz a Rosztov-Don, ami azt jelenti, hogy a Győrnek a Vipers Kristiansandot kell legyőznie a döntőbe jutásért.

18.24: Rendhagyó módon nem a franciák ellenfelét húzzák ki, hanem a másik elődöntő első résztvevőjét... Amely nem más, mint a norvég Vipers Kristiansand! Ezzel az is eldőlt, hogy a Rosztov és a Győr nem kerül össze az elődöntőben.

18.23: És következik a fő attrakció! Elsőként a jelenlegi idényben legkevesebb gólt kapó Metz kerül elő.

18.20: „A legnagyobb motiváció, hogy megvédjük a címünket. Új kihívás, új csapatok, nagyon izgalmas mérkőzésekre van kilátás” – mondta Eduarda Amorim, a Győr balátlövője.

18.08: A sorsolást felvezető beszélgetés keretein belül a győriek két korábbi klasszisa, Pálinger Katalin, majd Anja Althaus emlékezett vissza a korábbi évekre.

17.56: A négy együttest egy-egy játékosa képviseli az eseményen: a Győrből a brazil Eduarda Amorim, a Rosztovból a kapus Mayssa Pessoa, a Metzből a balszélső Manon Houette, míg a Vipersből a veterán kapus, Katrine Lunde van jelen.

17.52: „Nem az az első gondolatunk, hogy kivel fogunk játszani. Örülök, hogy mindkét csapat (a Rosztov és a Győr – a szerk.) részt vesz a sorsoláson. Ha már választhatok, inkább a fináléban találkozzunk, egy egymás elleni elődöntő nagyon kemény lenne” – mondta a sorsolást közvetítő Sport Tv-nek Ambros Martín, a Rosztov-Don jelenlegi és a Győri Audi ETO KC korábbi edzője.

17.48: Köszöntjük kedves olvasóinkat a női kézilabda final four sorsolásának élő tudósításában! Az esemény pontban hat órakor kezdődik el ténylegesen, addig is tartsanak velünk!

ÉRDEKESSÉGEK A NÉGY RÉSZTVEVŐRŐL

GYŐRI AUDI ETO KC
BL-örökmérleg a final four-ellenfelekkel szemben:
Metz Handball: 6–0–1 (208–175); Vipers Kristiansand: 5–0–1 (192–157); Rosztov-Don: 4–0–2 (154–141)
Eddigi
legjobb BL-eredmények: győztes (2013, 2014, 2017, 2018), döntős (2009, 2012, 2016)
Szezonbeli BL-mérleg:
12–2–0 (465–360)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba:
Amandine Leynaud (francia, kapus), Nycke Groot (holland, irányító), Stine Oftedal (norvég, irányító), Crina Pintea (román, beálló), Anne Mette Hansen (dán, balátlövő), Eduarda Amorim (brazil, védő), Danyi Gábor (edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők:
Nycke Groot (holland, 71 gól), Stine Oftedal (norvég, 60), Anne Mette Hansen (dán, 54), Eduarda Amorim (brazil, 44), Veronica Kristiansen (norvég, 41)

METZ HANDBALL (FRANCIA)
BL-örökmérleg a final four-ellenfelekkel szemben:
Győri Audi ETO KC: 1–0–6 (175–208); Vipers Kristiansand: 2–0–0 (55–44); Rosztov-Don: 5–1–0 (146–119)
Eddigi
legjobb BL-eredmények: negyeddöntős (2017, 2018)
Szezonbeli BL-mérleg: 11–1–2 (415–331)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba:
Laura Glauser (francia, kapus), Grace Zaadi (francia, irányító), Béatrice Edwige (francia, beálló), Manon Houette (francia, balszélső), Xenia Smits (német, védő), Emmanuel Mayonnade (francia, edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők:
Xenia Smits (német, 62 gól), Grace Zaadi (francia, 56), Laura Flippes (francia, 52), Manon Houette (francia, 36), Orlane Kanor (francia, 36)

VIPERS KRISTIANSAND (NORVÉG)
BL-örökmérleg a final four-ellenfelekkel szemben:
Győri Audi ETO KC 1–0–5 (157–192); Metz Handball: 0–0–2 (44–55); Rosztov-Don: 0–0–0 (0–0)
Eddigi
legjobb BL-eredmények: csoportkör (2017–2018)
Szezonbeli BL-mérleg:
9–1–4 (398–355)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba:
Katrine Lunde (norvég, kapus), Malin Aune (norvég, jobbszélső), Linn Jörum Sulland (norvég, jobbátlövő), Emilie Hegh Arntzen (norvég, balátlövő), Ole Gustav Gjekstad (norvég, edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők:
Linn Jörum Sulland (norvég, 76 gól), Henry Ella Reistad (norvég, 63), Emilie Hegh Arntzen (norvég, 43), Malin Aune (norvég, 41), Jeanett Kristiansen (norvég, 41)

ROSZTOV-DON (OROSZ)
BL-örökmérleg a final four-ellenfelekkel szemben:
Győri Audi ETO KC 2–0–4 (141–154); Metz Handball: 0–1–5 (119–146); Vipers Kristiansand: 0–0–0 (0–0)
Eddigi
legjobb BL-eredmények: elődöntős (2018)
Szezonbeli BL-mérleg:
11–1–2 (385–336)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba:
Mayssa Pessoa (brazil, kapus), Julija Manaharova (orosz, jobbszélső), Anna Vjahireva (orosz, jobbátlövő), Kszenyija Makejeva (orosz, beálló), Lois Abbingh (holland, balátlövő), Anna Szeny (orosz, védő), Ambros Martín (spanyol, edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők:
Anna Vjahireva (orosz, 52 gól), Lois Abbingh (holland, 51), Anna Szeny (orosz, 50), Julija Manaharova (orosz, 48), Kszenyija Makejeva (orosz, 37)

A SZÁMOK NYELVÉN
0
– egyszer sem jutott be két csapat ugyanabból a nemzetből a női EHF final fourba
1
– csak a Győr tudta megvédeni a címét a női Bajnokok Ligájában (2017-ben és 2018-ban nyert egymás után)
2
– a Vipers csupán a második norvég csapat, amelynek sikerült bejutni a női EHF final fourba, a Larvik 2015-ös szereplése után
2
– a Vipers kétszer jutott be eddig a női EHF Bajnokok Ligájába
4
– az összes final four-résztvevő csapat megnyerte mindkét negyeddöntős mérkőzését
4
– ennyi különböző nemzetiségű edző lesz a final fourban: Danyi Gábor (Győr) magyar, Ambros Martín (Rosztov) spanyol, Ole Gustav Gjekstad (Vipers) norvég, Emmauel Mayonnade (Metz) francia
7
– ennyi játékos nyert olimpiai aranyérmet 2016 nyarán Oroszországgal a fina four mezőnyéből: Vladlena Bobrovnyikova, Polinya Kuznyecova, Majja Petrova, Anna Szedojkina, Anna Szeny, Marina Szudakova és Anna Vjahireva (mind a Rosztov játékosa)
9
– ennyi mérkőzés ért véget döntetlennel az idei női EHF Bajnokok Ligájában
12
– a Győr 13 szezon alatt 12-szer jutott be az elődöntőbe
13
– ennyi játékos játszott Rióban a 2016-os olimpiai játékok döntőjében: 7-en Oroszországból, 6-an Franciaországból
23
– a Győr már ennyi meccsen veretlen a női Bajnokok Ligájában
38
– a legkisebb gólszám, amely egy mérkőzésen született az idei szezonban: Odense–Metz 19–19
80
– Háfra Noémi (FTC) és Jovanka Radicsevics (CSM Bucuresti) 80 góllal vezetik a góllövőlistát
331
– a Metz kapta a legkevesebb gólt a final four résztvevői közül
465
– a Győr szerezte a legtöbb gólt a final four résztvevői közül
5431
– ennyi gól esett az idei sorozatban összesen
5500
– a Győr–Odense negyeddöntős mérkőzésre ennyien látogattak ki, ez a szezon legmagasabb nézőszáma eddig

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik