Női kézi: Tomori Zsuzsanna visszatér a Ferencvároshoz! – hivatalos

2022.06.10. 16:00
null
Tomori vasárnap BL-t nyert a Vipersszel (Fotó: Török Attila)
A női kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Rail Cargo Hungariában folytatja a pályafutását Tomori Zsuzsanna. A zöld-fehéreket 2010 és 2015 között már erősítő balátlövő a BL-győztes norvég Vipers Kristiansandtól érkezik a klubhoz – írja a fradi.hu.


A 191-szeres magyar válogatott kézilabdázó 2021 nyarán igazolt a Vipers Kristiansandhoz, amellyel a hétvégén megnyerte a Bajnokok Ligáját – a döntőben két gólt szerzett. Korábban a Győrrel háromszor is elhódította a trófeát a 35. életévét június 18-án betöltő játékos.

„Hihetetlenül boldog vagyok, a BL-döntő után megtudtam, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, és egy-két nap alatt le is tisztázódott minden. Nagyon rég terveztem már, hogy visszatérnék ide, ezért egy percig nem gondolkodtam rajta, hogy szeretnék élni a lehetőséggel, ha már megkaptam. Ebben a csarnokban, ebben a közegben minden érzés visszajött, ami bennem volt régen. Titokban bíztam benne, hogy lehetek még Fradi-játékos, és sikereket érhetek el a Fradival, mert speciális, nagyon jó érzés volt mindig is ebben a közegben játszani. Nagyon szeretnék a Fradival is FINAL4-ba jutni, és biztos vagyok benne, hogy az az esemény telt ház előtt, hihetetlen hangulatban zajlana – csodálatos dolog lenne” – mondta el Tomori az aláírást követően.

„A Bajnokok Ligája négyes döntőjében is szembetűnő volt, hogy Zsuzsi milyen szintet képvisel, az aranyérmes csapat vezére volt védekezésben, illetve a döntő hajrájában fontos gólokat is szerzett. Az idény során szinte végig ugyanezen a színvonalon teljesített, és bízom benne, hogy a Fradival is odaér Európa legjobb négy csapata közé. Hiszem, hogy rengeteget jelenthet a csapatunknak a céljaink eléréséhez, vele elöl és hátul is jelentősen nőtt a variációs lehetőségek száma” – nyilatkozta Görög Zsolt szakosztályvezető.

Fotó: fradi.hu
Fotó: fradi.hu


A zöld-fehérek már korábban bejelentették Andrea Lekics, Kukely Anna és Dragana Cvijics szerződtetését, míg Béatrice Edwige a kölcsön után is marad a klubnál.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
11 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
Tegnap, 11:59

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Női kézi NB I: a Loki 14 gólt szerző balátlövőjének vezérletével nyert a NEKA otthonában

Kézilabda
2026.10.31. 19:00

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51

Női kézilabda NB I: hazatérhet az FTC átlövője – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.28. 16:53