Női kézi: Ambros Martín cáfol – „Nem leszek a Bukarest edzője!”

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2018.03.20. 21:13
null
Ambros Martín egyelőre a Győrre és a román válogatottra koncentrál
Román lapértesülés szerint Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője a nyártól a CSM Bucuresti kispadjára ül le, a spanyol szakember viszont határozottan cáfolta mindezt, és elmondása szerint nem is fog a román bajnokhoz szerződni.

„Nem leszek a CSM edzője, ezek hamis hírek – mondta kedd este a Nemzeti Sportnak Ambros Martín. – Ha eljön az ideje, szabadon és felelősen szeretnék dönteni a jövőmről, addig pedig remélem, hogy mindenki tiszteletben tartja a csapataimat, a Győrt és a román válogatottat, amelyekkel fontos céljaink vannak, és most azokra koncentrálunk.”

Tény, a román válogatott szerdán Oroszországgal játszik Eb-selejtezőt, a Győr előtt pedig ott a Magyar Kupa, a bajnokság és a BL, eközben minden, Martín jövőjével kapcsolatos pletyka csak zavaró tényező. Az edző elmondása szerint ráadásul még nem is döntött, sőt azelőtt, hogy véglegesen határozott volna a Győrtől való távozásáról, nem is keresett más lehetőségeket. Most pedig, úgy tűnik, egyet ki is zárt ezek közül.

Ambros Martín dolga annyiból valóban nem egyszerű, hogy háromszoros BL-győztes trénerként elég sok csapat szeretné a kispadján tudni, s a menedzserek, klubvezetők által jó ütemben elhintett pletykák és információk régóta a hasonló döntések befolyásolásának eszköztárába tartoznak. A szakember ugyanakkor joggal szeretné, ha a munkáját nem zavarnák meg pletykákkal és hamis híresztelésekkel, más kérdés, hogy ez mennyire megvalósítható manapság. Egyvalami azonban eszerint biztos: a bukaresti kispadra nem fog leülni.

Legfrissebb hírek

„Olyan koktél született, ami ritka az élsport világában” – Endrődi Péter a győri kézilabdás sikerekről

Kézilabda
2025.06.13. 09:11

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Gyermeket vár a győri kézilabdacsapat dán klasszisa

Kézilabda
2025.06.10. 17:15

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

A dinasztia Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.06.05. 23:26

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

EHF: négy magyar női kézilabdázó is bekerülhet az idény álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.04. 14:33
Ezek is érdekelhetik