Női kézi: a Bundesligában folytatja az Érdtől búcsúzó átlövő

K. T. I.K. T. I.
2020.06.19. 10:04
null
Jerábková két idény után távozik Magyarországról (Fotó: Török Attila)
A német Bundesligában, a Thüringer HC-nál folytatja pályafutását az Érdtől búcsúzó Markéta Jerábková – jelentette be a cseh válogatott játékos új klubja.

Mint beszámoltunk róla, az Érd – anyagi nyomásra is – új koncepcióval vág neki a következő kézilabdaidénynek: az előző évad keretéből csupán három játékos maradt a kézilabdacsapatnál.

Most újabb távozó talált magának új klubot, a 24 évesMarkéta Jerábková két idényen keresztül szolgálta a Pest megyei csapatot. A Thüringer HC hivatalos honlapján megjelentek szerint a német klub már két évvel korábban is szerette volna megszerezni az átlövőt, ám akkor az anyagiakról nem tudtak megegyezni – árulta el a német együttest 2010 óta irányító vezetőedző,Herbert Müller. A szakember hozzátette, egy sokoldalú, a védekezésben rendkívül hasznos, az ellenfél kapuja előtt jó lövésekre képes játékossal bővült együttese kerete.

„Még érvényes szerződésem lett volna Magyarországon, ám a klubomnak nem volt lehetősége teljesíteni az abban foglaltakat. Örülök, hogy sikerült megállapodni a THC-vel. Úgy érzem, ez újabb előrelépés a karrieremben. Jó csapat és remek kihívások várnak itt” – mondta az 59-szeres válogatott, 174 centis cseh játékos.

Legfrissebb hírek

A NEKA 21 góllal verte a Dunaújvárost

Kézilabda
1 órája

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 15:20

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
Tegnap, 10:52

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Pődör Rebeka 13 gólja is kevés volt az Esztergom ellen

Kézilabda
2026.03.18. 19:44

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32
Ezek is érdekelhetik