M. D. 2021.02.27 07:00 Frissítve: 2021.02.27 07:00

Női kézi: 19 éves kapus védhet a Siófokban az FTC ellen

Sérülés miatt Szikora Melinda nem léphet pályára a Siófok női kézilabdacsapatában a Ferencváros elleni szombati bajnoki mérkőzésen – számolt be róla a Balaton-parti klub a hivatalos honlapján.

 

Szikora Melinda nem léphet pályára volt csapata ellen (Fotó: Török Attila)


A klubhonlap nem részletezi, hogy a 32 éves kapus pontosan melyik testrészével bajlódik, csak annyit közöl, hogy az Érd elleni hétközi bajnokin sérült meg. Rajta kívül nem játszhat a szintén sérült Andrea Kobetic és Gnonsiane Niombla, a múlt héten pozitív koronavírustesztet adó Tomori Zsuzsanna, valamint a második számú kapus, Csapó Kincső sem, aki a találkozó eredetileg tervezett időpontjában még a Szombathely kölcsönjátékosa volt. Ez azt jelenti, hogy a Siófok kapuját az FTC ellen a 19 esztendős Mistina Fanni védheti, aki sosem szerepelt még NB I-es mérkőzésen, míg a cseréje az ifjúsági együttes egyik játékosa lehet.

Katarina Jezic nincs százszázalékos állapotban, Mazák-Németh Csilla pedig kisebb betegséggel küszködik, de az ő játékukra számíthat a szakmai stáb.

„Az, hogy nehéz helyzetben vagyunk, már nem is biztos, hogy a megfelelő kifejezés. Nem tudom, mi történhet még velünk az elkövetkező huszonnégy órában… – idézte pénteken a klub hivatalos honlapja Zdravko Zovko vezetőedzőt. – Félreértés ne essék, nem magyarázkodni szeretnék, sajnos ezek a makacs tények, amivel nem tudunk mit kezdeni. Továbbra is bízom azokban a játékosokban, akik egészségesek, és tudom, hogy minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a klubért a szombati mérkőzésen.”

Ami az FTC-t illeti: a zöld-fehérek részéről Csiszár-Szekeres Klára és Schatzl Nadine biztosan kihagyja a találkozót, de – mint a fradi.hu írja – rajtuk kívül is küzdenek még sérüléssel néhányan a keretből.

A 18 órakor kezdődő mérkőzést a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti.

NŐI KÉZILABDA NB I
Február 27., szombat
16.00:
EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE–Boglári Akadémia-SZISE 
18.00:
Siófok KC–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Győr 13 13 461–261 +200  26
  2. Siófok 16 12 4 519–414 +105  24
  3. Mosonmagyaróvár 14 12 2 413–376 +37  24
  4. FTC 12 11 1 410–269 +141  22
  5. Vác 15 10 5 439–425 +14  20
  6. MTK 14 8 1 5 429–435 –6  17
  7. Debrecen 13 7 1 5 386–353 +33  15
  8. Kisvárda 15 6 9 371–400 –29  12
  9. Fehérvár 14 5 9 370–434 –64  10
10. Érd 14 5 9 363–429 –66  10
11. Dunaújváros 14 4 10 380–421 –41  8
12. Szombathely 14 2 12 358–458 –100  4
13. Boglári Akadémia-SZISE 16 2 14 425–530 –105  4
14. Békéscsaba 12 12 266–385 –119  0
2021.09.28 08:55:35

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

A Győri ETO olimpiai bajnoka őszintén vallott gyengeségeiről, a francia válogatott titkáról és saját vállalkozásáról.

2021.09.26 15:09:41

Kézilabda BOBORY BALÁZS (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A második félidőben állva hagyta az ETO az oroszokat, és iskolajátékkal nyert.

2021.09.25 15:35:42

Kézilabda PAPP BÁLINT (összefoglaló), MURÁNYI DOMONKOS (percről percre)

Bíró emberfeletti teljesítményére és Bölk góljaira alapozva jöhetett létre a történelmi FTC-siker.

2021.09.23 18:07:44

Kézilabda VINCZE SZABOLCS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Néha zseniálisan, néha csapnivalóan kézilabdázott a magyar csapat a BL-ben, Dujsebajevék ellen ennyi kevés volt.

2021.09.22 18:07:10

Kézilabda R. Gy.

A biztos hazai győzelem mellett megszületett a Pick Szeged 6000. gólja a BL-ben.