Kretzschmar a 15. helyre vár minket

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2010.01.17. 18:11
null
Stefan Kretzschmar (balra) a 15. helyre vár minket (fotó: Action Images - archív)
Címkék
A németek legendás kézilabdázója, Stefan Kretzschmar a Bild című lapnak elmondta, hogy szerinte a kedden kezdődő ausztriai Eb-n a világ- és olimpiai bajnok franciák fognak diadalmaskodni.

 

A hajdani világklasszis szélső szerint a bécsi Eb-döntőben megismétlődik a legutóbbi zágrábi vb-finálé, s a horvátokat újra legyőzik a franciák.

„Nekünk, németeknek nem igazán jól sikerült a felkészülésünk – mondta. – Kevés időnk maradt, hogy kijavítsuk a hibáinkat, mégis bronzérmesek leszünk. Ebben a játéktudásunk és csapatjátékunk alapján jogosan reménykedhetünk. Ugyanakkor biztos, hogy sok mindennek össze kell jönni, hogy meg is valósítsuk ezt az álmot."

Kretzschmar szerint a franciák megállíthatatlanok, a horvátoknak pedig csak össze kell rázniuk a csapatukat, s eljutnak a döntőig. A franciák, a horvátok és a németek mellett a a dánokat várja az elődöntőbe.

Érdekes, hogy nem tartja éremesélyesnek a spanyol, a lengyel, az orosz és a szerb csapatot, valamint a magyar együttest is a gyengébb gárdák közé sorolta, s szerinte a mieink még a csoportjukból se jutnak tovább.

ÍGY TIPPELT STEFAN KRETZSCHMAR
1. Franciaország, 2. Horvátország, 3. Németország, 4. Dánia, 5. Lengyelország, 6. Spanyolország, 7. Svédország, 8. Izland, 9. Oroszország, 10. Norvégia, 11. Szerbia, 12. Csehország, 13. Ausztria, 14. Szlovénia, 15. Magyarország 16. Ukrajna

 

Legfrissebb hírek

Pusztai László utolérhetetlen volt

Népsport
35 perce

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
37 perce

„Fejlődünk, ez egyértelmű” – a Liverpool új fegyveréről beszélt Arne Slot

Angol labdarúgás
37 perce

Mucha József gólra törő játékot és győzelmet vár az FTC-től a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
41 perce

NHL: sorozatban ötödször nyert a Hurricanes, szétlövés döntött a Rangers meccsén

Amerikai sportok
1 órája

Légpuska vegyes csapat: a mezőny első felében végeztek, de nem jutottak döntőbe a mieink

Egyéb egyéni
1 órája

Bognár György: A Fradit is megverette a VAR két hete, akkor mi mire számítsunk…?

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy magyar érem a tekvandósok kanadai versenyén

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik