D. Á.
MTI
2023.06.08 17:22

Kézilabda: új csarnokot adtak át Balassagyarmaton

Kézilabdacsarnokot adtak át csütörtökön a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton; az eseményen Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, a mintegy 1.2 milliárd forintból megépített, 1700 négyzetméteres csarnok a harmadik abban a fejlesztési programban, amelyben 17 helyszínen épülnek hasonló létesítmények.

Fotó: Csach Gábor/FB

 

„Értékelni kell, hogy az ország ilyen nehéz időben is tud fejlődni, gyarapodni” – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

„Azzal, hogy javulnak az infrastrukturális feltételek, a tömegsport erősítése mellett a szélesebb utánpótlásbázis kiépítésével elősegítik azt is, hogy a magyar válogatott csapatok minél nagyobb eséllyel pályázhassanak az érmekre” – tette hozzá, remélve, hogy a megújult komplexumoknak köszönhetően is egyre többen kapnak kedvet a sportoláshoz.

Fontos kormányzati célkitűzésnek nevezte, hogy a sport mellett népszerűsítsék az egészséges életmódot is. Példaként említette a közétkeztetés egészségesebbé tételét, a mindennapos testnevelés bevezetését, a szűrőprogramok támogatását, hangsúlyozva, hogy a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

Berkó Lajos, a sportért felelős államtitkárság kabinetfőnöke az állandóságot jelentő értékekre hívta fel a figyelmet, idesorolva a sport által képviselteket, köztük a kitartást, a küzdeni tudást, az alázatot, a tisztességet, a csapatban gondolkodást. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a sport kiemelten támogatott stratégiai ágazat, ennek köszönhetően az elmúlt 13 évben olyan léptékű létesítményfejlesztések történtek, amelyek talán a világon is egyedülállók.

„Az államtitkárság kiemelt célja a fiatalok ösztönzése a mozgásra, sportra, ehhez pedig 21. századi infrastruktúrára van szükség” – jegyezte meg.

Balla Mihály (Fidesz), a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott Kocsis Máténak, a Magyar Kézilabda-szövetség korábbi elnökének és Lombos Istvánnak, a városi szövetség volt vezetőjének a beruházás elindításának segítéséért.

„Balassagyarmaton már minden egyes sportághoz megvan az infrastruktúra az úszástól a honvédelmi sportokig” – mondta a képviselő.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere arról beszélt, hogy az utóbbi 15 év alatt 40 aktivitást segítő létesítményt építettek a városban; 14 ezres városként 120 millió forintot költenek sportra, a létesítmények fenntartására, illetve a 15 sportegyesület támogatására.

Az eseményhez kapcsolódva megrendezték a Balassagyarmat–Sopron, vagyis a Civitas Fortissima (Legbátrabb város)–Civitas Fidelissima (Leghűségesebb város) U16-os összecsapást, majd az Országgyűlés válogatottja – Kövér László házelnök, csapatkapitány vezetésével – megmérkőzött a Balassagyarmati Közéleti válogatottal. A futballmeccs kezdőrúgását Balla Mihály képviselő végezte el.

A parlamenti válogatott tagjai a meccs előtt koszorút helyeztek el a Civitas Fortissima emléktáblánál, amely arra emlékeztet, hogy 1919-ben magyar katonák és fegyvert fogó polgárok, vasutasok, diákok kiűzték Balassagyarmatról a megszálló cseh katonaságot, és elérték, hogy a város Magyarország része maradhasson.

Magyar Zoltán, a válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta: a rendszerváltás utáni években megalakult csapat kerete némileg változik, de van egy állandó, összetartó mag. A rövid téli, illetve a nyári szünetet kivéve minden hétfőn edzést tartanak. Számos jótékonysági mérkőzésük van itthon és a határon túl is, játszottak már a brit és a török parlament csapatai ellen is.

2011-ben mini Európa Bajnokságot szerveztek olasz, szerb és román képviselők részvételével, 2018-ban a V4-ek tornáját rendezték meg Balatonfüreden.

Magyar Zoltán, aki 2010 óta irányítja a válogatottat, elmondta azt is, több mint 20 éve focizik a csapat az erdélyi Csíkszentdomokoson a szűréseket végző Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényén, itt székely közéleti személyiségekből álló csapattal mérkőznek meg.

A kapitány kitért rá, hogy Kövér László házelnök kezdeményezésére rendezik meg a Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát 2021-től. Az első eseménynek Csíkszentdomokos, a másodiknak Budapest adott otthont, idén a délvidéki, szerbiai Topolyán rendezik a III. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát, ahol Csángóföld, Délvidék, Erdély, Felvidék és Kárpátalja csapataival mérkőzik meg az Országgyűlés válogatottja június 16-án és 17-én.

(MTI)

2023.10.01 10:32:38

Kézilabda nemzetisport.hu

Történelmi vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC otthonában a montenegrói csapat, remekeltek a zöld-fehérek.

2023.09.30 15:31:37

Kézilabda nemzetisport.hu

Sokáig vezetett a Fradi a Rapid ellen, a hajrában aztán Böde-Bíró bravúrjai kellettek az egy ponthoz – mi lesz Albertsennel?

2023.09.30 15:51:08

Kézilabda nemzetisport.hu

A mérkőzés elején és a hajrában is sokkal jobb volt a dán Odense, háromgólos siker lett a jutalma.

2023.09.28 14:38:54

Kézilabda nemzetisport.hu

A sok hibával játszó bakonyiak idénybeli első vereségüket szenvedték el a sorozatban.

2023.09.27 16:45:09

Kézilabda nemzetisport.hu

A Tisza-partiak remek teljesítménnyel állították meg az eddig hibátlan Aalborgot.