Férfi kézilabda-vb: véglegessé vált a magyar utazó keret

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.01.09. 16:50
null
Mikler Roland revansra készül Portugália és Izland ellen (Fotó: Árvai Károly)
A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön kezdi meg szereplését a világbajnokságon. A lengyel-svéd közös rendezésű torna előtt még Magyarországon, Telkiben tartott sajtótájékoztatót a szövetség, melyen kiderült, hogy a NEKA kapusa, Palasics Kristóf maradt ki a vb-keretből.

A sajtóesemény elején elhangzott: a múlt héten megsérült Juhász Ádám állapota jelenleg stabil, lassan, de javul a szemsérülése. Továbbra is kórházban van állandó megfigyelés alatt, de további beavatkozásokra lesz szüksége a gyógyuláshoz.

Ezután jelentették be a 18-as világbajnoki keretet, mely alapján a NEKA kapusa, Palasics Kristóf marad ki a sérült Juhász mellett.

A szövetség alelnöke, Nagy László a már ismert célkitűzésről beszélt.

„Be szeretnénk érni az olimpiai selejtezőt érő helyek egyikére, ami nem lesz egyszerű, mert több nemzetnek is ez a célja. De meggyőződésem: ha a csapat minden meccsen a tudásához közel kézilabdázik, akkor teljesíthető a célkitűzés. Egy-hétben szeretnénk tehát lenni, igaz, adott esettben még a nyolcadik is érhet selejtezőt, de az egyáltalán nem biztos.”

Chema Rodríguez szövetségi kapitány magyarul mondta el első néhány mondatát:

„Nagyon várjuk a vb-t. Tudjuk, hogy fontos, de azt is, hogy nehéz. A csapat motivált, nagyon jól dolgoztak eddig a fiúk. Kérjük, mindenki szurkoljon! Hajrá, magyarok!”

Majd bocsánatkérés után angolul folytatta:

„A felkészülés rendben zajlott, a szlovénok elleni találkozók a célnak megfeleltek, tudtunk gyakorolni. Fizikálisan megfelelő állapotban vagyunk, fókuszáltak a fiúk, készen állnak. Nehéz csoportba kerültünk, Izland éremre is esélyes, Portugáliának is remek játékosai vannak, Dél-Korea ellen pedig sosem lehet tudni, mire számítsunk, ráadásul minden tornán nehéz az első meccs.”

Mondandóját magyarul is zárta:

„Mindenki szurkoljon!”

A keret egyik kapusa, Mikler Roland már a 14. világversenyére készül.

„Mindennél fontosabb, hogy meglegyen a kvalifikációs hely. Nem vagyunk könnyű helyzetben, talán ez a legnehezebb csoport, nem lehet megmondani, melyik a két legjobb csapat. Remélem, az egyik mi leszünk, és tudunk pontot vagy pontokat továbbvinni a középdöntőbe. Egy éve a hazai Eb-n a portugálok és az izlandiak is borsot törtek az orrunk alá, remélem, ez most revans lesz a részünkről.”

Lékai Máté éppen Svédországban debütált világversenyen, a 2011-es torna is olimpiai kvalifikációs világbajnokság volt – magyar szempontból ráadásul sikeres.

„Az öreg harcosok táborát erősítjük Mikler Rolival, de jól érzem magam fizikálisan és mentálisan is. Mindenki alárendel mindent a célnak, amit elérni nehéz lesz, reálisan nem mi vagyunk a csoport esélyesei, de ettől szép a kézilabda, egy ilyen tornán bármi megtörténhet.”

Sipos Adrián hozzátette: Lékai és Mikler is sokat mesél a csapatnak arról, milyen volt a 2012-es olimpián szerepelni.

„Óriási élményekről számolnak be, amikbe próbáltam beleélni magam, de most már inkább átélni szeretném, és szerintem így van ezzel mindenki.”

A magyar válogatott csütörtökön Dél-Korea ellen kezdi meg szereplését a világbajnokságon.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
MIKLER Roland (OTP Bank-Pick Szeged), SZÉKELY Márton (Mol Tatabánya)
Jobbszélsők: RODRÍGUEZ Pedro (Mol Tatabánya), BUJDOSÓ Bendegúz (Ferencváros)
Jobbátlövők: ILIC Zoran (Telekom Veszprém), LEIMETER Csaba (PPD Zagreb – Horvátország), ANCSIN Gábor (Mol Tatabánya)
Irányítók: LÉKAI Máté (Ferencváros), HANUSZ Egon (TVB Stuttgart – Németország)
Beállók: BÁNHIDI Bence (OTP Bank-Pick Szeged), ROSTA Miklós (OTP Bank-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Telekom Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Dabas KC)
Balátlövők: BODÓ Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém), SZITA Zoltán (OTP Bank-Pick Szeged)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), KOVACSICS Péter (Ferencváros)
Tartalék: GYŐRI Mátyás (Mol Tatabánya)
Szövetségi kapitány: Chema RODRÍGUEZ

FÉRFI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG (2023. január 11–29., Lengyelország, Svédország)
A-csoport (Krakkó):
Spanyolország, Montenegró, Chile, Irán
B-csoport (Katowice):
Franciaország, Lengyelország, Szaúd-Arábia, Szlovénia
C-csoport (Göteborg):
Svédország, Brazília, Zöld-foki-szigetek, Uruguay
D-csoport (Kristianstad): Izland, Portugália, MAGYARORSZÁG, Dél-Korea
E-csoport (Katowice):
Németország, Katar, Szerbia, Algéria
F-csoport (Krakkó):
Norvégia, Észak-Macedónia, Argentína, Hollandia
G-csoport (Jönköping):
Egyiptom, Horvátország, Marokkó, Egyesült Államok
H-csoport (Malmö):
Dánia, Belgium, Bahrein, Tunézia
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, a magyar válogatott továbbjutása esetén a C-csoport három legjobbjával kerül egy ágra a középdöntőben.

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
2023. január 12., csütörtök
18.00:
Magyarország–Dél-Korea
2023. január 14., szombat
20.30:
Izland–Magyarország
2023. január 16., hétfő
20.30: Portugália–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik