Férfi kézilabda: Schuch Timuzsin az idény végén visszavonul

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 13:24
null
Schuch Timuzsin az idény végén visszavonul (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján, a fradi.hu-n számolt be róla, hogy Schuch Timuzsin a szerződése lejárta után, a 2020–2021-es idény végén távozik a klubtól, és nem folytatja tovább profi pályafutását.

A klubhonlap beszámolója szerint Schuch Timuzsint 2018 májusában szerződtette az FTC. A 155-szörös magyar válogatott beálló rögtön megkapta a csapatkapitányi karszalagot is, de az idény végén távozik az együttestől, és 35 éves korában visszavonul a hivatásos sporttól.

„Jó volt itt játszani, nagyon jó közösség alakult ki a Ferencvárosnál. Kívánom a csapatnak, hogy a jövőben még nagyobb célokért küzdhessen” – idézi a fradi.hu Schuch Timuzsint.

Schuch a Veszprémmel egyaránt hétszer nyerte meg a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát, kétszer a SEHA-ligát, továbbá két ezüstérme is van a Bajnokok Ligájából. A legrangosabb európai kupasorozatban egyébként három idényben is megválasztották az adott kiírás legjobb védekező játékosának. Emellett két román bajnoki címet is nyert a Constantával.

A klub azt is bejelentette, hogy Schuch helyére a csapathoz a Tatabányától visszatérő Debreczeni Dávid érkezik.

„Örülök, hogy újra a Fradiban kézilabdázhatok. Rengeteget tanultam Tatabányán, remélem, hogy sikerül majd ezt kamatoztatnom a Ferencvárosnál. Mindent megteszek majd, hogy elérjük a céljainkat a következő szezonban” – fogalmazott Debreczeni Dávid, aki kétéves szerződést írt alá az FTC-vel.

„Köszönjük Schuch Timuzsinnak a Ferencvárosban eltöltött három évet! Profi mentalitásával mindennap példát mutatott a fiataloknak, amivel nagyban hozzájárult kiváló utánpótlásunk tehetséges játékosainak fejlődéséhez és érvényesüléséhez, ezért a Ferencváros hálával tartozik neki. Ami Debreczeni Dávidot illeti, mondhatnám azt, hogy a tékozló fiú visszatér a Ferencvároshoz, de ez nem teljesen így van, mert DD nem tékozolt el semmit a tehetségéből, hanem még tapasztaltabb, még érettebb játékosként tér vissza a Ferencvároshoz. Nagy Bence, Bujdosó Bendegúz és Kovacsics Péter mellett Debreczeni Dávid lesz a negyedik olyan játékosunk, aki véleményem szerint válogatott szintű kézilabdázó. Remélem, hogy teljesítményükkel a következő szezonban megnehezítik Gulyás István szövetségi kapitány dolgát az Európa-bajnoki kerethirdetéskor” – idézi a klubhonlap Király Sándor szakosztályvezetőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik