Férfi kézi-vb: Kipukkadtunk a végjátékra – Balogh Zsolt

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2017.01.14. 22:48
null
Bánhidi Bence szerint a 40. percig nagyjából minden rendben volt (Fotó: AFP)
A férfi kézilabda-világbajnokságon a Magyarország–Horvátország (28–31) csoportmeccs után Balogh Zsolt arról beszélt, hogy nem kedvezett nekünk az egymás után lejátszott két kemény meccs, így elfogytunk a végjátékra. A szegedi jobbátlövőt emlékezetes góljáról is megkérdeztük, míg klubtársa, Bánhidi Bence Dzsamali Iman furcsa kiállításáról is elmondta a véleményét. Harsányi Gergely szerint semmi esetre sem szabad összezuhannunk.

 

Balogh Zsolt hat góljával Harsányival egyetemben a legeredményesebb játékosunk volt, a vereség miatt mégis csalódottan értékelt a találkozó után.

„Az első félidőben a védekezésünk jól működött, ami aztán szétesett a folytatásra – kezdte az NSO-nak. – Nagyon szerettünk volna nyerni, nagyot küzdöttünk, de kipukkadtunk a végjátékra. Nem kedvezett nekünk, hogy az Eb elején, egymást követő két napon találkoztunk a két legerősebb riválisunkkal. Az nem volt hátrány, hogy a favorit németekkel kezdtünk, de utána jobb lett volna, ha van egy pihenőnapunk, és akkor frissebbek lehettünk volna. Ezzel együtt gratulálok a csapatnak, sajnos még vannak hibáink, ami a fiatalságból is adódhat. Szerettünk volna bravúrt bemutatni, most jönnek a kötelező győzelmek, amivel bebiztosíthatjuk a harmadik helyet és a továbbjutásunkat.”

A Szeged jobbátlövője középkezdésből lőtt egy ritkán látható gólt is a második félidőben:

„Egyszer már sikerült a karrierem során, azóta többször sem jött be. Úgy voltam vele, hogy aki mer, az nyer. A horvát kapus éppen nem figyelt oda, ezért azt gondoltam, ha meglövöm erősen a labdát, meglephetem. Szerencsére bejött, ha nem sikerül, valószínűleg leszidtak volna. Sajnos ez csak egy momentum volt, a mérkőzést kellett volna megnyernünk.

MESTERMÉRLEG
Xavier Sabaté: – A szurkolók nagyon jó meccset láthattak. Az első félidőben a 25. percig nekünk állt a találkozó, utána jött pár hiba, és egyenlítettek a horvátok. Ettől függetlenül nagyon jól védekeztünk, Mikler is fantasztikus volt a kapuban, sokszor tudtunk gyorsan indulni és gólt szerezni. A második félidőben nem tudtuk fenntartani ezt a szintet, a játékosok elfáradtak. Nagy László is hiányzott, főleg a védekezésből, ahol hármas pozícióban csak Schuch és Ligetvári maradt. Emiatt hármat kellett cserélnünk, ami a mai gyors kézilabdában nagy hátrány. Büszke vagyok a játékosokra, akik hatvan percig küzdöttek. Mostantól arra koncentrálunk, hogy megnyerjük a következő meccseket, és felkészüljünk a nyolcaddöntőre.
Zeljko Babic: – Kiváló meccs volt, mindkét csapat nagyot küzdött. Fiatal csapatom fontos győzelmet aratott, ilyen sikerekből tudunk építkezni. Annak is örülök, hogy minden játékosom nagy energiákat mozgósított. Jön egy pihenőnap, tudunk regenerálódni, nyugodtan kell játszanunk Fehéroroszország ellen.

„A negyvenedik percig nagyjából kiegyenlített volt a mérkőzés, ott elkezdtünk kapkodni, és abból a hullámvölgyből már nem tudtunk kimászni” – vette át a szót a beálló, Bánhidi Bence, akit Dzsamali Iman rendhagyó kiállításáról is megkérdeztünk.

„Szerintem az teljesen jogtalan kétperces büntetés volt, ilyet nem sűrűn látni kézilabdapályán, hogy gól után leküldik a saját játékosunkat színészkedésért. De nem akarok a játékvezetőkkel foglalkozni, kielemezzük a hibáinkat, és megyünk tovább.”

„Nagyon jól harcolt a csapat – fogalmazott Harsányi Gergely, a magyar válogatott jobbszélsője a Sport Tv kamerája előtt. – Az első félidőben és a második egy részében jól meg tudtuk oldani a védekezést, valamit a támadást a három-kettő-egyes felállás ellen. Az elején Lékai és Balogh jól érezték egymást. Megvoltak a helyek, tudtunk is vezetni. Az első játékrész végén a horvátok megtalálták a réseket, ezzel voltak pariban.”

„Eladtunk néhány labdát, ez megbosszulta magát, taktikusabban kézilabdáztak a horvátok.”

„Bár Nagy Laci kiesése nagy érvágás, Balogh Zsolti remekül megoldotta a pótlását az átlövőposzton, és védekezésben is, akik odaálltak, tudták hozni a szintet.”

„Amikor vezettük 11–7-re, picit lassabban kellett volna vezetnünk a támadásokat, sajnos kapkodtunk. Három támadásnál is túl hamar ellőttük a labdát, s abból kaptunk kontragólokat. Kicsit taktikusabban kellett volna kézilabdáznunk.”

„A mögöttünk lévő két meccsből erőt kell merítenünk a további mérkőzésekre. Semmi esetre sem szabad összezuhannunk, sok van még hátra. Mindennap győzelmi esélyekkel léphetünk pályára, és meg kell mutatnunk, hogy jól tudunk kézilabdázni.”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 28–31 (11–11)
Rouen, 5200 néző. V: Licis, Sondors (lettek)
MAGYARORSZÁG:
MIKLER – HARSÁNYI 6 (1), Zubai, Schuch, Ligetvári 1, Bodó 3, Juhász Á. 2. Csere: Fazekas (kapus), LÉKAI 4, BALOGH ZS. 6, Bánhidi 2, Ancsin, Császár 2 (1), Dzsamali 2. Szövetségi kapitány: Xavier Sabaté
HORVÁTORSZÁG: Stevanovic – Horvat 4, Stepancic, DUVNJAK 5, Musa, Mandalinic 2 (1), STRLEK 6. Csere: IVIC (kapus), Gojun, CINDRIC 4, Sebetic 4, Kontrec 2, Mamic 4. Szövetségi kapitány: Zeljko Babic
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 15. p.: 6–3. 18. p.: 8–5. 26. p.: 11–7. 36. p: 13–12. 41. p.: 15–17. 47. p.: 18–22. 52. p.: 20–25. 55. p.: 23–28.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/3, ill. 1/3

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 2 2 59–51 +8 4
2. Chile 1 1 32–28 +4 2
3. Németország 1 1 27–23 +4 2
4. Fehéroroszország 1 1 28–32 –4 0
5. Szaúd-Arábia 1 1 23–28 –5 0
6. MAGYARORSZÁG 2 2 51–58 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik