Férfi kézi-vb: A végére teljesen szétestünk – Ancsin Gábor

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 22:34
null
Az első félidő alapján még egy szorosabb eredményben reménykedhettünk (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint beszámoltunk róla, a magyar férfi kézilabda-válogatott kilencgólos vereséget szenvedett a társházigazda Svédországtól a világbajnokság középdöntőjének 1. fordulójában. A találkozó után Bánhidi Bence, Ancsin Gábor, Bóka Bendegúz és Rosta Miklós adott gyorsértékelést.

Bánhidi Bence a portugáloktól elszenvedett vereség után úgy nyilatkozott, nem ismert rá a magyar csapatra, így adta magát a kérdés, ezúttal közelebb járt-e valós tudásához válogatottunk.

Nagyon sok hibával játszottunk és sok lerohanásgólt kaptunk, ez volt a legfőbb oka annak, hogy ilyen nagy különbséggel kikaptunk. Ehhez hozzátett még, hogy rendkívül jól védett a kapusuk, a visszafutásunk pedig elég gyatra volt, ha fogalmazhatok így. Megyünk tovább, a következő két mérkőzés nagyon fontos lesz a csapatnak, azokat meg kell nyernünk, aztán meglátjuk, hogy utána mi vár ránk” – mondta az M4 Sportnak a Szeged beállója

Az első félidőben ültek Ancsin Gábor átlövései, ekkor még tartani tudtuk úgy-ahogy a lépést a házigazdával. A Tatabánya átlövőjét a végül komolyabb különbség okáról kérdezték:

Rengeteg hibával játszottunk, a védekezésünk sem volt olyan feszes, mint amilyennek lennie kellett volna, ezt egy ilyen csapat ellen nem engedhetjük meg magunknak. Nagyon sok eladott labdánk és rossz lövésünk volt, amiből gyors gólokat kaptunk, a végére pedig teljesen szétestünk. Az a legidegesítőbb az egészben, hogy azt játszották, amire felkészültünk, a sok kimaradt helyzettől azonban hátul is elbizonytalanodtunk. Össze kell kapnunk magunkat!” – fogalmazott Ancsin.

„Amire készültünk védekezésben, hogy megvalósítjuk, az nem igazán sikerült. Nagyon könnyen helyzetbe kerültek a svédek az egyes kettes és a kettes hármas védők között, elöl pedig eladogattuk a labdákat, amiből nagyon sok könnyű gólt szereztek. Annyira nem sikerült megvalósítani védekezésben, amit az edző kért tőlünk. Ebben mindenképpen javulnunk kell a jövőben. Támadásban is vannak hibák, tudjuk és dolgozunk rajta, a jövőben megpróbáljuk ezeket kijavítani, de úgy érzem, inkább a védekezésünk nem működött. Negyvenöt percig jó meccset játszottunk ezzel a nagyon erős svéd csapattal, ott sajnos eladtunk három-négy labdát, abból néhány perc alatt elléptek, és már nem volt visszaút” – értékelt az öt gólig jutó Bóka Bendegúz.

Rosta Miklós sokszor volt megtalálható a falban, és hét góljával csapatunk legeredményesebb játékosának bizonyult. A beálló így látta a meccset:

Még a szünetben is úgy éreztük, hogy abszolút meccsben vagyunk. Aztán a második félidőben jött egy törés, amikor kialakult a nyolc-kilenc gólos különbség, az már sok volt ahhoz, hogy visszajöjjünk. Meg kell találnunk azokat a momentumokat, amelyekkel szorosabbá tudjuk tenni a végjátékot. A védekezésünkön javítanunk kell, illetve az eladott labdák számát kell csökkenteni, mert abból sok könnyű gólt lőttek a svédek. Nem kaphatunk ennyi ziccergólt a folytatásban.”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
II. CSOPORT
SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 37–28 (18–14)
Göteborg, 9256
néző. Vezette: Schulze, Tonnies (németek)
SVÉDORSZÁG: PALICKA – Ekberg 3 (1), LAGERGREN 6, Darj 1, Carlsbogard 1, GOTTFRIDSSON 3, WANNE 9. Csere: JOHANSSON 6, Bergendahl 2, Sandell 1, CLAAR 5, D. Pettersson. Szövetségi kapitány: Glenn Solberg
MAGYARORSZÁG: Mikler R. – P. Rodríguez, Ancsin G. 3, Lékai 2 (1), Bánhidi 3, Szita 1, BÓKA 5. Csere: Székely M. (kapus), Sipos A., Bodó 3, Ilic Z. 1, Hanusz 2, ROSTA M. 7 (2), Bujdosó, Szöllősi Sz. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 4. p.:
3–1. 9. p.: 5–4. 14. p.: 9–7. 22. p.: 14–10. 25. p.: 16–13. 35. p.: 22–19. 45. p.: 27–23. 51. p.: 32–23. 55. p.: 35–25.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG

Glenn Solberg:
Boldog vagyok a győzelem miatt, pontosan követtük azt a meccstervet, amit megbeszéltünk. Voltak ugyan kisebb gondjaink, de türelmesen megoldottuk. Tökéletes és dinamikus volt a védekezésünk, támadásban hatvan percig futottunk hat emberrel, azt játszottuk, amit tudunk és akartunk. Azt hiszem, ez volt eddig a legjobb meccsünk ezen a világbajnokságon.

KORÁBBAN
Zöld-foki-szigetek–Izland 30–40 (13–18)
Portugália–Brazília 28–28 (12–11)

AZ ÁLLÁS
1. Svédország3397– 73+246
2. Izland32198– 86+124
3. Portugália311181– 78 +33
4. Brazília311176– 82 –63
5. MAGYARORSZÁG31278– 92–142
6. Zöld-foki-szigetek3385–104–190

 

Legfrissebb hírek

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

„A célkitűzést nem értük el” – Ilyés Ferenc a férfi kézilabda-válogatott Eb-szerepléséről

Kézilabda
2026.01.28. 21:26

„Emelt fővel mehetünk haza” – Chema Rodríguez szerint a szerencse nagyon nem állt a válogatott mellett ezen az Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 20:12

Férfi kézilabda Eb: értékelje a magyar válogatott játékosainak teljesítményét!

Kézilabda
2026.01.28. 19:35
Ezek is érdekelhetik