Férfi kézi-vb: Mintha nem is ugyanaz a csapat lett volna – Bánhidi

N. T.N. T.
2023.01.16. 22:50
null
Bánhidi Bence sem értette, miért teljesen más arcát mutatta a válogatott, mint két napja (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint beszámoltunk róla, a magyar férfi kézilabda-válogatott kijózanító vereséget szenvedett Portugáliától a lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. A találkozó után a mieink is keresték az okokat, miért mutatták teljesen más arcukat, mint Izland ellen.

 

„Benne lehet a kezdésben a korai piros lap is, mert Sipos Adrián fontos láncszeme a védekezésünknek, de Ligetvári Patrik nagyon jól megoldotta a feladatot. Nagyon lassan kezdtünk, így nem lehet elkezdeni egy mérkőzést. A portugál csapat jó játékosokkal van tele, akik belelkesedtek és megérezték, hogy nyerhetnek. Főleg azok után, hogy rengeteg labdát adtunk nekik, és már az elején óriási volt a különbség. Úgy érzem, az elejét rontottuk el és nem sikerült felállnunk, mint Izland ellen. Haragszom magunkra, de sajnos így is tudunk játszani– mondta az M4 Sportnak az öt gólig jutó Bodó Richárd, majd szegedi csapattársa, Bánhidi Bence vette át a szót.

„Egyvalamit nem értek, szombaton teljesen máshogy játszottunk, mint most. Nem tudom, hogyan történt ez, mintha nem is ugyanaz a csapat lett volna a pályán. Emiatt nagyon csalódott vagyok, mert óriási esélyt szalasztottunk el. Tény, hogy a középdöntőben még van három nagyon fontos mérkőzésünk, de azt gondolom, ezt a portugál csapatot megverhettük volna, ha odafigyelünk az első félidőben. A támadásunk nem működött, amikor felnéztem az eredményjelzőre, azt hiszem, a huszadik perc körül két-három gólunk volt, ami nagyon-nagyon kevés, főleg egy ilyen jó portugál csapat ellen” – értékelt Bánhidi.

A korábban Portugáliában légióskodó Székely Mártonra nem lehetett panasz, de az ő teljesítménye magában nem volt elég a jobb eredményhez.

„Nehéz szavakat találni – állt a mikrofon elé a Tatabánya kapusa. – Nem utalt rá semmi, hogy így megyünk bele a meccsbe és egyből az elején piros lapot kap Sipos Adrián. Semmiféleképpen sem kezdhetünk így egy mérkőzést, főleg, ha az első helyről van szó, de még az NB I-ben sem. Tipikus magyaros történet, hogy körbeverés esetén mi végzünk a legrosszabb helyen. Ma sem adtuk fel, küzdöttünk, én is próbáltam hajtani a srácokat, de ez a portugál henger bedarált minket. Nem tisztem a problémákról beszélni, egy család vagyunk, ugyanazért a címeres mezért küzdünk, együtt nyerünk és együtt veszítünk.”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
D-CSOPORT (Kristianstad)
PortugáliaMagyarország 27–20(16–9)
Kristianstad, 3608néző.V:Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
PORTUGÁLIA:FERREIRA – Areira 2 (1), F. COSTA 6, Rui Silva 1, Borges, Gomes 4, FERNANDES 5.Csere:Gaspar (kapus), FRADE 3, Cavalcanti, Magalhaes 1, Martins 2, Portela 1 (1), M. Costa 1, Branquinho 1.Megbízott szövetségi kapitány:Paulo Fidalgo
MAGYARORSZÁG:
SZÉKELY M. – P. Rodríguez 1, Ancsin G. 2, Sipos A., Bánhidi 2, Szita, Lékai.Csere:Bóka 4, Ligetvári, Bodó 5, Hanusz 1, Rosta M. 4, Szöllősi Sz., Ilics Z. 1.Szövetségi kapitány:Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 7. p.:
2–1.15. p.:7–2.18. p.:10–2.24. p.:13–4.26. p.:13–7.37. p.:19–11.43. p.:21–13.56. p.:26–17
Kiállítások:
4, ill. 8 perc
Hétméteresek:
4/2, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Paulo Fidalgo:
– Ezt a győzelmet a szövetségünknek és az eltiltott kapitányunknak ajánljuk. A játékosaink hittek magukban, ez a két pont pedig reményt ad a folytatásra, hogy érdemes tovább küzdeni. A magyarok kapitányának, Chema Rodrígueznek a legjobbakat kívánom, hiszen a Benfica edzőjeként ő is fontos része a portugál kézilabdának. Bebizonyítottuk, hogy hihetünk az álmainkban, az első nyolcba kerülésben, és abban, hogy történelmet írhatunk.

Korábban
Izland–Dél-Korea 38–25 (19–13)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Portugália 3 2 1 85–74 +11 4
2. Izland 3 2 1 96–81 +15 4
3. MAGYARORSZÁG 3 2 1 85–82 +3 4
4. Dél-Korea 3 3 76–105 –29 0
A KÖZÉPDÖNTŐ II. CSOPORTJÁNAK (GÖTEBORG) MENETRENDJE
1. 18. 15.30
Portugália–Brazília
1. 18. 18.00
Zöld-foki-szigetek–Izland
1. 18. 20.30
Svédország–MAGYARORSZÁG
1. 20. 15.30
Zöld-foki-szigetek–Portugália
1. 20. 18.00
Brazília–MAGYARORSZÁG
1. 20. 20.30
Izland–Svédország
1. 22. 15.30
Zöld-foki-szigetek–MAGYARORSZÁG
1. 22. 18.00
Brazília–Izland
1. 22.20.30

Svédország–Portugália

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 2 2 60–45 +15 4
2. Portugália 2 1 1 53–50 +3 2
3. Izland 2 1 1 58–56 +2 2
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 50–55 –5 2
5. Brazília 2 1 1 48–54 –6 2
6. Zöld-foki-szigetek 2 2 55–64 –9 0

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: Szerbiával játszik a magyar válogatott a vb-szereplés kiharcolásáért

Kézilabda
6 órája

Imre Bence: A szerbek ellen teljesen más mérkőzés vár ránk

Kézilabda
Tegnap, 18:02

A férfi kéziválogatott simán legyőzte Olaszországot Tatabányán

Kézilabda
Tegnap, 16:03

Ami működik az olaszok ellen, működhet a szerbek ellen is

Kézilabda
Tegnap, 9:11

Lukács Péter: A szegedi lehetőség tökéletes a szintlépéshez, segíti a fejlődésemet

Kézilabda
2026.03.20. 14:39

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
2026.03.19. 20:39

Magyar válogatott kézilabdázók válthatják egymást a Szegednél – sajtóhír

Kézilabda
2026.03.19. 09:48

Rosta Miklós: Minden esélyünk megvan kijutni a vb-re

Kézilabda
2026.03.17. 20:05
Ezek is érdekelhetik