Férfi kézi: „Soha nem voltam ilyen fáradt” – Schuch az utolsó mérkőzéséről

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 12:50
null
Schuch Timuzsin az utolsó mérkőzését játszotta (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, Schuch Timuzsin a 2020–2021-es idény végén távozik a Ferencváros kézilabdacsapatától, és nem folytatja tovább profi pályafutását. Így a játékos karrierje utolsó mérkőzését játszotta tegnap. Öröm az ürömben, hogy győztes meccsen búcsúzott, hiszen a Ferencváros 28–24-re győzött a Gyöngyössel szemben. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiderült, a játékos „megfenyegette” csapattársait, hogy győzzenek.

Schuch Timuzsin a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elismerte, pályafutása utolsó mérkőzését játszotta a Gyöngyös ellen.

Gratulálok a Gyöngyösnek, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Köszönettel tartozom a csapatomnak, hogy az utolsó mérkőzésemen győztesként tudtam elhagyni a pályát – mondta Schuch Timuzsin, aki kitért a Ferencváros görcsös kezdésére is – Megfenyegettem őket, hogy ha kikapunk, visszatérek ellenük még egy mérkőzésre (nevet – szerk.). A második félidőben rendeztük sorainkat, és bátrabban támadtunk, a lövések célba értek, így győzni tudtunk.”

Schuch beszélt a visszavonulásának körülményeiről, illetve az utolsó mérkőzés utáni érzéseiről.

Soha nem voltam még ilyen fáradt, mint a mérkőzés előtti bemelegítésnél. Ez egy jelzés volt a testemtől, hogy abba kell hagyni. A mérkőzés után nem érzek különösebb változást, egy szezonzáró meccs volt. A felkészülési időszak kezdeténél biztosan érezni fogok egy bizonyos űrt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik