L. M.
2023.09.24 19:50 Frissítve: 2023.09.24 22:02

Férfi kézi NB I: szinte végig vezetett a Budakalász, mégis otthon tartotta a pontokat a Balatonfüred

A férfi kézilabda NB I 4. fordulójának záró meccsén a Balatonfüred 27–26-ra győzött a CYEB-Budakalász ellen és megszerezte a második győzelmét a bajnokságban.

Szöllősi Balázs szerezte a mindent eldöntő gólt (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló, archív)

 

Jobban kezdték a meccset a hazaiak, azonban magabiztos előnyt nem tudtak kiépíteni, ráadásul az első félidő közepén több mint öt percig gólképtelenek voltak, amit a vendég együttes ki is tudott használni. A Budakalász folyamatosan lépett el a balatoniaktól, s a szünetben már öt góllal vezetett.

A fordulás után elkezdett zárkózni a Füred, azonban egy gólra tudott csak feljönni, egészen az utolsó percekig. Ekkor emberelőnyben sikerült az egyenlítés a hazaiaknak, 25–25 állt az eredményjelzőn. A vendégek időkérése nem hozta meg a várt eredményt, mivel megszerezte a vezetést a Füred. Alig negyven másodperccel a vége előtt egyenlített a Budakalász, az utolsó szó azonban a hazaiaké volt, Szöllősi Balázs három másodperccel a dudaszó előtt megszerezte a győzelmet csapatának. 

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Josip Juric-Grgic lett nyolc találattal.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
BALATONFÜREDI KSE–CYEB-BUDAKALÁSZ 27–26 (11–16)
Balatonfüred, 350 néző. Vezette: Hargitai, Markó
BALATONFÜRED: Andó – Hornyák P. 1, Kljun 2, SZÖLLŐSI BALÁZS 5, SZŰCS BENCE 6, Varga M. 4, Bóka. Csere: Bősz (kapus), Kemény L. 1, Kovács B., Szretenovics, Szmetán M., Németh B. 1, GOSZTOVICS 7 (3), Sikosek, Brandt. Edző: György László
BUDAKALÁSZ: TÓTH MIHÁLY 1 – Szakács, Sinkovits 1, Dávid M., Mihalin 1, JURIC-GRGIC 8 (6), Kovács D. 3. Csere: Bíró Benedek (kapus), Tyiskov, Tóth Sz. 1, Raniszavljevics 2, Vrhovina, Kiss B. 2, Halász, VARJÚ 7, Berényi. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–1. 11. p.: 5–5. 16. p.: 6–9. 21. p.: 8–10. 26. p.: 9–13. 31. p.: 11–17. 35. p.: 13–17. 40. p.: 17–19. 45. p.: 19–20. 51. p.: 22–23. 56. p.: 24–25.
Kiállítások: 16, ill. 10. perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
György László: – Az első félidőben katasztrofálisan játszottunk. A fordulás után feljavult a védekezésünk és a támadójátékunk is, így hatgólos hátrányból felállva győztünk.
Csoknyai István: – Sokáig vezettünk, volt amikor hat góllal is, mert jól játszottunk. A hajrában lankadt a figyelmünk, és a Füred szerencsésebb is volt. Nagyon sajnálom, hogy pont nélkül távozunk, de nem tudok haragudni a fiúkra, mert nagyszerűen küzdöttek. 

AZ ÁLLÁS
  1. Veszprém 4 4 157–108 +49  8
  2. Szeged 4 4 144–111 +33  8
  3. FTC 4 3 1 135–113 +22  6
  4. Csurgó 4 3 1 127–118   +9  6
  5. Tatabánya 4 3 1 116–107   +9  6
  6. NEKA 4 3 1 105–101   +4  6
  7. Balatonfüred 4 2 2 105–106   –1  4
  8. Eger 4 2 2 112–119   –7  4
  9. Dabas 4 1 3 114–125 –11  2
10. Budakalász 4 1 3 100–114 –14  2
11. Veszprémi KKFT 4 1 3 108–125 –17  2
12. Gyöngyös 4 1 3 120–148 –28  2
13. Komló 4 4   92–112 –20  0
14. PLER 4 4 100–128 –28  0

 

2023.12.09 20:18:54

Kézilabda nemzetisport.hu

A szünet utáni összeomlás megpecsételte a női kéziválogatott sorsát, innentől cél a 9. hely, ami olimpiai selejtezőt ér.

2023.12.08 23:53:31

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A felelősségviselést is gyakorolni kell.

2023.12.07 16:12:42

Kézilabda nemzetisport.hu

A bakonyiak váratlan lengyelországi vereséggel zárták a 2023-as évet az elitsorozatban.

2023.12.07 16:38:05

Kézilabda nemzetisport.hu

Tízgólos sikert aratott válogatottunk a női kézi-vb-n, ám Szemerey Zsófi súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

2023.12.06 16:16:43

Kézilabda nemzetisport.hu

Egy góllal jobb volt a magyar csapat a Kielcénél, fontos győzelmet arattak a sokszor hősiesen küzdő Miklerék.