Férfi kézi: Lauge BL-győzelemre vezetné a Veszprémet

SzPress/H. Á.SzPress/H. Á.
Vágólapra másolva!
2019.08.22. 15:02
null
A világbajnok Lauge (labdával) első magyar bajnoki mérkőzésére készül
Nem visszakozott a dán Rasmus Lauge, amikor megtudta, hogy a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatában nem korábbi istápolója, a svéd Ljubomir Vranjes, hanem a spanyol David Davis lesz az edzője. Az idei világbajnokság álomcsapatába irányítóként beválasztott játékos úgy gondolja, hogy ilyen meglepetések minden profi játékost érhetik, s aki igazán belevaló sportoló, annak az alkalmazkodás erényével is rendelkeznie kell.

 

A szerény és csendes dán, ahogy eddig, Veszprémben sem a hangzatos kijelentéseivel szeretne kitűnni, hanem a kiszámíthatatlan és hajszálpontos passzaival, valamint a védhetetlen lövéseivel. Lauge nem szorul biztatásra, a világ- és Európa-bajnok játékos ösztönzés nélkül is magasra emeli a mércét maga előtt.

„A versenysport nemcsak az előrelátható eseményekről, hanem a kiszámíthatatlanságról is szól. Ezért sem bizonytalanodtam el, amikor megtudtam, hogy nem az az edző vár rám Veszprémben, aki odahívott és másodszor is mesterem szeretett volna lenni. A rizikófaktort soha nem szabad kihagyni a számításokból, nemcsak a játékosok váltogatják a klubjaikat, hanem az edzők is, ha így döntenek, vagy menniük kell” – szögezte le az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Lauge, aki két évig a THW Kiel csapatában edződött, majd négy szezonon át az SG Flensburg-Handewitt együttesét szolgálta.

A dán válogatottban 18 évesen bemutatkozó, sokoldalú játékos szerződtetésével hétre emelkedett azoknak a kézilabdázóknak a száma, akiket a Telekom Veszprém Bundesliga-csapatokból hozott el Magyarországra. Nem az érkezés sorrendjében Momir Ilics, Christian Zeitz, Aron Pálmarsson (a THW Kiel volt a korábbi csapatuk), Andreas Nilsson (Handball SV Hamburg), Dejan Manaszkov (Rhein-Neckar Löwen), Petar Nenadics (Füchse Berlin), most pedig Rasmus Lauge (SG Flensburg-Handewitt) került be a veszprémi légiósok hadoszlopába.

A Bundesligában eltöltött, embert próbáló évek, a keményebbnél keményebb mérkőzések, a hosszabb pihenő hiánya, nem utolsó sorban pedig a sok utazás mind erősen megterhelték a szervezetét. Mindez így együtt is csak az egyik oka volt az ország- és klubváltásának.

„Új kihívást kerestem magamnak, új környezetet és ingereket, és olyan közösséget, amelynek a szellemiségével azonosulni tudok – folytatta. – Mint ellenfél, sokszor kerültem szembe a Veszprém csapatával, tetszett a változatos játéka, a sportszerűség határain belül maradó harciassága, ahogy az az atmoszféra is, amely a magyar bajnokcsapat otthonában fogadott. Ezek a pozitív benyomások is arról győztek meg, hogy Veszprémben a helyem” – hangsúlyozta a dán sportember, aki várhatóan pénteken szerepel először magyar bajnoki mérkőzésen.

Lauge az átlövő poszt egyik legjobbja az európai toplistán, ugyanakkor irányítóként is mesteri teljesítményre képes. Úgy gondolja, hogy a modern kézilabdázásban csak azok a játékosok érvényesülnek igazán, akik a taktika függvényében többféle feladat megoldására is képesek.

Nem gondolja úgy, hogy lényegesen könnyebb lesz a dolga, mint az elmúlt hat esztendőben, hiszen a Telekom Veszprém a hazai versengésben és a nemzetközi porondon is csúcsra szeretné járatni magát. Ami a világbajnoki címvédő dán válogatottat illeti, a mérce ott sem lesz alacsonyabbra állítva.

„Az indíttatás kellőképpen erős bennem, és mivel itt, Veszprémben eddigi tapasztalataim szerint minden jól működik, elsősorban rajtam, a szorgalmamon és a testi épségem megőrzésén múlik, hogy a terveim megvalósulhatnak-e. Szeretném hozzásegíteni a magyar csapatot a Bajnokok Ligája megnyeréséhez, amelynek büszkeségét eddig én sem élhettem át. Küzdelmes hónapok várnak rám, hiszen a dán válogatott is számít rám. Mikkel Hansennel, Niklas Landinnal és velem együtt a többi vb-győztes is olimpiai bajnok szeretne lenni Tokióban. A hosszú menetelésben erős támaszt jelentenek számomra a családom tagjai, akik már itt vannak velem Veszprémben Az otthon nyugalma és biztonsága nélkül kevesebbnek és gyengébbnek érezném magamat” – mondta befejezésül Rasmus Lauge, akit az idei világbajnokság végén olyan nemzetközi álomcsapatba válogattak be, amelyet vele együtt Landin, a honfitársa, a spanyol Solé, a német Wiede, a norvég Myrhol, Sagosen és korábbi flensburgi csapattársa, Jöndal alkotott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik