Férfi kézi Eb: csak maszkban! – fontos információk a belépéshez

Vágólapra másolva!
2022.01.12. 13:11
null
(Fotó: Török Attila)
A januári Európa-bajnokság budapesti, szegedi és debreceni mérkőzéseit a koronavírus elleni védettség igazolásával, vagy 72 órán belüli negatív PCR-teszttel lehet látogatni, természetesen érvényes belépőjegy vagy bérlet mellett – hívták fel a figyelmet a szervezők. Az arénába lépés előtt minden szurkoló karszalagot kap, a maszk használata pedig kötelező a csarnokban való tartózkodás ideje alatt. A budapesti MVM Dome mellett szurkolói zóna működik majd minden játéknapon – kiegészítő programokkal, élményparkkal, nyereményjátékokkal –, ahová az aznapra érvényes budapesti Eb-jeggyel lehet belépni.

Az Európa-bajnokság magyarországi szervezőbizottsága a 743/2021. (XII. 21.) Kormányrendeletben rögzített rendelkezésekre támaszkodik, így azoknak megfelelően fogadhatjuk a szurkolókat a budapesti, a debreceni és szegedi arénában.

Hogyan vehetek részt az Európa-bajnokság mérkőzésein?

Az érvényes belépőjeggyel vagy bérlettel rendelkező szurkolók az Eb mérkőzéseit védettségi igazolással vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel látogathatják. Ez azt jelenti, hogy a koronavírus elleni oltással nem rendelkező szurkolók is részt tudnak venni az eseményen, negatív teszttel.

Hogyan léphetek be az arénába?

A védettséget igazoló dokumentumokat vagy a 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszteredményt igazoló magyar vagy angol nyelvű dokumentumot az erre kijelölt védettséget igazoló karszalag átvevő pontokon szükséges igazolni (elfogadják az EESZT telefonos applikációját is). Ugyanitt a védettséget igazoló dokumentumon szereplő személyazonosító okmány (személyi igazolvány, útlevél) bemutatása is kötelező. Az érvényes jegy vagy bérlet felmutatása után minden szurkoló karszalagot kap a belépéshez, ezzel tud részt venni az eseményen.

Hol vehetem át a karszalagot?

A karszalagátvevő pontokon, amelyek az alábbi helyszíneken várják a szurkolókat a megadott időpontokban:

BUDAPEST, Pest megye

Budaörs, Tesco parkoló
2040 Budaörs, Kinizsi utca 1–3.

Nyitvatartás: 2022. január 11. és 30. között, 7:00-tól 19:00-ig.

Fót, Auchan parkoló
2151 Fót, Fehérkő út 1.

Nyitvatartás: 2022. január 11. és 30. között, 7:00-tól 19:00-ig.

Groupama Aréna, parkoló
1091 Budapest, Üllői út 129.

Nyitvatartás: 2022. január 11. és 30. között, 7:00-tól 20:30-ig.

DEBRECEN

Hódos Imre Sportcsarnok, parkoló
4028 Debrecen, Kassai út 32-34.

Nyitvatartás: 2022. január 11. és 17. között, 7:00-tól 20:30-ig.

SZEGED

Tisza Center, parkoló
6723 Szeged, Lippai Imre utca

Nyitvatartás: 2022. január 11. és 17. között, 7:00-tól 20:30-ig.

Családi jegy esetén minden családtag megjelenése kötelező a helyszínen.

A karszalagokat kizárólag személyesen lehet átvenni, meghatalmazás nem érvényesíthető!

Mivel óriási az érdeklődés az Eb-mérkőzések, különösen a magyar válogatott találkozói iránt, minden szurkolót arra kérünk, hogy időben induljon el a mérkőzésekre, érdemes a karszalagot már a mérkőzés előtti napon felvenni a fennakadások elkerülése érdekében

Ha bérletem van az Európa-bajnokságra, csak egyszer kell felvennem a karszalagot?

Igen, amennyiben védettségi igazolással érkezel a helyszínre, az Eb idejére érvényes textil karszalagot kapsz. Amennyiben PCR-teszttel igazolod a védettséged, vagy a védettségi igazolvány az Eb időtartama alatt lejár, minden mérkőzés előtt szükséges a karszalag átvétele.

Mi történik akkor, ha megsérül a védettséget igazoló karszalagom?

A sérült karszalag bármelyik karszalagátvevő ponton cserélhető a sérült karszalag és az érvényes belépő bemutatását követően.

A jegyem kizárólag kinyomtatva érvényes vagy elektronikus formában, mobiltelefonon is bemutatható?

Az Európa-bajnokságra megváltott belépőjegyek papíralapon és sérülésmentes kijelzővel ellátott, működőképes mobiltelefonon is bemutathatóak a beléptetésnél, amennyiben a vonalkód a beléptetési rendszer számára jól olvasható és érvényes, a belépésnek nincs akadálya.

Milyen szabályok érvényesek a 18. életévüket még be nem töltött személyekre?

A 12. életévét betöltött személyeknek szükséges igazolniuk a koronavírus elleni védettségét vagy be kell mutatniuk a 72 órán belüli negatív PCR-teszteredményt. A 12 év alatti gyermekek a koronavírus elleni védettségét igazoló, 18. életévét betöltött személy felügyelete alatt vehetnek részt az eseményen.

A 18. életévét betöltött személy felügyelete alatt legfeljebb tíz, 12 évnél fiatalabb személy állhat.

Viselnem kell-e maszkot a rendezvény alatt?

Igen. A 6 évnél fiatalabb, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével minden néző számára kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése a rendezvény területén.

(A maszkot csak az étkezés, italfogyasztás idejére lehet mellőzni.)

Javasoljuk az FFP2 típusú maszk használatát.

Lesz szurkolói zóna a budapesti helyszínen?

Igen!

Minden budapesti játéknapon várjuk a kézilabdabarátokat catering-szolgáltatással, aktivitásokkal, kvízjátékokkal és persze közös meccsnézéssel az MVM Dome melletti szurkolói központban.

A helyszínen kipróbálható a többi közt a Watch Games. See More. kézilabdás készségeket felmérő, a legmodernebb digitális eszközökkel ellátott élményparkja, a Magyar Diáksport Szövetség támogatásából felállított multiball és egy speciális kommentátorállás is.

A szurkolói zónába adott napra érvényes budapesti jeggyel vagy bérlettel lehet belépni.

A szurkolói zóna nyitvatartása:

2021. január 13.: 16:30–23:30
2021. január 14.: 17:30–23:30
2021. január 16., 18.: 15:00–23:30
2021. január 20., 22., 24., 26., 28., 30.: 12:30–23:30

Mikor ne induljak el a mérkőzésre?

Amennyiben betegségre utaló tünetek jelentkeznek, láz, vagy rossz közérzet esetén, mindannyiunk biztonsága érdekében kérjük, ne induljon el az Európa-bajnokság helyszíneire.

Lehet parkolni a csarnokok mellett?

Közönségparkoló nem áll rendelkezésre, így kérjük, hogy a tömegközlekedési eszközök előnyben részesítését az aréna megközelítéséhez.

Hogyan jutok el az MVM Dome-hoz?

A szurkolók legegyszerűbben az 1-es villamossal és 3-as metróval juthatnak el a budapesti arénához (Népliget metróállomás megállója).

(A 3-as metróvonal felújítása miatt a Lehel tér és a Nagyvárad tér megállók között pótlóbuszok közlekednek, a Nagyvárad tértől egy megállót kell utazni, vagy gyalogosan is meg lehet közelíteni a csarnokot pár perc sétával. Kőbánya-Kispest végállomástól a Nagyvárad térig teljes vonalon közlekedik a metró.)

Az aréna emellett az Ecseri út felől is megközelíthető a 3-as, a 37-es és a 69-es villamossal és a 3-as metróvonal Ecseri út metróállomás megálló felől gyalogosan.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől közvetlenül a 200E jelzésű autóbusszal lehet eljutni az MVM Dome-ig (Népliget metróállomás megálló).

Hogyan jutok el Szegeden a PICK Arénához?

A szokásosnál nagyobb forgalom miatt tömegközlekedéssel közelíthető meg az aréna, a 9-es és a 19-es, az Európa-bajnokság alatt sűrűbben közlekedő trolibuszjáratok igénybevételével. A szegedi vasútállomástól az 1-es villamossal a Széchenyi térig kell utazni, ott lehet átszállni a 9-es vagy 19-es trolibuszra.

Javasoljuk, hogy a mérkőzések előtt minimum egy órával érkezzen meg a csarnokhoz!

Hogyan jutok el Debrecenben a Főnix Arénához?

A debreceni vasútállomástól (Nagyállomás) az 5-ös ás 5/A-s trolibusszal lehet megközelíteni az arénát, míg a helyközi autóbuszállomástól a 3-as és 3/A jelzésű trolibusszal lehet eljutni a helyszínre.

A debreceni repülőtértől a repülőtéri buszjárattal juthatunk el a Nagyállomásig.

Lehet még jegyet vásárolni a helyszínen?

A pénztárak nyitva tartanak, de javasoljuk, hogy lehetőség szerint online vásárolja meg a jegyét érkezés előtt.

Jegyeket az alábbi linken lehet vásárolni: https://www.watchgamesseemore.hu/jegyek/

A részletes szabályok és információk az alábbi linken találhatók: https://www.mksz.hu/cikk/2205

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik