Férfi kézi BL: nem csoda kell, csak hibátlan játék a Szegedtől

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 09:09
null
Matej Gaber (középen) a Flensburg elleni első mérkőzésen viszonylag hamar megkapta a második kiállítását (Fotó: Imago)
Ugyan lépéselőnybe került a Flensburg a Bajnokok Ligájában, de a továbbjutás korántsem dőlt el, a Pick Szegednek csütörtökön nem kell extra teljesítményt nyújtania, csak hoznia, amit tud.


Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat előtt áll a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely a német Flensburgot fogadja a Bajnokok Ligájában, a legjobb nyolc közé jutásért vívott párbaj visszavágóján. Az első meccset hazai pályán szenzációs védekezéssel 25–21-re megnyerték a németek, úgy, hogy ebben a BL-idényben eddig egyedül a bukaresti csoportmeccsen kaptak kevesebb gólt, akkor húszat.

Ez a négygólos győzelem azonban korántsem volt lehengerlő, a Szeged viszont sokat hibázott, nem ment neki a játék, már negyedóra után végleg kiállították a balátlövő Bodó Richárdot, ezzel egy időben Matej Gaber megkapta a második kétperces kiállítását is, így Juan Carlos Pastornak kétszer is meg kellett gondolnia, mikor küldi be legközelebb. Hiányzott a gárda legjobbja, a derékpanaszok miatt otthon maradó válogatott beálló, Bánhidi Bence, aki valószínűleg a csütörtöki visszavágón sem lesz ott a keretben. Bár hivatalos információ még nincs, de erre enged következtetni az a tény, hogy kimaradt a válogatott keretből is – ettől persze még összedrótozhatják csütörtökre, ami kockázatos még akkor is, ha Bánhidi már a jelenlétével is segíthet a csapaton.

Bár többször is lett volna rá lehetőségük, a koronavírus miatt a Tisza-partiak 2011 óta eddig csak háromszor fogadták a Flensburgot, amellyel mindháromszor szoros mérkőzést játszottak, de csak egyszer tudták legyőzni. Legutóbb, 2019 szeptemberében 24–24-es döntetlent játszottak egymással a BL-csoportkörben, viszont ne feledjük, hogy egyik meccset sem az új, nyolcezres Pick Arénában rendezték.

„Már nagyon várom, hogy ilyen fontos meccset játszhassunk egy új csarnokban, sok nézővel  – mondta a visszavágóról a vendégek világbajnok dán kapusa, Kevin Möller. – Különleges találkozót várok, egész idényben az ilyen meccsekre készülünk. Mindent beleadunk Szegeden, hogy megtartsuk az első találkozón szerzett előnyt, és a negyeddöntőbe jussunk.”

Ha már a sérültek: kérdés, mennyire lesz egészséges a vendégek legnagyobb ásza, a svéd irányító Jim Gottfridsson, aki az első meccsen kisebb sérülést szedett össze, ezért többnyire pihentette a Flensburg edzője, Maik Machulla. A statisztikák sem segítenek eligazodni, a Szeged ugyanis eddig csak egyszer kapott ki otthon az idényben, a norvég Elverumtól, a Flensburg viszont az elmúlt tíz évadban mindig továbbjutott, ha megnyerte a párbaj hazai mérkőzését.

Mindent összevetve a Szegednek Bánhidi nélkül is jó esélye van a győzelemre, és a négygólos hátrány ledolgozása sem lehetetlen, ha nem követ el olyan elemi hibákat, mint az első találkozón. Ráadásul nem mindennapi erősítést kap a visszavágón, legendás csapatkapitánya, a svéd Jonas Källman is ott szurkol majd egykori csapatának a Pick Arénában.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
VISSZAVÁGÓ

CSÜTÖRTÖK
18.45: Pick Szeged–Flensburg-Handewitt (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45:
PSG (francia)–Elverum (norvég) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik