Alilovic-parádé, magabiztos sikerrel jutott nyolc közé a Szeged

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.31. 16:51
Az első mérkőzésen aratott kétgólos siker után Szegeden Juan Carlos Pastor csapata Mirko Alilovic és Bánhidi Bence vezérletével hét góllal győzte le a Wisla Plockot, így továbbjutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának negyeddöntőjébe, ahol a Vardar Szkopjéval találkozik.
A korábbi veszprémi Renato Sulicot és a többi Plock-játékost is keményen fogta a szegedi védelem (Fotó: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A korábbi veszprémi Renato Sulicot és a többi Plock-játékost is keményen fogta a szegedi védelem (Fotó: Török Attila) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Kétgólos előnyből várhatta a vasárnapi mérkőzést a Szeged, amely az egykori szövetségi kapitány és veszprémi edző, Xavi Sabaté csapatát, a szintén korábbi veszprémi Renato Suliccsal felálló Wisla Plockot fogadta.

A vezetést ugyan a lengyelek szerezték meg, azonban a folytatásban a Szeged kiváló védekezésével és az első mérkőzésen mutatottnál jobb támadójátékkal kézben tartotta a mérkőzést, miközben a kapuban Mirko Alilovic szenzációs teljesítményt nyújtott, ráadásul még gólt is szerzett.

A Wislánál csak Tomasz Gebala ellenállhatatlan átlövései jelentettek valódi veszélyt (a vendégek 48-asa egy félidő alatt négy, végül öt gólig jutott), ám a védekezésben és főleg kapusteljesítmény tekintetében elmaradt a lengyel csapat a Szegedtől, így a szünetre már hétgólos összesített előnnyel vonulhatott Juan Carlos Pastor csapata.

A gyenge kapusteljesítményt látva Sabaté beküldte Borbély Ádámot a Plock kapujába, aki néhány védéssel tudott ugyan segíteni csapatán, de a Szeged kiváló játékára ma nem volt ellenszere a lengyel együttesnek.

Alilovic ott folytatta, ahol az első félidő végén abbahagyta, végül ötven százalékos védési hatékonysággal zárt, ami kiemelkedőnek számít. Mindeközben támadásban sem lehetett panasz a hazaiakra, Bánhidi Bence hat gólig jutott, de mindegyik játékos hozzátett valamit a sikerhez.

A közönség is megtette a magáét, a Szeged ellenállhatatlanul kézilabdázott, összesítésben kilenc góllal múlta felül a Wisla Plockot.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ

MOL-PICK SZEGED–ORLEN WISLA PLOCK (lengyel) 23–16 (13–8)
Szeged,
3200 néző. V: Sondors, Licis (lettek)
SZEGED: ALILOVIC 1 – Sostaric 2, Maqueda 2, M. Gaber 1, BÁNHIDI 6, Canellas 1, Sigurmannsson 3 (1). Csere: Zsitnyikov, Blazevic, Bodó 1, BOMBAC 3, Balogh Zs. 1, Kaspárek 2, P. Rodríguez, Henigman. Edző: Carlos Pastor
PLOCK: Morawski – Daszek 3 (2), De Toledo 2, Moyá 1, Sulic 1, GEBALA 5, Mihic. Csere: Borbély Á., Wichary (kapusok), Obradovics, Piechowski, Zdrahala, Racotea 1, Mlakar 3, Krajewski. Edző: Xavier Sabaté
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–2. 9. p.: 3–3. 13. p.: 5–4. 17. p.: 6–4. 21. p.: 7–6. 25. p.: 10–6. 28. p.: 11–8. 42. p.: 18–12. 51. p.: 21–13
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2
Továbbjutott:Szeged, kettős győzelemmel (45–36)
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor
: – Már az első félidőben eldőlt a továbbjutás, mert összesítésben nagy volt az előnyünk, mégis végig koncentráltan, türelmesen játszottunk. Főleg a védekezésünk volt kiváló, és persze Alilovic, aki fantasztikusan védett. Nehéz hónap áll előttünk, és már a Magyar Kupa hétvégi végjátékára kell összpontosítanunk. Aztán nézhetünk Köln felé... Persze ez a célunk.
Xavier Sabaté: – Nagy győzelmet aratott a Szeged, pedig azt gondoltuk, lesz esélyünk. A beálló körüli játékban rengeteget hibáztunk, ez – valamint Alilovic rengeteg védése – volt a legfőbb oka, hogy ellenfelünk elhúzott és biztosan nyert. Remélem, két magyar csapat is ott lesz a kölni négyes döntőben!

A NEGYEDDÖNTŐBEN
Nantes–Barcelona
Kielce–Paris Saint-Germain
Flensburg–Veszprém
Vardar–Szeged
Az első mérkőzéseken április 24–28., a visszavágókat május 1–5. között rendezik meg.

Alilovic-parádé

A család minden tagja örülhetett, a Szeged kiválóan kézilabdázott (Fotó: Török Attila)
A család minden tagja örülhetett, a Szeged kiválóan kézilabdázott (Fotó: Török Attila)

ESEMÉNYEK

60. perc:

Kasparek lő még egyet, ezzel vége a mérkőzésnek! 23–16-ra nyer a Szeged!

59. perc: még egy lengyel gól, Mlakar talál be. 22–16

58. perc: hetest dobhat a Plock, Daszek belövi. 22–15

57. perc: Alilovic döbbenetes. Újabb mentés!

56. perc: Bombac is lő egyet, harmadszor talál ma be. 22–14

53. perc: újabb két szenzációs Alilovic megmozdulás, elképesztő, amit ma letesz az asztalra!

52. perc: Racoteának csak sikerül gólt lőnie. 21–14

51. perc: belép a ziccernél a hatoson belülre a lengyel játékos, a kontrát Kasparek fejezi be remek cunderral! 21–13

50.perc: Racotea lő, ám Alilovic ma parádés teljesítményt nyújt. Ezt is megfogja!

50.perc: Kasparek átlövéssel próbálkozik, Borbély jól érzi, hova jön, és ki is védi.

49. perc: Alilovic egészen elképesztő, óriási Krajewski-ziccert fog meg a Szeged kapusa!

49. perc: áll a játék, Bodó és Toledo ütközése utóbbinak fáj jobban, ápolást kér, majd reklamál egy sort, nagy baja nincs.

47. perc: Borbély még egy védéssel jelentkezik a lengyel kapuban, Sigurmansson lövését hárítja.

46. perc: Bánhidi könyörtelen: befordul és bevarrja, ma már hatodszor eredményes. 20–13

45. perc: Moya Florido elé ezúttal nem jut védő, ki is használja. 19–13

44. perc: már szinte nem is hírértékű, de Alilovic azért véd még egyet.

44. perc: szegedi kiállítás is jön, Gaber a vétkes.

43. perc: közben hátrányba is kerül a Plock, Obradovics megy le.

43. perc: ezt meg hogy fogta meg? Bánhidi úgy kapja le a bejátszást, mint a befőttesüveget a polcról! Ha már ott van, be is lövi. 19–12

43. perc: Alilovicnak ma szinte nem lehet gólt lőni. Most Mlakar lövését hárítja!

42. perc: gyönyörű Bombac-csel, majd jön a gól is! 18–12

41. perc: Racotea csak begyötri magát lövőhelyzetbe, ám Alilovic remekül véd!

41. perc: Borbély véd egyet a Wislánál!

40. perc: Gebala szinte az égig emelkedik, majd bombagólt lő. 17–12

40. perc: Bodó első gólját lövi a mai meccsen! 17–11

39. perc: hosszas lengyel támadás, végül Mlakar csak betalál átlövésből. 16–11

37. perc: éles szögből kell lőnie Daszeknak, Alilovicnak ma, onnan különösen nem lehet gólt lőni!

36. perc: Bombac gyorsan odaadja a labdát Bánhidinek, aki ki is használja a lehetőséget. 16–10

36. perc: gyenge Moya Florido-lövés, Alilovicnak ez csemege.

33. perc: Daszek talál be a másik oldalon. 14–9

33. perc: remek löbbölés, majd egy gyorsindítás, két gólt is szerez gyors egymásutánban a Szeged – Bánhidi és Sigurmansson! 15–9

32. perc: Mlakar talál be, közelebb jön a Plock. 13–9

31. perc: Bánhidi áll ki két percre.

31. perc: folytatjuk a második játékrésszel!

30. perc: Alilovic még véd egyet, vége az első félidőnek!

30. perc: szenzációs összjáték passzívnál, meg is van az újabb szegedi gól, Bánhidi fejezi be az akciót. 13–8

30. perc: szegedi időkérés.

28. perc: Bánhidi fordul be, és Bombac passza után belövi az újabb szegedi gólt! 12–8

28. perc: megint egy óriási Gebala-löket, Alilovic ezt most nem tudja védeni. 11–8

27. perc: gyanús, hogy Bodó támadó szabálytalanságot követ el, ám a bírók nem fújnak, a szélről pedig megvan az újabb gól – Sigurmansson! 11–7

26. perc: Gaber tartóztatja fel emberét szabálytalanul, Daszek lövi hetesből a gólt. 10–7

25. perc: csaknem elhagyja a labdát Bodó, ám végül sikerül megtartani, Bombac bombáz, óriási gól! 10–6

24. perc: megint Alilovic! Hat védésnél jár, szenzációsan játszik a Szeged kapusa!

23. perc: hibátlan összjáték, Balogh lövi be végül a Szeged kilencedik gólját! 9–6

23. perc: Alilovic továbbra is kiváló formában, ezúttal Toledo lövését védi!

22. perc: Sabaté kér időt, a lengyel csapatnak szüksége van egy kis taktikai változtatásra.

22. perc: Obradovics ráadásul ki is áll két percre.

22. perc: Gaber szerencsére egyből javít, remekül fordul kapura, értékesíti is a helyzetet!

21. perc: megint Gebala, csak a szokásos: ugrik, lő, gól. 7–6

20. perc: lejár a szegedi emberhátrány, Maqueda óriási lövést zúdít a kapufára, jön a Plock.

19. perc: Alilovicnak nincs rossz napja eddig, újabb védést mutat be, ezúttal Racoteával szemben!

18. perc: szegedi emberhátrány, Matej Gaber lökésért ül két percre a padra.

18. perc: Maqueda átlövésével kettőre növeli a szegedi előnyt! 7–5

17. perc: Gebalára figyelni kell, elementáris erejű átlövéssel veszi be a szegedi kaput. 6–5

16. perc: Alilovic először bemutat egy remek védést, majd az üres lengyel kapuba ível! 6–4

15. perc: Zsitnyikov lövését védi Morawski.

14. perc: kiegészül a Plock, egy gólt kapott a lengyel csapat a 2 perc alatt.

13. perc: fordulhat a Szeged, de Maqueda szélre adott passza pontatlan. Jöhet a Plock.

12. perc: Maqueda értékesíti is az emberelőnyt! 5–4

Maquedát ráncigálják meg, kétperces kiállítás Sulicnak!

11. perc: megint Toledo lő óriási erővel, 4–4.

10. perc: Obradovics-sárga, Bánhidi „vitte bele” a bajba. Hetest dobhat a Szeged, Sigurmansson értékesíti! 4–3

9. perc: egyenlítenek a lengyelek, Toledo. 3–3

9. perc: Maqueda kőkeményen védekezik Moyán. Az akarattal nincs baj…

8. perc: nem először támadhat hosszú ideig a Plock, ám Alilovic óriásit véd Sulic ziccerénél!

7. perc: Bánhidi a hatoson belülről lő, ráadásul a kapusba. Jöhetnek a lengyelek.

6. perc: Gebala lőhet a szabaddobás után, ám Maqueda kiválóan sáncol!

5. perc: sikertelen a szegedi támadás, a Plock megáll, lassan építi az akciót.

3. perc: Canellas újra megszerzi a vezetést! 3–2

3. perc: kiváló gyorsindítás, Sostaric fejezi be, Sulic az ellenakcióból egyenlít. 2–2

2. perc: sárga lapos figyelmeztetés Canellasnak.

1. perc: elkezdődött a mérkőzés, Gebala átlövésével vezet is a Plock, ám Bánhidi gyorsan egyenlít. 1–1

ELŐZMÉNYEK

Xavier Sabaté látogat csapatával vasárnap Szegedre: a Wisla Plock kétgólos vereséget szenvedett az első mérkőzésen. A korábban a Veszprémet és a magyar válogatottat is irányító tréner egyértelműen fogalmazott a mérkőzés előtt: „Valamilyen csavart, trükköt persze mindenképpen ki kell találni, mert túl jól ismeri egymást a két csapat. A szegediek kerete rettentően erős, nem véletlenül tervezik a továbbjutást. Ezt kell nekünk megakadályozni – győzni jöttünk, legalább hárommal.”

A Plocknál Marko Tarabochia hiányzik, viszont a vendégek szempontjából jó hír, hogy eltiltása után visszatérhet a korábbi veszprémi Renato Sulic.

A Szegednél csak kisebb sérülések akadtak a héten, egy kivétellel: Jonas Källman biztosan nem tudja vállalni a játékot.

„A hétközi bajnoki fordulóban kedden itthon nyolccal nyertünk a Lubin ellen, de ezt nem éreztem igazi főpróbának a Szeged ellen, mert alig izzadtunk meg. A BL-visszavágó előtt rajtunk nincs nyomás, és lesz esélyünk, ha a beállóink – köztük Sulic – több labdát kapnak”
– mondta a találkozót megelőzően Borbély Ádám, a Plock kapusa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik