Férfi kézi BL: hat év után kapott ki a Barcelona hazai pályán

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 22:22
null
Andreas Wolff remekül védett a Kielce kapujában (Fotó: AFP)
A Kielce 32–30-ra nyert Barcelonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 7. fordulójában. A nyolcas másik mérkőzésén a Paris Saint-Germain 33–19-re kiütötte a Portót.


A Barcelona kezdte jobban a találkozót, 10–6-ra is vezetett. Ezt követően sorozatban négyszer talált be a Kielce, amely annyira elkapta a fonalat, hogy négygólos előnybe került, s a szünetben 19–16-ra vezetett.

A második játékrészben tartotta előnyét a lengyel csapat – köszönhetően a remekül védő Andreas Wolffnak is –, s a 46. percben 26–23-ra vezetett. Öt perccel a vége előtt egy gólra jött fel a Barca (28–29). Az egyenlítésért támadott a házigazda az utolsó percben, de eladta a labdát, a Kielce pedig újabb gólt szerzett, s 32–30-ra megnyerte a rangadót. A katalánoknál Timothey N'Guessan és Dika Mem is 7 gólt szerzett, a vendégeknél szintén ennyiszer talált be Arkadiusz Moryto.

A Barcelona hat év után kapott ki hazai pályán – érdekesség, hogy akkor is a Kielce győzött itt, 2015 decemberében.

A csoport másik mérkőzésén a PSG megsemmisítette a Portót. A portugál együttes csupán négy gólt szerzett az első félidőben, míg a házigazda 18-at. A második félidőben már jobban ment a portugáloknak, akik 33–19-re kaptak ki Párizsban. A mérkőzés legeredményesebbje a házigazdák lengyel beállója, Kamil Syprzak volt (8 gól).

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
7. FORDULÓ

B-CSOPORT
Barcelona (spanyol)–Kielce (lengyel) 30–32 (16–19)
Paris SG (francia)–FC Porto (portugál) 33–19 (18–4)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kielce (lengyel) 7 6 1 233–207 +26 12
2. Barcelona (spanyol) 7 4 1 2 218–199 +19 9
3. TELEKOM VESZPRÉM 7 4 3 206–197 +9 8
4. Paris SG (francia) 7 3 1 3 232–210 +22 7
5. Motor Zaporizzsja (ukrán) 7 3 4 196–217 –21 6
6. Flensburg (német) 7 2 1 4 194–202 –8 5
7. FC Porto (portugál) 7 2 1 4 190–218 –28 5
8. Dinamo Bucuresti (román) 7 2 5 208–227 –19 4

 

A-CSOPORT
THW Kiel (német)–Aalborg Handbold (dán) 31–28 (17–14)
Pick Szeged–Vardar Szkopje (északmacedón) 34–31 (17–15)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Montpellier HB (francia) 7 5 1 1 219–198 +21 11
2. THW Kiel (német) 7 5 1 1 232–217 +15 11
3. PICK SZEGED 7 4 2 1 214–200 +14 10
4. Aalborg Handbold (dán) 7 4 3 221–206 +15 8
5. Elverum Handball (norvég) 7 3 2 2 214–214 0 8
6. Vardar Szkopje (északmacedón) 7 2 1 4 203–209 –6 5
7. PPD Zagreb (horvát) 7 2 5 177–212 –35 2
8. Meskov Breszt (fehérorosz) 7 1 6 198–222 –24 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik