Előre hozott finálé a férfi kézilabda Magyar Kupában

NAGY PÉTER, VINCZE SZABOLCSNAGY PÉTER, VINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.04.23. 08:16
null
A döntő sima lesz, de az első nap bőven tartogat izgalmakat (Fotó: Árvai Károly)
Váratlan eredmények bármikor születhetnek, de mivel a Telekom Veszprém és a Pick Szeged már a Magyar Kupa szombati elődöntőjében találkozik egymással, gyakorlatilag az első nap kiderül, hova kerülnek az érmek, a vasárnap pedig örömkézilabdát hozhat.

 

Már tizenegy éve annak, hogy a Magyar Kupa döntőjét nem hazánk két legerősebb férfi kézilabdacsapata, a Pick Szeged és a Telekom Veszprém játszotta egymással, akkor a négy közé sem jutó szegediek helyett a PLER KC nézett szembe Mocsai Lajos együttesével, és kapott ki tőle simán, 37–19-re, ami a mai napig a legnagyobb különbségű finálé a sorozat 1951 óta íródó történetében.

Az idén mindenképpen újonc játszik a kupadöntőben, ugyanis két Bajnokok Ligája-csapatunk már az elődöntőben találkozik egymással, rajtuk kívül története során először jutott el idáig a Budakalász, amelynek az ellenfele az elődöntőben a fiatalokból álló Fejér-B.Á.L. Veszprém lesz. Utóbbinak nem ismeretlen a közeg, egy éve, első élvonalbeli idényében máris a négy közé jutott, az idén pedig a sorsolásnak köszönhetően még előrébb léphet és a döntőbe jutással kiharcolhatja a nemzetközi kupaszereplés jogát.

TELEKOM VESZPRÉM

ANDREAS NILSSON a hatodik Magyar Kupa-győzelmét
szerezheti (Fotó: Szabó Miklós)
ANDREAS NILSSON a hatodik Magyar Kupa-győzelmét szerezheti (Fotó: Szabó Miklós)

Bár a Szeged elleni rangadón bármi megtörténhet, Momir Ilics együttesének ezúttal jó esélye van arra, hogy megvédje a címét. Az északmacedón balszélső, Dejan Manaszkov kivételével minden játékos az edző rendelkezésére áll, ráadásul a csapat egyre jobb formában van, a hazai bajnoki alapszakaszban lépéselőnybe került, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőbe jutásért vívott párbajban simán legyőzte az RK Vardar gárdáját úgy is, hogy a visszavágó utolsó tíz percét elszórakozta és biztos győzelmet engedett ki a kezéből.

Az Építőknek leginkább a védelmet kell összeraknia, amely az elmúlt időszakban többször is betlizett a meccseken, a támadások hatékonysága azonban sokszor így is kihúzta a csapatot a slamasztikából. Erre azonban nem lehet bazírozni a nagy rivális Szeged ellen, amely mindig veszélyes ellenfél. A Veszprémet a múlt is kötelezi, tavalyelőtt a koronavírusjárvány miatt ugyan elmaradt a finálé, de ezt leszámítva 1986 óta nem volt olyan év, amikor a csapat ne jutott volna be a Magyar Kupa döntőjébe, ebből a harmincöt fináléból huszonhét alkalommal meg is nyerte a trófeát, története során pedig összesen huszonnyolcszor állt a dobogó tetején, ami abszolút, behozhatatlannak tűnő rekord.

PICK SZEGED

Juan Carlos Pastor együttese óriási hátrányból fut neki a sorozat végjátékának, ugyanis sérülés miatt biztosan nem lép pályára legnagyobb erőssége, a világklasszis magyar válogatott beálló, Bánhidi Bence, a horvát jobbátlövő Luka Stepancic pedig szinte menetrendszerűen sérült. Persze középen Matej Gaber és Rosta Miklós képes megoldani a feladatot, az viszont aggasztó lehet, hogy a csapat az elmúlt időszak tétmérkőzései alapján nincs igazán jó formában. A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában nem bírt az átlagos formában kézilabdázó Flensburggal, a hazai bajnokságban pedig a sovány, háromgólos győzelem a sereghajtó Kecskemét otthonában már jelzésértékű volt, a kétgólos gyöngyösi vereség pedig annál is több.

Sokszor úgy tűnt, hogy megbomlott a csapategység, a játékosok nem tudták felvenni a ritmust, a Gyöngyös ellen pedig kifejezetten feszült volt a légkör, a játékosok nemcsak a bírókkal, hanem egymással is ingerülten viselkedtek. Ugyanakkor Pastor sokszor bebizonyította már, hogy bármilyen helyzetben össze tudja kapni a csapatot, és a Szeged–Veszprém rangadó sosem lefutott. A két gárda eddig húsz alkalommal találkozott egymással az MK döntőjében, a Szeged ebből négyszer nyerni tudott, története során összesen hétszer, legutóbb két éve, 2019-ben egy góllal.

FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM

Éles József csapatának újabb részvétele a négyes döntőben már csak a fiatal magyar játékosok miatt is örömteli, ráadásul egymás után másodszor jutottak be a tavalyi bravúr után. Mivel most már mindenki tudja, mire képesek, győri szereplésük nem akkora meglepetés, sőt, ezúttal már nagyobb a tét, mivel a Budakalász elleni elődöntővel felcsillant a remény a döntőbe jutásra is. A fiatalokat azért is fűtheti a bizonyítási vágy, mert a következő idényben távozik a csapat két oszlopa, a Fradiba igazoló válogatott kapus, Borbély Ádám, illetve a Telekom Veszprémen keresztül a Wisla Plockba tartó irányító, Fazekas Gergő, aki a válogatottnak is az egyik nagy reménysége lehet – kiemelt eseményen utoljára állhatnak fel ebben a formában.

Irányításukat nyártól Konkoly Csaba veszi át, ami valószínűleg szerkezeti változtatásokkal is jár majd a gárdában, vagyis minden adva van az utolsó nagy összefogásra az idényben. Az elődöntőt a Budakalász gárdájával vívják, ami döntőbe jutással kecseg­tet, lévén a két együttes hasonló játékerőt képvisel, ugyanakkor a bajnoki meccsüket a veszprémiek nyerték meg meglehetősen simán, 26–19-re.

BUDAKALÁSZ

Bár az említett bajnokin vereséget szenvedett az Éles-csapattól, a Kalásznak semmiképpen sincsen kisebb esélye a győzelemre a Fejér-B.Á.L. Veszprém elleni MK-elődöntőn.

Az edző, Csoknyai István képviseli az egyensúlyt az együttesnél, ami egy darabig így is marad: információink szerint most hosszabbított a klubbal, amelynek a védekezését össze kell raknia, a támadással viszont nincsenek nagy gondjai.

Az előző idény gólkirályi címét toronymagasan a montenegrói jobbátlövő, Ivan Perisics szerezte meg, mögötte a csapat balátlövője, Koncz András végzett másodikként, hozzájuk a szezonban csatlakozott a horvát balátlövő, Josip Juric-Grgic.

Perisics eddig meccsenként átlagosan 4.4, Juric-Grgic 3.9, Koncz pedig 3.4 gólt szerzett az idényben, ráadásul mindhármójuknak jó a lövőszázalékuk

. A veszprémiek ellen nemcsak a revans miatt várható nagy csata, hanem azért is, mert a győztes az MK-döntőbe jutással lehetőséget kap a következő idényben a nemzetközi kupaindulásra is.

 

Tudnivalók a férfi Magyar Kupa négyes döntőjéről
• A kétnapos eseménynek (április 23–24.) az Audi Aréna Győr ad otthont
• Parkolás: a Pick Szeged szurkolói a kiskúti vízpart felőli, a Telekom Veszprémé a Tóth László úti murvás, a Fejér-B.Á.L. Veszprémé a Tóth László úti aszfaltos, a Schieszl-Budakalászé pedig a jégcsarnok melletti parkolót vehetik igénybe
• Kapunyitás: szombaton 14.45-kor, vasárnap 12.45-kor
• Helyszíni jegyértékesítés: az Audi Aréna főbejárat melletti jegypénztára szombaton 14, vasárnap 12 órától tart nyitva
• Be- és kilépés: a Schieszl-Budakalász és a Fejér-B.Á.L. Veszprém szurkolói az Audi Aréna Győr főbejáratát, a Pick Szegedéi a Kiskút Liget, a Telekom Veszpréméi pedig a Mártírok útja felőli bejáratot használhatják
• Az elődöntőben és a helyosztóknál döntetlen eredménynél azonnal hétméteres dobások következnek
• Minden mérkőzésen 16 játékos szerepeltethető
• Óvást a meccs befejezése után harminc percen belül kell a jelenlévő versenyalbizottságnak átadni
• Egy csapat három alkalommal kérhet időt a nemzetközi szövetség (IHF) szabályzata alapján
• A találkozókon használni kell a videoismétlő rendszert (VIR)

FÉRFI MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, GYŐR
ELŐDÖNTŐ
Április 23., szombat
16.45:
Budakalász–Fejér-B.Á.L. Veszprém (Tv: M4 Sport+)
19.15: Pick Szeged–Telekom Veszprém (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
Április 24., vasárnap

17:15:
bronzérmérkőzés
20:00: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik