Abramovics: Minden sikerült, amit edzésen gyakoroltunk - nyilatkozatok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 16:16
null
Négy és fél év után ünnepelhetett újra győzelmet az FTC a Győri ETO ellen (Fotók: Tumbász Hédi) <br />
Csúcsrangadóval és meglepetéssel kezdődött a női kézilabda NB I, hiszen az FTC-Rail Cargo Hungaria 20–17-re legyőzte a Bajnokok Ligája- és Magyar Kupa-győztes, bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC-t, amely így elveszítette négy és fél éven át tartó itthoni veretlenségét. A Fradi-győzelem egyértelműen a kőkemény, de világklasszis színvonalú védekezésnek és Alena Abramovics védéseinek volt köszönhető, amit a meccs minden szereplője kiemelt a lefújás után.

„Nagyon izgultam reggel, mert vártam a meccset. Mindig szoktam hangsúlyozni, hogy a jó védés csak jó védekezéssel együtt működik, hiszen én is csak akkor tudok segíteni, a kapus egyébként kiszolgáltatott. Az első két lövésből gólt kaptam, de aztán jól ment a dolog – nyilatkozta az 58 százalékkal védő Alena Abramovics, a meccs hőse, akit nagyon meglepett a hatékonysága. – Nagyon csodálkoztam rajta. Meccs közben nem tudom számolgatni a lövéseket és a gólokat. Láttam, persze, hogy nagyon kevés gólt kaptunk, de ma nagyon jól működött a védekezés, és ezen az úton kell továbbmennünk. Minden sikerült, amit edzésen gyakoroltunk.”

Abramovics élete talán legjobb formáját nyújtotta
Abramovics élete talán legjobb formáját nyújtotta

„Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, de ebből még nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Örülni kell neki, tudni, hogy ezáltal a magyar bajnokság is nyíltabb lesz. Büszke vagyok a csapatra és a kapusunkra. [Abramovics] Léna teljesítményével és a védekezéssel nyertünk. Tudtuk, hogy az ETO ellen nem lesz könnyű, hiszen ott volt a falban Hornyák Ági, Bulatovics, Amorim és Tervel is, és ezt a falat nehéz átlőni és nehéz becselezni is magunkat, ráadásul ott van még Katrine Lunde is. Abban bíztunk, hogy jobban fogunk védekezni, és egy gólocskával többet szerzünk, és ez végül be is jött. Nagyon büszke vagyok rá, hogy végig küzdöttünk. A második félidőben volt egy pont, amikor azt hittem, elfogytunk, de mindig volt valaki, aki átlendítette a csapatot” – mondta a meccs legeredményesebb játékosa, Tomori Zsuzsanna, aki azt szerényen elhallgatta, hogy legtöbbször ő lendítette át a holtponton a hazai zöld-fehéreket.

„Egész héten nagyon készültünk a meccsre, és éreztük, hogy lehet keresnivalónk, mert nagyon jó csapat vagyunk. [Elek] Gábor kérése az volt, hogy a védekezésre az egész meccsen nagyon figyeljünk oda, és ez az első játékrészben nagyon jól sikerült, és szünetben is csak azt hangsúlyozta, hogy akármi lesz elöl, hátul nagyon koncentráljunk, a védekezés legyen olyan, mint korábban. Nem örültünk neki, hogy az első fordulóban a győriek ellen játszunk, de végül is utólag jónak nevezhetjük a sorsolást” – mondta mosolyogva Zácsik Szandra.

„A védekezésünk nagyon jól működött, a kapusunkat ki kell emelni. Léna szenzációsan védett, és ez támaszt adott a csapatnak. A második félidőben annyira nem volt jó a támadójáték, de hátul tudtunk korrigálni. Szerintem nagyon nagy meglepetést okoztunk, gondolom, a győri szurkolóknak is. Remélem, hogy a folytatásban Győrben is meg tudjuk őket szorongatni, és nem úgy lesz, mint eddig, hogy tíz gól különbség van a csapatok között” – tette hozzá az átlövő.

„Abramovics nagyszerűen védett, mi pedig nagyon bután játszottunk, nem tudtuk kihasználni a ziccereinket. Támadásban nem tudtuk megvalósítani azokat a dolgokat, amiket elterveztünk – igazából ez volt az egyetlen probléma. Játszottunk már a Fradi-védelem ellen is, Abramovics ellen is, egyszerűen csak bután, nem csapatként kézilabdáztunk. Muszáj csapatként játszani, különben nem fog működni a játék, ez ma is bebizonyosodott” – mondta győri részről Hornyák Dóra.

„A Fradi nagyszerűen játszott, megérdemelte a győzelmet. De ez még csak a szezon eleje, a folytatásban vissza kell majd vágni. Támadásban rengeteget hibáztunk, ami megpecsételte a sorsunkat” – foglalta össze a meccset az ETO brazil lövője, Eduarda Amorim.

NŐI KÉZILABDA NB I
1. FORDULÓ

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC 20–17 (12–7)
Elek Gyula Aréna, 1100 néző. Vezette: Andorka, Hucker
FERENCVÁROS: ABRAMOVICS – Kovacsicz 1, TOMORI 7 (4), SZUCSÁNSZKI 2, CIFRA 1, ZÁCSIK 4, Vérten 1. Csere: SZAMORÁNSKY P. 2, Pena, Steinbach 2, Mészáros R., Szekerczés, Such, Szarka. Edző: Elek Gábor
GYŐRI ETO: LUNDE – Orbán, K. Bulatovics 5, Kovacsics 3 (1), LÖKE 4, Amorim 1, Korsós 1. Csere: Herr O. (kapus), Hornyák D. 2, Soós V., Tervel, Bognár-Bódi 1, Hornyák Á. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–0. 8. p.: 2–3. 25. p.: 8–3. 28. p.: 11–5. 34. p.: 13–8. 43. p.: 13–11. 46. p.: 15–11. 49. p.: 15–13. 55. p.: 18–13. 59. p.: 19–17
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor, a Ferencváros edzője:
– A védekezés volt a siker kulcsa és ha jó a védekezés, az hozza magával a jó kapusteljesítményt is, kölcsönhatásban vannak. Fontos volt, hogy jól kezdtünk, de mikor több góllal is elhúzhattunk volna, bepánikoltunk a lehetőségtől. Azt mondtam a lányoknak, hogy csak bírják ki a végéig.
Ambros Martín, a Győri ETO edzője: – Nem történt semmi, a Ferencváros jobban játszott. Meg kell tanulnunk ilyen körülmények között is nyernünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik