Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.17. 15:10
null
Fotó: Micheller Szilvia
A női kézilabda NB I-ben szereplő Ferencváros csütörtökön hivatalos honlapján jelentette be, hogy Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron távozik az együttestől. Nem sokkal később arról is beszámolt a fővárosi klub, hogy Andrea Lekics az idény végén befejezi pályafutását.

A 34 éves Szöllősi-Zácsik távozását a Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be csütörtök délután.

Szöllősi-Zácsik Szandra három periódusban összesen 14 éven át erősítette a Ferencvárost, amellyel kétszeres bajnoknak, négyszeres Magyar Kupa-győztesnek, kétszeres KEK-győztesnek és Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek vallhatja magát, illetve nemrég szerezte meg az 1500. gólját a klub mezében. A magyar válogatottban eddig 89 mérkőzésen 291-szer volt eredményes. 

Az FTC arról is hírt adott hivatalos honlapján, hogy Andrea Lekics az idény végeztével befejezi pályafutását. A szerb klasszis 2022-ben került a zöld-fehér klubhoz, amellyel Magyar Kupát és bajnokságot is nyert, és Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek is vallhatja magát.

A 37 esztendős irányító 2013-ban – még a győriek játékosaként – Bajnokok Ligáját nyert, továbbá Magyarországon kívül szülőhazájában, valamint Szlovéniában és (Észak-)Macedóniában is bajnoki címet szerzett. A szerb válogatottban 122 meccsen 556 gólig jutott, nemrég hozzásegítette hazáját a világbajnoki részvételhez. 

Mint ismert, a fővárosi klubnál folyamatosan zajlanak a változások, ami a következő keret kialakítását illeti. A távozó Allan Heine helyét Jesper Jensen veszi át, valamint Mette Tranborg és Vilde Ingstad érkezését is bejelentette már a klub, Valerija Maszlova viszont egy idény után elhagyja az együttest.

 

Legfrissebb hírek

A Fradival 93 éve nem történt ilyen; semmit sem ért az FTC fölénye; újabb Böde-rekord

Labdarúgó NB I
3 órája

Bognár György szerint jobban jár a magyar futball, ha a Fradi a bajnok

Labdarúgó NB I
6 órája

Ádám Martin: Ha a szurkolók üzenhetnek nekem, én is üzenhetek nekik

Labdarúgó NB I
9 órája

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
9 órája

Szappanos elárulta, mikor döntötte el, mit tesz Pesics tizenegyesénél

Labdarúgó NB I
9 órája

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
11 órája

Vécsei Bálint elmondta, mit érzett, amikor a Fradi-tábor előtt belőtte a tizenegyesét

Labdarúgó NB I
11 órája

Orbán Viktor: Már megint Bognár Gyuri a király!

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik