Egészséges önbizalom – Vincze Szabolcs jegyzete

MÉG ÉLÉNKEN EMLÉKSZEM arra, hogy két évvel ezelőtt Ljubljanában, a szlovén–északmacedón–montenegrói közös rendezésű Európa-bajnokságon egy kis újságírói csapattal mennyit beszélgettünk Golovin Vlagyimirral a sajtónapokon, az edzések után vagy olykor kávéval a hotel előtt álldogálva. És bevallom őszintén, akkor többször is azt vettem észre az olykor néha kissé kialvatlannak tűnő szövetségi kapitányon, hogy mintha nem is ott járna, hanem fél lábbal a Stozice Arenában maradt volna, és állandóan azon agyalna, hogy megtalálja a magyar válogatott megfelelő felállását, ki helyére kit rakjon, mi legyen a kezdő a következő meccsünkön, és mit kellene még tennie ahhoz, hogy a játék végre úgy nézzen ki, ahogy ő szeretné.

Abban most sem kételkedem egy percig sem, hogy Vova semmivel sem kevésbé kialvatlan Debrecenben, mint Ljubljanában volt, aminek a fő oka az, hogy most is minden idejét a kézilabda tölti ki, de egyvalami egészen biztosan változott: azóta többé-kevésbé megtalálta a csapatát. A generációváltást sikerrel és – mondhatni – súrlódásmentesen vezényelte le a nemzeti együttesnél, a játékosok még mindig fiatalok, de láthatóan érzik a felelősséget, és talán még a harcedzett kapitány sem látta őket olyan magabiztosan, bátran és egyértelmű fölényben játszani és nyerni a világ élvonalába tartozó együttes ellen, mint ahogy Klujber Katrinék a svédek ellen kézilabdáztak.

Az Eb előtt azt mondtam, itt a szintlépés ideje, és minden jel arra mutat, hogy ez a csapat valóban képes volt rá. Ezért aztán nincs mit csodálkozni azon sem, hogy a sikerekkel együtt a szurkolók elvárása is szintet lépett, mert felüdülés, hogy a továbbjutásról és a végjátékról végre nem úgy kell beszélnünk, hogy közben folyamatosan azon kell matekoznunk, kinek kit kellene megvernie ahhoz, hogy valahogyan becsusszanjunk az utolsó továbbjutó helyre.

Ezen a magyar csapaton látni, hogy mit akar, és előrelépett önbizalom terén is, amin talán még mindig van mit csiszolni. Az önbizalomnak ugyanis nem akkor kell megjönnie, amikor jól kezdünk egy meccset vagy félidőben vezetünk öt góllal. A mentalitásunk részének kell lennie. Hogy a középdöntő előtt is legyen bátorságunk kimondani, nekünk igenis Bécsben a helyünk, attól függetlenül, hogy tudjuk, a középdöntő alakulhat bárhogy, hiszen senki ellen sem lesz egyszerű. De ha mi nem hisszük el magunkról, hogy már ezen a szinten vagyunk, akkor mégis ki fogja?

Mert elhinni magadról, hogy elég jó vagy, nem nagyképűség, csak egészséges önbizalom.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!