Női kézi MK: Elek Gábor csapata újabb élvonalbeli klubot ejtett ki

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 19:49
null
Fotó: Esztergomi Vitézek Facebook
Az Elek Gábor irányította Esztergomi Vitézek hazai pályán 32–26-ra legyőzte az Alba Fehérvárt, és bejutott a női kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjébe. A szerda este másik mérkőzésén a Vác és a DVSC 26–26-os döntetlent játszott egymással, ami a versenykiírás értelmében a vendég debreceniek továbbjutását jelentette.

 

Az NB I B-s esztergomiak egy-két gólos előnyben voltak az első félidő derekáig, és bár a folytatásban egy darabig üldözték az eredményt, a második játékrészben újra megléptek kettővel (21–19), és a hajrát uralva hatgólos győzelmet arattak a fehérváriak ellen. Elek Gábor csapata az előző körben a szintén élvonalbeli Budaörsöt ejtette ki.

A váciak szinte végig vezettek az első félidőben a DVSC ellen, aztán a második játékrészt a debreceniek 5–1-es sorozattal indították – Vámos Petra három góllal vette ki a részét a gyors fordításból. A hazai csapat nem szakadt le, még az utolsó két percben is képes volt kétgólos hátrányból egyenlíteni, de a győztes gólt nem sikerült bedobnia.

A versenykiírás értelmében döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat, azonos bajnokságban szereplők esetén a vendégegyüttes léphet tovább.

Ebben a fordulóban 12 csapat játszott hat párban, a továbbjutókhoz csatlakozik a negyeddöntőben a Ferencváros és a Győr. A negyeddöntő győztesei kerülnek majd a final fourba.

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
A NYOLC KÖZÉ JUTÁSÉRT
Praktiker-Vác–DVSC SCHAEFFLER 26–26
(15–13)
Ld: Kuczora 9 (4), Csíkos 5, Tyiskov-Helembai 5, ill. Vámos P. 7, Hámori 5 (3), Jovovity 4
Esztergomi KS (II.)–Alba Fehérvár KC 32–26 (11–14)
Ld: Takács E. 9 (1), Hajtai 5, Csiki 4 (2), Horváth Alexa 4, ill. Utasi 6, Afentaler 4 (1), Szmbatjan 4, Takó 4

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Borsod Sport Klub SE Miskolc (III.)–MTK Budapest 26–42
Motherson-Mosonmagyaróvári KC–NEKA 37–29
DKKA–EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 31–27
Érd (II.)–Kisvárda Master Good SE 24–35

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik